De kinek mit jelent az a tény, hogy apává vált? Hogyan töltik el a férfiak a gyerekükkel közösen a legnehezebbnek tartott első évet? Körkérdésünk következik, elsősorban a saját ismeretségi körünkből.

A lányom minden mosolya olyan érzés volt, mintha valami komoly díjat nyertem volna. Fura volt, mert még az egyetemet sem fejeztem be (matek szakra jártam), de ő adott egyszerre értelmet mindennek, és ő tanított meg rá, mi az igazi felelősség. Ugyanakkor persze nehéz is volt. A barátaim buliztak, utazgattak, én meg hajnali háromkor kialvatlanul pelenkáztam, vagy a bukásokat vakargattam le magamról. Sokszor éreztem úgy, hogy kimaradok valamiből, ráadásul a pénzünk is kevés volt. Szóval a boldogság mellett sokszor voltam frusztrált is, nem tagadom. (Feri)

Érettebb fejjel lettem apa (46 éves voltam), talán pont ezért tudtam igazán értékelni a csöndes, hétköznapi pillanatokat is. Akkor azt hittem, túl későn jött ez az egész, de most már nem tudom elképzelni az életem a lányom nélkül. Persze hamarabb kifáradtam, ez a korral járt, a kialvatlanság is jobban megviselt, mint a húszas éveimben. És néha elgondolkodtam azon, vajon megadatik-e, hogy sokáig mellette lehessek. Most 15 éves… (Tibor)

Csodálatos érzés a nap végén hazaérni, és látni, ahogy felcsillan a fiam szeme, amikor belépek az ajtón. Minden fáradtság megérte ezért a pillanatért. Viszont én a munkám miatt reggel 5-kor kelek, és csak este 6-ra érek haza. Nehéz úgy apának lenni, hogy alig vagyok jelen, néha fáj, amikor olyan egyértelmű, mennyire anyás lett. (Vince)

Az az örvendetes tény, hogy a lányom babakorában otthon dolgozhattam, lehetővé tette, hogy minden fontos pillanatot lássak: az első mosolyt, az első fordulást, az első lépéseket. Még úgy is fantasztikus volt, hogy sokszor csak a háttérből figyeltem egy-egy Zoom-hívás közben.

Ugyanakkor teljesen összefolyt a munka és a családi élet, állandó bűntudatban éltem: ha a munkára figyeltem, rossz apának éreztem magam, ha pedig a gyerekre, akkor rossz munkaerőnek. Emiatt örülök, hogy már óvodába jár, minden szépen elkülönül egymástól. (Péter)

Az első két gyerek esetében eléggé stresszes apa voltam, könnyű volt megijeszteni. Például ha a fiam beverte a fejét valahova, képes voltam azonnal hívni az ügyeletet. A harmadiknál már lazábban ment, tudtam, mit csinálok, miért csinálom, ezért sokkal jobban tudtam élvezni is. Kevesebb volt a pánik, több a türelem, és még több a nevetés. Persze nem olyan sok idő jutott rá, hiszen a nagyobbak is igényeltek minket, és nehéz volt mindenkinek megadni a teljes figyelmet. Néha bűntudatunk volt emiatt a feleségemmel, de hát ez ilyen. (Laci)

Én maradtam otthon az első évben: az élettársamnak már volt egy gyereke korábbról, és azzal a feltétellel ment bele a másodikba, hogy nem ő csinálja végig az elejét, mert annak idején nagyon nehezen mászott ki a szülés utáni depresszióból. Életem legjobb döntése volt, hogy vállaltam. Minden percét élveztem, tényleg, még a nehézségeket is. Nagyon sokat tanultam önmagamról, a világról, a felelősségről. A lányom hatéves nagylány azóta, és nagyon büszke vagyok rá. (Ádám)

Galériánkban megnézheted, milyen példákat találunk az anyák és az apák közötti egyenlőtlenségekre!