A kimondott-kimondatlan szentencia sok ember számára ideális létállapot, másokat képmutatásra, titkos utakra kényszerít, de olyanok is akadnak, akik mindezt szőröstül-bőröstül elutasítják. Ne legyünk álszentek, a monogámia nem való mindenkinek, s inkább becsüljük meg azt, aki nyíltan, játszmák nélkül felvállalja, minthogy köveket hajigálnánk rá.

Három nő beszélt nekünk arról, miért élnek szabadon, miért gondolják azt, hogy az „egyférjűséget” nem nekik találták ki. A keresztnevek valódiak.

Krisztina (43)

Apukám elhagyott engem és anyut, amikor 15 éves voltam. Találkoztunk utána is, kapcsolatban maradtunk, nem éreztem, hogy durván fájt volna. Anyunak egyébként nem lett új kapcsolata. 17 évesen elköltöztem tőle – nem jöttünk ki valami jól –, és a saját lábamra álltam. Addigra már túl voltam néhány rövidebb szexuális kapcsolaton, járni pedig még nem jártam senkivel.

A húszas éveim pia-, buli- és szexmámorban úsztak. Nem tagadom, úgy váltogattam a partnereimet, mint más a fehérneműjét, gyakran tartottam fenn párhuzamos viszonyokat is. Ezeket szintén nem nevezném párkapcsolatoknak. A férfiak tudták, hogyan élek, soha egyiküknek sem hazudtam szerelmet, jövőt, monogámiát. Volt, akit kifejezetten vonzott a megkaphatatlanságom, szeretett volna maga mellé láncolni. Ennek álltam ellen a legjobban mindig. És nem tagadom, élveztem.

A harmincas éveimben azért akadt néhány próbálkozásom, hogy bensőségesebb, tartósabb viszonyt alakítsak ki. Általában a választott férfi hasonlított hozzám, akárcsak én, szintén nem tartotta annyira fontosnak a kizárólagos testi hűséget. De valahogy ezek nem működtek jól. Gyakran primér féltékenységet éreztem, és utáltam, hogy amit magammal szemben megengedek, azt a másiknál korlátozni kívánom. Úgyhogy mindig szakítottunk, én pedig visszatértem a szabad életemhez.

Most 43 éves vagyok. Van szép karrierem, sokat utazom, a gyerekvállaláson sem gondolkoztam sokat. Nem hiszem, hogy nekem való lenne, a gyerekeknek stabilitás kell és biztonság, mellettem nemigen kapná meg. Viszont még mindig jól nézek ki, ma sem okoz gondot az ismerkedés. A vadászterületemet persze inkább az online világba tettem át. És szerintem ez az életmód tíz év múlva is működni fog. Eszem ágában sincs lehorgonyozni.

Karin (39)

Kimondottan fiús lánynak tartottak gyerekkoromban. Rövid volt a hajam, fociztam, nem érdekeltek a babák, és mindig a fiúk társaságát kerestem.

Mivel később is szerettem a vezető szerepet megtartani, végül felnőttként az egészet a csábításba forgattam át. Igen, tulajdonképpen férfias vagyok ma is, rámenős, aki a munkában és az ágyban is tudja, mit akar, ugyanakkor a hajam hosszú, a hangom lágy, a mozdulataim nőiesek. Volt ebben a metamorfózisban némi tudatosság, de alapvetően erőltetés nélkül, természetesen alakult át.

Sokan hiszik rólam eleinte, hogy védelemre szorulok – épp a vékony hangom és finom viselkedésem miatt –, na azok aztán hamar koppannak. Bocsánat a kifejezésért. Szeretem a kalandokat, és gyorsan továbblépek. Mielőtt azonban valaki felszínes szukának gondolna, a barátaimat nagyon szeretem, önfeláldozó is vagyok akár, fontosak számomra az emberek. Csak nem kizárólagosan, és főleg nem testi szinten. Egyszerűen nem értem, hogy tarthat még mindig ott a társadalom, hogy mindössze egy emberrel illik szerelmi kapcsolatban lenni – sőt, úgy veszem észre, ez a monogámia sokszor a barátságban is létezik, az emberek birtoklóak, és féltékenyek egymásra. Ami a házasságot illeti: a vallási magyarázatot megértem, ha valakinek az fontos, de a többieket képtelen vagyok. Amikor annyira jó új dolgokat kipróbálni!

Lilla (36)

Zűrös családi háttérből jövök, biztos attól lettem ilyen ribi. (nevet). Viccet félretéve: én például nem űzök sportot a szexuális kalandozásból, van, hogy hónapokig, sőt akár egy évig sem fekszem le senkivel. Volt egy férjem, akitől néhány év házasság után elváltam, és van egy kislányom, akit nevelni kell. A házasságom alatt akadt néhány kalandom, jó előre szóltam a férjemnek – már akkor tudta, hogy nem vagyok a monogámia híve, amikor összejöttünk. Úgy tűnt, elfogadja, aztán mégis meggondolta magát. Szerintem nem én tehetek róla. A válásom után is jártam valakivel, nyitott kapcsolatot tartottunk fenn. Ő végül szerelmes lett az egyik ügyébe, elhagyott, és összeköltöztek. Nem mondom, hogy nem fájt, de viszonylag hamar túlléptem rajta. Őszinte ember vagyok, zsigerileg képtelen lennék azt hazudni valakinek, hogy csak te vagy és te leszel, szívem, az életemben, amikor ez nem igaz. Akkor inkább maradok egyedül. Illetve a kislányommal kettesben. Ezerszer inkább így élek, mint egy állandó élethazugságban.

Galériánkban 10 dolgot mutatunk, amit sose tolerálj egy párkapcsolatban!