– Valahol azt hallottam, hogy „amíg vér nem folyik”, nem kell beavatkozni. Te mit gondolsz?

– Egy ideig én is ezt gondoltam. De ma már úgy látom, ez az elv nem húzható rá minden esetre. Gyakran megmerevednek a szerepek: lesz egy gyengébb, aki mindig alulmarad. A környezetemben figyelemmel követtem két testvér folyamatos civódását, és egyszer csak azt vettem észre az egyik gyereken (érdekes módon nem a kisebben, hanem az idősebben), hogy „feladta önmagát”, a személyisége idomult ehhez a helyzethez. Fülét-farkát behúzta, szinte félt a kistestvére közelébe kerülni, ráadásul folyton őrá szóltak rá, hogy „ne bántsd a kisebbet”.

– Mindig ugyanaz a hunyó?

– Én azt gondolom, hogy ha figyelsz, akkor fel tudod mérni, hogy a testvérek közül általában ki kelti a feszültséget, melyikük generálja a veszekedéseket, verekedéseket. Őt le kell kapcsolni, ki kell emelni a szituációból, hiszen van a szekálásnak olyan mértéke, ami már nem megengedhető. Nem kell direkt büntetni, inkább csak mondjuk azt neki: „most menj ki az udvarra, pattanj fel a biciklidre” stb.

– Vajon ő a hibás az egészért?

– Egy ilyen folyamatos – mondjuk ki – bántalmazásban mindkét fél szenved. Úgy látszik, a kis agresszor az adott pillanatban nem tud, nem képes másképpen kapcsolódni. Az erejét fitogtatja, s ennek hátterében valószínűleg valamilyen – vélt vagy valós – sérelem áll. „Apa szebben szól a testvéremhez.” „Anyának nem én vagyok a kedvence.” „A tesóm elvette a barátomat.” A piszkálódó félnek baja van! Tulajdonképpen rá is oda kell ebben a helyzetben figyelni és enyhíteni kell a sértettségét. A másik gyerekünket pedig érdemes abban edzeni, hogy meg tudja védeni magát. Szervezzünk sok külön programot, és ne zárjuk össze a gyerekeket a nagymamánál töltött közös nyaralás erejéig sem: ebben a helyzetben ez nekik büntetés.

– Az én baráti körömben is előfordult hasonló testvérháború. Ott váltak a szülők.

– Ha a szülők háborúznak, gyakran a gyerekek is „lejátsszák a meccset”. Ráadásul ahogyan a szülők kezelik a konfliktusokat, ahogyan mederbe terelik (vagy nem terelik) az agresszív érzéseiket, az lesz a minta a gyerekeknek is. Ők pedig azon fogják leverni a fájdalmukat, aki a leginkább a közelükben van: a testvérükön. Lehet, hogy apa vagy anya a válás miatt nem válik mindig elérhető szereplővé az életükben, de a testvérük mindig ott lesz, és ha bántaniuk kell valakit, hát őt fogják bántani.

– És akinek nincs testvére?

– Az egykéknek nehezebb dolguk van abból a szempontból, hogy bizonyos érzések, például a féltékenység vagy az irigység feldolgozásához kevesebb terepük adódik. Ezek az érzések alapvető elemei a testvérkapcsolatoknak, és a testvérek természetes módon fel is dolgozzák ezeket. Az egykéknek ezzel több dolguk lesz, de persze amikor közösségbe járnak, ők is egészségesen fejlődnek majd.

– Mi a helyzet a nagyobb fiúk eldurvuló verekedéseivel?

– Szét kell választani és határozottan utasítani őket, hogy kezdjenek valami másba, külön-külön. Később lehet beszélni velük a szituációról, de inkább este, nyugodt körülmények között, semmiképp sem akkor, amikor „helyzet van”. Remek ötletnek tartom egy bokszzsák felszerelését a fiúszobába, ahogyan a küzdősportokat is: nagyszerű módja a feszültség levezetésének, miközben azt is meg kell tanulni, hogy annak is vannak bizonyos keretei.

Galériánkban mutatjuk, mi a megoldás a testvérharcokra!