Egy napra újra idill: jó, ha az elvált szülők együtt karácsonyoznak a gyerek kedvéért?
Forrás: LightFieldStudios / Envato
Bármilyen békésen is zajlik le, a válás minden esetben krízist jelent a szülők és a gyerek(ek) számára, és ha a hétköznapokban sikerült is belerázódni az új felállásba, az ünnepek felerősíthetik, feltéphetik a sebeket. Különösen igaz ez a karácsonyra, hiszen a legtöbb családban ez a legfontosabb ünnep az évben, és számos emlék, tradíció – na meg elvárás – kötődik hozzá. Válás után karácsonykor szinte elkerülhetetlen a veszteségérzet, amit többen úgy próbálnak meg elkerülni vagy minimalizálni, hogy az ünnep kedvéért újra összeállnak a volt házastársak, legalább egy napra vagy estére. Elsőre talán jó megoldásnak tűnik a közös karácsonyozás, hiszen így nem kell felosztani az ünnepet, a gyerekeknek egyik szülőt sem kell nélkülöznie, de a jó szándék ellenére rengeteg negatív vonatkozása lehet. Erről beszélgettünk Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológussal, családterapeutával, a Mozaikcsalád Központ alapítójával.

— Mik szólnak a közös karácsonyozás ellen? Világos, hogy nem jó ötlet, ha a szülők között feszült a viszony, de akkor sem, ha jóban tudtak maradni?
— Az ünnepek előtt évről évre felmerül ez a kérdés, különösen, ha a szülők közösen gyakorolják a felügyeleti jogokat, váltott gondoskodásban nevelik a gyerekeket. De gondoljunk bele, hogy még egy hagyományos családban is próbára teheti az idegeket az év végi dőszak, hát még ha olyan emberek jönnek össze, akik egyébként nemet mondtak a további közös életükre. Nagyon sok nehéz érzelem kavaroghat a levegőben a karácsonyi asztal körül, amelyek könnyen megmérgezhetik az ünnep hangulatát, és így negatívan hathatnak a gyerekek lelkére is. Ám az sem szerencsés, ha mindkét szülőnek őszinte a mosolya, és szuper hangulatban telik az ünnep, mert akkor pedig felmerülhet a gyerekekben, hogy ha ilyen jó együtt, akkor miért nincs mindig így? Ebből a gondolatból pedig következhet a „Miért váltatok el?” és „Miért nem próbáljátok meg újra együtt?”, és az újraegyesítési fantáziák elvonják a gyerekek figyelmét a saját életfeladataiktól, másrészt együtt járhatnak kudarcérzéssel, bűntudattal és a válást követő gyászmunkában való elakadással is. Fontos látni azt is, hogy a közös karácsonyozással egy hamis valóságot mutatunk, a gyerekek érdeke viszont minden esetben azt kívánja, hogy a helyzetek egyértelműek, a viszonyrendszerek tiszták, az ezekről való kommunikáció pedig hiteles, önazonos legyen. Végül azt is számításba kell venni, hogy a válás után idővel mindkét fél oldalán megjelennek új partnerek, akikkel elkezd kiépülni egy mozaikcsalád. Az új párban a kívülállóság, a másodrendűség érzését keltheti a volt házastárssal való közös karácsonyozás.
— Mi lehet akkor az ideális felosztás karácsonykor?
— Sokkal jobb mindenkinek, ha nagyobb egységekre van bontva a téli szünet. Nagyon megterheli a gyerekeket az, amit sok családnál látok: ide-oda rángatják őket, akár egy napon belül is, mert itt ebédelnek, ott vacsoráznak, nincs sehol egy kis nyugi. Plusz nehézséget jelent, ha kapnak olyan játékokat, amivel hosszabb ideig szeretnének játszani, de a szülők azt kérik, hogy mindent hagyjanak ott, ahol kapták. Ha a téli szünet elkezdődik például december 20-án, akkor lehet az, hogy az egyik szülőnél vannak a gyerekek 24-ig vagy 25-ig, és ha tudnak rugalmasak lenni, akkor jó megoldás, hogy már 22-én fát díszítenek, sőt akár az ajándékok is jöhetnek aznap vagy 23-án, hogy legyen idő még elmerülni bennük. Mindig azt szoktam mondani, hogy ne a naptár mondja meg, hogy mikor tartjuk meg az ünnepi vacsorát és rituálét, hanem a mi döntésünk legyen, és az alapján bármelyik nap lehet karácsony. Így ezután a gyerekek lehetnek a másik szülőnél szintén egy nagyobb blokkot, ahol meg a naptári ünnep szerinti napokban élvezhetik ki az együttlétet.

— Hallani olyanról is, hogy a szülők szerették volna elkerülni a konfliktust, ezért a gyerekre bízták, hogy eldöntse, kivel legyen a karácsonyi ünnepnapokon. Erről mit gondolsz?
— A gyereknek sosem adnék ilyen döntéseket a kezébe, mert nagyon nagy kockázata van ilyenkor a lojalitáskonfliktusoknak. Ha egy szülő mellett dönt a gyerek, az kéz a kézben jár azzal, hogy a másikat esetleg megbántja. Emellett egy ilyen döntésben számításba kell venni olyan praktikus dolgokat is (például rokonlátogatások időzítését), amikbe ő nem láthat bele, ezért mindenképp jobb, ha a szülők tudnak ebben dönteni.
— Ünnepelhetünk másik napon, de valahogy mégis belénk van kódolva, hogy a karácsony az december 24. Hogyan dolgozzuk fel anyaként, ha éppen szenteste a gyerekünk nélkül maradunk?
— A válás egyik velejárója, hogy lesznek olyan időszakai az ünnepnek, amikor egyedül maradunk. Ilyenkor érdemes olyan elfoglaltságot keresni, ami igazán ellazít és kikapcsol, és mondjuk nincs rá lehetőségünk, amikor a gyerekünk velünk van. Ha van olyan ember a környezetünkben, akivel szívesen találkoznánk, hívjuk fel, hogy van-e kedve összefutni. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy karácsonykor senki nem ér rá, de ha meg sem kérdezzük, akkor esélyt sem adunk. Emellett el szoktam mondani, hogy teljesen rendben van, ha valakit karácsonykor olyan érzések kerítenek hatalmába, melyekről már azt hitte, hogy túl van rajtuk. Ezeknek teret kell adni és elfogadni őket, mert a saját dolgunkat nehezítjük, ha az ünnepi időszak alatt folyamatosan küzdünk velük.










