8 tanács, hogy a cumiról leszokás ne legyen cumi

Minden kezdő anyuka megtapasztalja, hogy a szoptatás vs. tápszer, együttalvás vs. saját szobában alvás mellett a cumi vs. ujjszopás témaköre is két táborra osztja a szülőket, sőt még a gyerekorvosokat, szoptatási tanácsadókat és más segítőket is. Mindkét oldalon számos érvet, ellenérvet lehet felsorakoztatni, de tapasztalatom szerint hiába vannak elveink, elhatározásaink a kérdésben, végső soron úgyis a gyermek dönti el, hogy melyik táborba fog tartozni.
Miért cumiznak a babák?
Merthogy valamelyikbe szinte biztosan fog, hiszen a csecsemők egyik legerősebb reflexe a szopóreflex, és ehhez kötődik a cumizás és ujjszopás. A szopás a babáknál nemcsak táplálkozási, hanem érzelmi szükséglet is kielégít. A szopómozdulat közben az agy paraszimpatikus idegrendszere aktiválódik, endorfinok (boldogsághormonok) szabadulnak fel, és ez a folyamat a nyugalomért és regenerálódásért felelős. A cumizás és az ujjszopás pedig ugyanezt a hatást váltja ki a piciknél: segítenek a stressz csökkentésében, az elalvásban, valamint abban, hogy megküzdjenek az új ingerekkel. Ez tehát nem rossz szokás, bármennyire is szeretik mostanság annak beállítani, hanem az önnyugtatás eszköze.

A cumizás káros hatásairól
Ahogy a túl korai cumihasználat, úgy az elhúzódó cumizás is okozhat negatív hatásokat. Előbbi növeli a szopisztrájk és a cumizavar kialakulásának esélyét, ezért nem ajánlott újszülöttnek élete első heteiben cumit kínálni. A legtöbb gyermek egyébként 3-6 hónapos kora körül fogékony az önnyugtató módszerre, ami általában a cumi lesz vagy az ujjszopás. Vannak, akik aztán maguktól hagynak fel ezzel a szokással, ahogy fejlődésükben kilépnek az úgynevezett orális fázisból, amikor még a világ megismerése az ajkakon és a szájon keresztül történik. De többen vannak azok, akik ebben támogatást, segítséget igényelnek, annyira ragaszkodnak a cumizáshoz. Szakértők szerint azonban három éves kor körül már mindenképp érdemes foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert az elhúzódó és gyakori cumihasználat vagy ujjszopás negatív hatással lehet a szájüreg, a fogazat és a beszéd fejlődésére is.
Az egyik legfőbb kockázat a fogazati elváltozások kialakulása. Hosszú távon a szopómozdulat megváltoztathatja az állcsont formáját, a harapás helyzetét, ami ún. nyitott harapáshoz vagy keresztharapáshoz vezethet. Ez nemcsak esztétikai probléma, hanem harapási, rágási, valamint logopédiai nehézségeket is okozhat. A nyelv helyzetére és mozgására is lehet, ha a gyerek sokat cumizik, és mindez szintén akadályozhatja a beszédhangok helyes képzését. A gyakori cumizás számlájára írható például a pöszeség, a sziszegő hangok torzulása és más artikulációs problémák megjelenése is. Persze nem mindig a cumi a bűnös, de kiváltó ok lehet.
Az óvodák pedig azért is szokták tiltani a cumit, mert az óvó nénik nem tudják biztosítani huszonvalahány gyermek számára, hogy tisztán tartsák őket, ne keveredjenek el a kedvenc darabok. A cumiról leszokás pedig pszichológiailag is segítheti a kicsiket, hogy kilépjenek a babás korszakból, és elinduljanak az önállósodás felé vezető úton. Szülőként persze terhesnek gondolhatjuk, hogy az óvodai beszoktatással együtt, ami egyébként is nagy változás a legtöbb gyermek számára, még a szeretett cumitól is elszakítsuk, de tartsuk szem előtt, hogy ez a kicsik érdekét szolgálja. A leszoktatást pedig érdemes már legalább 2-3 hónappal az ovikezdés előtt megkezdeni, hogy a gyermek az esetleg rossz élményt ne az intézménnyel kapcsolja össze a kis fejében.