– A családkonzulens annyira új szó, hogy a szövegszerkesztőm is folyton aláhúzza, mert nem ismeri fel, és rövid felmérés után úgy láttam, sokan összekeverik a családterápiával. Mi a különbség közöttük?

– Ha a szakemberek képzését nézzük, mindkét hivatás felsőfokú végzettséghez kötött, és nagy a közös metszet közöttük, de fontos különbség, hogy családterapeuta csak az lehet, aki pszichológiai, orvosi, pedagógusi vagy mentálhigiénés alapdiplomával rendelkezik. Természetesen pszichológiát, különösen pszichopatológiát mi, családkonzulensek is tanulunk, de mi nem végzünk terápiát, nem diagnosztizálunk, nem kezelünk betegeket. Családkonzulensként pszichikai értelemben véve egészséges embereket támogatunk, és ha betegség gyanúja merül fel, akkor „kapuőrként” klinikai szakpszichológus vagy pszichiáter felkeresését javasoljuk, s a kivizsgálásig felfüggesztjük a közös munkánkat. Emellett ilyenkor a családot segíthetjük például abban, hogy nyíltabban tudjanak beszélni a betegséggel kapcsolatos dolgokról, a családi egység támogatásában, úgy, hogy senkinek se kelljen a nehézségeiben egyedül lennie. Támogatjuk őket, s mellettük állunk egy nehéz időszakban, hiszünk bennük és a jelenre, jövőre koncentrálva keressük velük, hogy miként tudnak összetartani. Ahogy Hézser Gábor professzor, kiképzőnk fogalmazta: „Amikor egy családtag szenved, mindenki más is érintett”. Ilyen értelemben tehát összefonódhat a családkonzulens és a családterapeuta munkája, gyakran segítik egymást.

Nemcsak a szövegszerkesztőd, mi is úgy látjuk, hogy Magyarországon még nem eléggé ismert a családkonzultáció, miközben évek óta hivatalosan is létezik ez a szakma. Éppen ezért hozzuk létre, a jelenleg bejegyzés alatt álló Családkonzulensek Egyesületét, amelynek fő céljai a szakmai aktualitások lekövetése, a hivatásgondozás, a közösségépítés, a szupervízió, valamint esetmegbeszélések, továbbképzések szervezése. Ezek mellett pedig fontos, hogy hiteles forrásként minél szélesebb körben ismertessük meg ezt a támogató szakmát. Egyik tervünk felmérni azt is, hogy hányan foglalkoznak jelenleg családkonzultációval, és minél többüket meghívjuk az egyesületbe.

– Milyen esetekkel, problémákkal érdemes családkonzulenshez fordulni, és milyen segítséget kaphatunk tőle?

– Többek között családi hosszantartó vagy visszatérő konfliktusok, rendezetlen családi kapcsolatok, akár elhunyt családtaggal is, amelyek a jelenben is hatással vannak emberi kapcsolatainkra, gyerek-szülő viszony erősítése, bizalmatlanság, feszültség megszüntetése, saját határok megtalálása és kommunikálása. Jó tudni, hogy a családkonzulens rendszerszemléletben dolgozik, gondolkodik, ami azt jelenti, hogy nem hiszünk abban, hogy egy adott probléma egyetlen okra vezethető vissza. A család is egy rendszer, amit még több rendszer vesz körbe (például az iskolai, munkahelyi, egyházi, szomszédi stb.), így nem egy valakit hibáztatunk, okolunk valamiért, hanem abból indulunk, hogy a családnak van egy problémája, aminek a megoldásában segítünk. Tehát nem lehet azt mondani, hogy „Anyád ezt tette veled, és te ezért küzdesz most ezzel.” Ennél összetettebb egy ember és egy család, a generációkon átható befolyásokkal együtt.

Fontos továbbá, hogy nem a tényekre vagyunk kíváncsiak, hiszen a családi történeteket senki sem fogja soha bizonyítani, hogy történt valójában, de mindannyiunkban él egy történet, egy szubjektív valóság. Mi ezzel a megéléssel dolgozunk. Nem adunk tanácsot, hanem professzionális kísérőként támogatunk, és nem az a lényeg, hogy a családtagok mindenben egyetértsenek, hanem hogy tudjanak a különböző álláspontokról beszélni, azokat befogadni, figyelembe venni, elfogadni. Célunk, hogy a közös munka végére lehetőleg mindenki megtalálja és elfogadja a helyét a rendszerben, valamint azt érezze, hogy a család az összetartozást jelenti.

– Egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében zajlik a családkonzultáció?

– Hozzám lehet egyéniben jönni, lehet a saját családdal és lehet egy zárt csoporthoz csatlakozni. A konzultáció jelentheti az előző generációból származó befolyások felderítését egy aktuális problémánál vagy a kommunikáció javítását. A legtöbbször nem úgy kell elképzelni, hogy évekig, heti rendszerességgel kell járni családkonzultációra. Általában 5-10 alkalommal találkozunk, aminél nélkülözhetetlen elem a bizalom építése, a családtörténet átbeszélése, konkrét családfa rajzot készítünk, majd gyakorlatokkal segítjük, hogy a családi kommunikáció és az interakciók ne a probléma fennmaradást szolgálják már, hanem mobilizálják a család erőforrásait.

A zárt csoportforma az én kedvencem. Itt az összehangoló és lezáró alkalom között minden tagnak van egy „saját” alkalma, ahol bemutathatja családja történetét úgy, ahogy az benne él. Természetesen ilyenkor mindenki dolgozik közben, nem csak ő, és titoktartást fogadva alakul meg a csoport. Saját tapasztalatból tudom, hogy senki sem jókedvéből viselkedik „furcsán” egy családban. Mindennek oka van, és elég jó emberismeretet lehet ezzel szerezni, amiről az önismeret mellett kevés szó esik Magyarországon.

– A családkonzulens előtt családlelkesítőként definiáltad magad, és Dayfly Krisztiként ismertek meg sokan. Hogyan kezdtél el a családok segítésével foglalkozni, és miért éppen a kérész inspirált a névválasztásban?

– Kezdetben egy sok dilemmával, kérdéssel, bizonytalansággal teli anya voltam 30 évesen. Rengeteget olvastam pszichológiával, gyerekneveléssel foglalkozó irodalmat: Vekerdy Tamás, Kádár Annamária, Pál Feri és a többiek. Autogén tréning keretében jártam pszichológushoz, ahova elsősorban a dührohamaim és a sok agyalás miatt mentem el. A válaszkész nevelés és az anyám megjegyzései alapján lassan kivilágosodott előttem, hogy a háborús örökség mai napig ártóan jelen van a mi és gyerekeink életében. Akkoriban ugyanis a nőknek pár héttel a szülés után újra dolgozniuk kellett, viszont nem volt elég segítség, aki vigyázott volna a csecsemőkre, akiket így időre, 3 óránként láttak el. A válaszkészség, igény szerintiség akkor nem valósulhatott meg, hiszen a biztonság volt az első. Ez vezetett aztán az alvástréninghez és még sok, sok téves üzenethez, információhoz, mint például, hogy erősödik a gyerek tüdeje, ha sírni hagyjuk. Márpedig én szörnyen éreztem magam, amikor egyszer 1 percig hallgattam az ajtónál a gyerekemet sírni, és akkor azt mondtam, hogy soha többet. Viszont azt hiszem, átestem a ló túloldalára: féltettem, túlságosan is. Létrehoztam egy zárt Facebook-csoportot, hogy 10 barátnőmmel megbeszéljem, ami bennem van. Ők azt mondták, hogy ez nagyon hasznos, és az egyik sógornőm javasolta, hogy legyünk 50-en. Ezt a csoportot végül 6 év után 3000 fővel zártam be tavaly szeptemberben. Még nem biztos, hogy örökre, mert nagyon hiányzik, de a mindennapos online jelenlét már megterhelő volt számomra. Eközben elvégeztem a Pünkösdi Teológiai Főiskola coach és vezető képzését, majd családkonzulens diplomát is szereztem. Miközben az új hivatásom felé dolgoztam, magamon is rengeteget kellett dolgoznom. Mindent átmostam magamon, rengeteget gyakoroltam, a zárt csoportomban a gyakorlatokat kipróbáltam, visszajelzéseket kértem. A csoport tagjainak örökre hálás leszek. Rengeteget kaptam általuk. Ott lettem szakember először, és kezdtem elhinni, hogy ez nekem menni fog.

Felnőttképző, coach, kommunikációs művelődésszervező diplomákkal kezdtem el dolgozni, ebből az egészből lett a családlelkesítő kifejezés, hogy mindenki számára világos legyen, mi is a fő témám. Most megszerezve a családkonzulens diplomát talán egyszerűbb lenne az élet Mógor Krisztina családkonzulensként tevékenykedni, ezen még gondolkodom. A Dayfly pedig ugye a tiszavirág vagyis kérész angol neve, szó szerint napi repülést jelent, ami arra utal, hogy ezek a törékeny lények csak egyetlen napig élnek. Van, akinek ez az elmúlást jelképezi, nekem viszont a tökéletes kiteljesedést, mivel a kérész egy nap alatt mindent megél, ami fontos. Jó volna, ha mi is megtanulnánk levetni a bábot, és teljes odaadással jelen lennénk az életünkben.

– Mik a legnagyobb kihívások számodra családkonzulensként?

– Ez a munka nem annyi, mint hogy egy órában valaki mellett vagyok, és nem az a legnehezebb, nekem legalábbis. Mai napig bele tudok bonyolódni a történetekbe, ezért nekem nagyon jót tesz, ha nem egyedül dolgozom, hanem párban. Sajnos ez egyéni ügyfeleknél nehezen megoldható. Ebben segít még nekem Donhauzer-Drabik Rózsa, a szupervízorom. Vele ránézek arra egy-egy eset kapcsán, hogy mik az én és mik az ügyfelem érzései, és hogyan tudom őt a legjobban támogatni. Emellett kollégákkal rendszeresen tartunk esetmegbeszélést, továbbképzésekre is rendszeresen járok. Nem jó ezen az úton egyedül lenni.

– Mit gondolsz: a mai anyákon tényleg több problémával kell megküzdeni, mint néhány generációval korábban, vagy mi pakolunk magunkra – olykor feleslegesen – sok terhet? És mit lehet ezzel kezdeni?

– A mai szülőgeneráción nincs több teher, viszont teljesen mással kell megküzdeniük. Fizikailag lehet sokszor kevesebb a kihívás, vagy például természeti traumából sem kell annyit elszenvedni, mint korábban, hiszen az orvostudomány fejlődésének is köszönhetően sokkal kevesebb gyermekhalál van. A mérleg másik oldalán viszont ott van a fizikai eltávolodás, hogy ma már a nők nem ülnek össze főzni, szőni, mosni a pataknál nap mint nap. A férfiakon pedig ott a nyomás, hogy megteremtsék a megfelelő anyagi körülményeket, majd a munkából hazaérve agyban és lélekben is átálljanak az apa, illetve férj üzemmódba. Aztán ott van az online tér, amiről alig tudunk valamit, pedig szülőként ez az egyik legnagyobb kihívás manapság. Érdemes tanulni a témáról, képezni magunkat, és nemcsak azért, hogy értsük, miről beszél a gyerekünk, hanem mert óriási hatással lehet rájuk. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint hogy az előző generációk nem tudták, hogy a lakásban való dohányzás vagy az állandó tévézés mennyire káros a kisgyerekek fejlődésére. A kisgyermekes életciklusról kifejezetten sokat edukálok, mert rengeteget ad a szülőknek, ha tudják, hogy a kihívásaik mikor teljesen normálisak, és túllesznek rajta, ha beszélnek róla, ha empatikusak magukkal és a társukkal. Elsősorban hasonló helyzetben lévőkkel érdemes beszélni ezekről, ezért tartok hatodik éve rendszeres nyitott csoportot is online, a XVII. kerületben és Szentendrén is, vagy ahova hívnak. Most harmadszor megyek Szlovákiába Dunaszerdahely mellé Szedresre.

– Ha három dolgot kéne mondani, ami minden család, anya életét harmonikusabbá teheti, mit tanácsolnál?

– Hiszek abban, hogy ha egy szülő figyel a gyermeke igényeire, akkor 1-2 éves korig nem tud tévedni, a kisbabák ugyanis nagyon okosan őszinték. Utána már jó, ha önmagában rendezi a szülő a belső elakadásait, ránéz akár segítővel a benne zajló folyamatokra, stresszre, hiszen jönnek majd a kihívások, és aki nem rendelkezik érzelmileg intelligens szülői mintával, annak ez nem biztos, hogy jön magától. Emellett a férfiakat is bátorítom erre, hiszen a nevelés nem egyedül az anya feladata, az apával kiegészítik egymást, közösen a legjobb megtartó erők. A harmadik pedig az, hogy ne felejtsük el, hogy test-lélek-szellem vagyunk, és ezért minden oldalunkkal érdemes foglalkozni. De nem tervek és muszájok, nem megfelelés alapján, hanem azért, mert élvezzük, akarjuk ezt az utat, felfedezésnek, kísérletezésnek, lehetőségnek éljük meg. Ha pedig valami nem jön össze, az sem hiba vagy kudarc, hanem egy tapasztalás, és másnap kipróbálunk valami újat. Végül, ha mondhatok plusz egy mantrát, amire időről időre emlékeztessük magunkat: szülőnek lenni feladat, kihívás és felelősség, de az a feltétel nélküli szeretet, ahogy a gyermek szereti a szüleit, az a legnagyobb ajándék.

Az alábbi galériában még 7 idézetet olvashatsz, amelyek segíthetnek jobb szülővé válni, vagy csak átvészelni egy-egy nehezebb napot: