Már a 18. és a 19. században is egyre több nő kezdett el dolgozni, de egészen az 1950-es évekig nem igazán foglalkoztak a nők munkajogaival. A feminista mozgalmak hozták el, hogy téma legyen az egyenlő munkabér, a szülési szabadság és a gyerekfelügyelet biztosítása. Bár azóta jelentős előrelépések történtek, több mint 70 évvel később még mindig messze van az, hogy a nőket – és különösen az anyákat – ne érje hátrányos megkülönböztetés a munkahelyek nagy részén. Sok országban kifejezetten tiltja például a törvény, hogy az állásinterjún a jelentkezők családi állapota felől kérdezzenek, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy ez a legtöbb helyen megtörténik. 25-40 éves kor közötti nők esetében, akinek még nincs gyermeke, attól rendre megkérdezik, hogy tervez-e a közeljövőben. A munkáltatók számára ugyanis nem előnyös az az alkalmazott, aki potenciálisan több évre kiesik majd terhessége, majd a baba gondozása miatt. De még rosszabb helyzetben vannak, akik már gyermeket nevelnek, és a szülési szabadság után kívánnak visszatérni a munkaerő-piacra, vagy több gyerek mellett munkahelyet váltanának. Csak ma négy friss történetet olvastam magyar anyukáktól, akik ezzel szembesültek álláskeresés közben.

A gyerekes nő ugyanis azt jelenti a munkáltató számára, hogy sokat fog táppénzre menni a beteg picivel, váratlanul kell megoldani a helyettesítését vagy a feladatai átszervezését. A három gyerek – főleg ha még 6 év alattiak – sok cégnél egyenesen kizáró ok a felvételre, még ha ezt nyíltan nem is mondják ki. A táppénz mellett sajnos az is a nagycsaládosok ellen szól munkáltatói szempontból, hogy több szabadságnap jár számukra: 7 nap pótszabadság, ami nem megfelelő munkaszervezés esetén okozhat problémákat. És az ellenérveket még lehetne sorolni. A legigazságtalanabb az egészben pedig, hogy mindez többségében csak az anyákat érinti, az apák jóval kisebb számban szembesülnek a negatív megkülönböztetéssel, hiszen a társadalmi norma még mindig az, hogy a gyerekek gondozása az anyák feladata. De közben már az is elvárás, hogy gyerekvállalás után visszatérjenek dolgozni, amit az is alátámaszt, hogy az 1950-es évek óta drasztikusan csökken az egykeresős családmodell aránya.

Elvileg kötelező lenne biztosítani a részmunkaidőt és az otthoni munkát, de…

A hazai törvények igyekeznek megkönnyíteni az anyák munkába való visszaállását. A Munka Törvénykönyvében 2020. január 1-től szerepel, hogy a gyermekük 4 éves koráig a szülők kérhetik a munkáltatójuktól a részmunkaidős foglalkoztatást, ráadásul nagycsaládosok esetében a gyermek 6 éves koráig. Amennyiben pedig kérik, a munkáltatónak kötelessége ezt biztosítania. Egészen pontosan úgy fogalmaz a törvény, hogy a korábbi munkaidejük felére csökkenthetik az óraszámukat, tehát ha gyermekvállalás előtt valaki 8 órában dolgozott, 4 órában is vissza kéne vennie a cégnek, ha azt kéri (a 6 órát viszont nem kötelesek biztosítani). 2023. január 1-jétől pedig a szülők gyermekük 8 éves koráig a távmunkát is kérhetik, amennyiben a munkakörük ezt lehetővé teszi, és ezt a kérelmet csak alapos indokkal utasíthatja vissza a munkáltató… elviekben. Mindez remekül hangzik ugyanis, de a gyakorlat sajnos mást mutat.

Rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, amiért munkámból kifolyólag rugalmasan tudtam dolgozni, ameddig babáztam, és mióta a harmadik gyerekem után visszatértem alkalmazotti állásba, lehetőségem van a távmunkára és a részmunkaidőre is. De még az online újságírás terén is tudok olyan cégről, ahol ezeket nem engedi a vezetőség a szülési szabadságról visszatérő édesanyáknak. És más területeken is sajnos többségében vannak azok a cégek, ahol nincs ilyenekre lehetőség, sőt a visszatérő kismamákat általában megpróbálják rávenni a közös megegyezéssel felmondásra. A törvények tehát csak elviekben állnak az anyák mellett.

Messze el vagyunk maradva a szomszédunktól

A részmunkaidő és a távmunka pedig nagy segítség volna, hiszen mindkettő segíti a család-munka egyensúlyát. És bizony annak olyan európai országok, ahol erre már kialakult a rendszer. Az Eurostat legutóbbi felmérése szerint (az adatok egyébként 2023-ból származnak) az Európai Unióban az anyák 31,8%-a dolgozik részmunkaidőben, a gyermektelen nők között viszont csak 20% ez az arány. Ehhez képest Magyarországon az anyák 6,2%-a dolgozott részmunkaidőben a felmérés idején, tehát nagyon le vagyunk maradva ezen a téren. A legjobban Németország, Hollandia és Ausztria segíti a szülőket a részmunkaidős foglalkoztatással. Hollandiában már az 1980-as évektől kezdve különféle intézkedéseket hoztak, hogy elősegítsék ezt, és mostanra az országban kialakult a másfélkeresős családmodell, amikor általában az apa teljes állásban, az anya pedig részmunkaidőben dolgozik. Ausztria pedig a legutóbbi statisztikák szerint a listavezető: a szomszédos országban az anyák 69,2% részmunkaidőben végzi munkáját. Természetesen mindehhez nemcsak a törvényi keretek kellenek, hanem az is, hogy egy család meg tudjon élni másfél keresetből.

És mi a helyzet az otthoni munkavégzéssel? A home office is csábító lehetőség az anyák számára (még ha vannak árnyoldalai is), egyre többen preferálják azokat a munkahelyeket, ahol legalább heti néhány napot nem kell bejárni. A Covid-járvány során ugyan sokan átálltak a távmunkára, de azóta fokozatosan csökken ennek a lehetősége, és egyre több cégnél ismét kötelező a személyes jelenlét. Egy tavalyi felmérés szerint a munkáltatók sokszor akkor sem engedik a home office-t vagy a távmunkát, ha a munkakör szempontjából egyébként nem jelentene problémát. Az EU-ban Hollandiában dolgoznak a legnagyobb arányban hibrid vagy teljes távmunkában: 77,5% az arányuk az Eurofound legfrissebb adatai szerint, ami elképesztően magasnak számít. Magyarországon ez a szám éppen, hogy átlépi az 50%-ot. Érdekesség egyébként, hogy Hollandiában több férfi dolgozik részmunkaidőben, mint nő, de ez is a családpolitika része, hiszen így az apukák jobban ki tudják venni a részüket a gyerekek nevelésében, gondozásában és a háztartási teendőkben, ezáltal kevesebb teher szakad az anyákra. Talán nem véletlen, hogy Hollandiában csupán 10% az anyai kiégéssel küzdők aránya, ami alacsonynak mondható…

Nemcsak a munka frontján, hanem más hétköznapi helyzetekben sincs egyenlőség az anyák és az apák között: