Melyik életkor a legnehezebb a gyerekekkel?
"Jaj Mama, ezerszer elmondtam már, nem hallottad?" – forgatja a szemeit nagy felháborodásában, a nyomatékosság kedvéért még a vállait is vonogatja hozzá. Nem, ez nem a 13 éves „nagyfiam”, hanem az én tündéri kislánykám, aki még csak 8 éves lesz az ősszel. Viselkedésében viszont mostanában egyre gyakrabban a bátyjára hajaz, sőt.
Eleinte elhessegettem a gondolatot, amit egy idő után viszont kénytelen kelletlen el kellett fogadjak; a kiskamaszkor előszele fodrozza a lánykám hangulatát. De hogy létezik az, hogy már egy 8 éves gyerek is kamaszodik? Utánanéztem kicsit, és bizony nagyon is így van.
A "rémes kétévest" lehet, hogy nyolccá lehetne átnevezni, ugyanis egy 2000 szülőt megkérdező felmérés szerint az anyukák és az apukák maguk úgy gondolják, hogy a 8 éves gyerekekkel van a legnehezebb dolguk, még több, mint egy dackorszakos 2 évessel.
Hogy mi ennek az oka?
Hagyományos fejlődéselméletek úgy tartják, az ovis évek után az érzelmi szempontból viszonylagos nyugalomban zajló kisiskoláskor következik, majd a gyerekek úgy 13-14 éves korukban kezdenek el kamaszodni. Papíron legalábbis. Újabb megfigyelések szerint a serdülőkor viszont egyre korábbra tolódik: a gyerekek sok tekintetben korábban érnek és gyorsabban fejlődnek, mint ahogyan az az eddigi „nagykönyvben” meg volt írva.
Ez a korai lázadó viselkedés viszont még nagyon ellentmondásos; a gyerekek a két világ között billegnek. Egyik pillanatban még babusgatásra vágynak, máskor pedig – épp aktuális függetlenedési harcukat vívva - az ajtót is becsapják maguk mögött. Reménykeltő az is, és ezt magam is tapasztalom, hogy a kislányom annak ellenére, hogy néha már „igazi” kiskamaszként viselkedik, ő még mindig könnyebben kezelhető, mint az öt évvel nagyobb tapasztalattal bíró bátyja.
Végül, de nem utolsó sorban azt se felejtsük el, hogy egy 8 évest nem csak nekünk lehet nehéz tolerálni, ő maga is minden bizonnyal megszenvedi az életkorából adódó szélsőséges hangulatingadozásokat, a hirtelen jött változást.