Megkérdeztem hát tucatnyi ismerőst a feladat nehézségéről, és magam is meglepődtem, mennyien reagáltak. Ráadásul a válaszok hossza és mélysége egyáltalán nem állt egyenes arányban azzal, mennyire ismerem az illetőt (a messze legterjedelmesebb választ egy olyan nőtől kaptam, akivel épp hogy köszönőviszonyban vagyunk). Foglalkoztat bennünket a téma misztériuma, és sokaknak csak egy apró löket kell, hogy gejzírként törjön fel félelem, aggódás, tapasztalás, keserűség és öröm. Jöttek egymondatok, kisregények, jöttek szinte-értetlenkedések („nekem ebben nem volt semmi nehéz”), és jött sok-sok átgondolt, tudatosított, esetleg csak most összeállt válasz.

Kinek mi a legnehezebb a gyereknevelésben?

Kénytelen voltam valamennyire „vágni” a hozzászólásokon, különben lelógott volna a szöveg a térképről, de a lényeg maradt. Ezek a legnehezebb dolgok a nevelésben az anyák szerint (az apák egy következő cikkben nyilatkoznak):

Ha nagyon mélyre nézek, az a legnehezebb, amikor rájövök, hogy egy helyzetben nem szeretettel fordultam felé, hanem pl. türelmetlenül vagy idegesen. Utólag bocsánatot kértem, mert fontos, hogy a gyerek tudja, hogy közben én is nevelem magam – Emőke

Nekem eddig az alvásmegvonás a legnehezebb és az, hogy állandóan válaszkész vagyok, ami néha az énidő teljes hiányához vezet. – Tünde

Mindig az a kérdés merül/t fel bennem, amikor kicsik voltak, meg most, hogy már nagyok is... Jó anya vagyok? Persze most, hogy nagyobbak már látom, hogy az voltam/vagyok... – Zsu

Legnehezebb az, hogy felnőttek, és már rég teljesen önállóak. Ami persze a legjobb is, csak nehezebb megélni. Pici korukban nekem messze az volt a legnehezebb, amikor még annyira kicsik voltak, hogy csak érzésre tudtam, mi fáj nekik, miért sírnak, hogy éppen mi lehet a gond… A beszéd sokat segített – Hédi

A legnehezebb számomra a legeleje volt. Az első két év, amikor nem volt meg a közös nyelv és mindenféle tapasztalat nélkül kellett ki- és megtalálni a megoldást adott helyzetekre. Aztán összeszoktunk, kialakult a kommunikáció, s én azóta imádom az egészet. Onnantól semmit nem éreztem nehéznek, de hogy jól csináltam-e, azt talán még jó ideig nem fogom megtudni. – Anita

Mindig az aktuális. De pont a napokban fogalmaztam meg a tinédzsereim mellett, hogy mennyivel nehezebb az, ha lelki baja van a gyerekemnek, mintha testi. Ha beteg, vagy eltöri valamijét, tudom, hova vigyem; ha depis vagy indulat-/stresszkezelési problémái vannak vagy bármi lelki/pszichikai nyűgje, azt se tudja az ember, merre induljon el, hova forduljon. Ez mondjuk a remek magyarországi helyzetből is adódik, de úgy ámblokk nehéznek élem meg anyaként, ha tehetetlennek érzem magam. – Orsi

A kisnagylányom 15 éves, a kisfiam 9 éves. A világon semmi gondom nem volt a gyereknevelésben, sem velük. És nincs most sem. Én nem olvastam utána soha semminek, nem követtem trendeket és nem olvastam könyveket. Viszont meghallgattam orvosokat, anyukámat, idősebb barátnőket. És ezen kívül összeraktam magamban, hogy valamire hallgatok vagy nem. Ösztönből ment az egész, mert nem zavart össze a sok trendi baromság. Ha a gyerek rajtam akart aludni, akkor hagytam. Ha velem akart, hagytam, ha sírt, felvettem. Két dolog viszont nehéz volt: A kislányom 740 grammal és 31 cm-rel született, 26. terhességi héten. Nagyon pici volt, amikor hazaadták 72 nap inkubátor után, és nagyon féltem, hogy otthon lesz valami baj. Így hát az első héten a gyerekorvos minden nap otthon volt velem 1,5 órát. És az Istennek nem akart aludni, sokat sírt. Majd a PIC-en mondták, hogy kapcsoljuk be a rádiót, mert az hiányzik neki. Így hát megoldódott ez is. Ő a legnagyobb csoda a mai napig. A kisfiammal sem volt soha semmi gondunk, kivéve, hogy hozzá 12-szer keltünk fel minden éjjel, amíg nem hagytuk szintén, hogy rajtunk aludjon. Nekem egy kedves doktornő elmondta, hogy a legfontosabb az érintés, és felejtsük el a direkt leválasztást. Ja, még egy dolog azért még volt: egyik gyerekem sem ette meg a zöld kajákat. Se borsó, se brokkoli, se semmi. Szóval a fáradtságon kívül nincs nehézség. – Lívia

Az egyéni, sajátos igények és szükségletek beazonosítása, saját mintáim meghaladása – Nóri

Nehéz volt (és most is) következetesnek lenni, valamint elfogadni, hogy úgysem tudom tökéletesen csinálni. (az "elég jó anya" honnantól kezdődik?). Illetve az énidő mennyiségi és minőségi csökkenése, kialakítani a megfelelő egyensúlyt. Emellé szorosan kapcsolódva a 0/24-ben elérhetőség elfogadása, és hogy rengetegszer borulnak a terveim valami nem várt dolog miatt. – Krisztina

Nehéz, hogy ne a szüleinktől látott rossz minták szerint neveljük a gyerekeinket: nehogy késő legyen, mire tudatosodik. Megtalálni a középutat, hogyan szabjunk kereteket, hogyan legyünk következetesek, de empatikusak is egyszerre. Ez is egy tanulási folyamat, és önismereti út egyben. Nem is olyan könnyű, de nem szabad feladni. – Erika

Nehéz volt leszerelni a lányom, ha megmakacsolta magát. Pl. az első hányása után nem volt hajlandó gyógyszert bevenni. Hónapokig kísérleteztünk C-vitaminnal, még a család barátja is bevetette magát: semmi. Aztán a Télapó dorgálása megoldotta a helyzetet. – Zsuzsa

Galériánkban további tanulságos anyatörténeteket olvashattok a legnagyobb nehézségekről!