A mai napig jól emlékszem, milyen érzések kavarogtak bennem, ahogy nézegettem az első gyermekem kórházi címkéjét a kis gördülő babaágyra ragasztva. A cuki rózsaszín lapon ott állt a neve, születési ideje és súlya, és ezek alatt odafirkantva nagy, haragos betűkkel: S.C. A Sectio caesarea, vagyis a császármetszés röviden. A születése pillanatában ő is és én is meg lettünk bélyegezve. A kórházban és az orvosi látogatásokon még értem, miért fontos információ, hogy császármetszéssel szültem, de hogy az anyaság terén miért mérvadó, ki hogyan hozta világra gyermekét, a mai napig nem tudom megérteni.

Márpedig az elmúlt lassan hét évben sokszor tapasztaltam, hogy a császáros anyákat megbélyegzik, külön kategóriába sorolják. Mivel három császármetszésem volt összesen, háromszoros az élményem. Nem fáj, nem hiányzik, hogy kimaradt a természetes szülés élménye az életemből, egyedül az aranyórát siratom. Meg a hasamat, amit sajnos tönkretett a három műtét. Merthogy a császármetszés a tévhitekkel ellentétben általában nem a könnyebbik út – erről a Mesélj, anyukám! podcast korábbi epizódjában kendőzetlenül beszélgettünk is császáros anyukatársaimmal.

Az adásból az is remekül kirajzolódott, hogy nincs két egyforma császáros szülésélmény, minden anya megtapasztalása más. Ha szültünk már hasi úton, akkor sem nem tudhatjuk, hogy a másik hogyan élte meg, kinek mi és mennyire fájt fizikailag, lelkileg, kinek mi volt a vesztesége – vagy éppen mit nyert a műtétnek köszönhetően. Tény, hogy a császármetszéshez gyakrabban társulnak negatív érzések, mivel a nők többsége – legalábbis hazánkban – nem választja, hanem egyéb, általában orvosi körülmény miatt van szükség rá. Emiatt a császáros anyukák érzékenyebben reagálhatnak bizonyos mondatokra, még akkor is, ha az illető jó szándékból mondta, az odaszúró bántó megjegyzések pedig mélyebb nyomot hagyhatnak rajtuk, mint a műtét hege.

Az alábbi mondatokat ezért inkább tartsuk magunkban, ha császáros anyukával beszélgetünk:

Az említett podcastadást itt hallgathatod meg: