Tipikus anya-lánya viszonyok, és a velük járó problémák

A Psychology Today felmérése szerint 50-50% az aránya azoknak a felnőtt lányoknak, akiknek kiváló kapcsolatuk van az édesanyjukkal , és azoknak, akiknek pocsék vagy semmilyen. Ha te az előbbi csoportba tartozol, igazán szerencsésnek mondhatod magad. Persze a jó is lehet még jobb: az anya-lánya kapcsolatokat – még a kiválóakat is – más-más erők, tudatos vagy tudat alatti motivációk mozgatják, és az ehhez értő szakemberek ezek alapján sorolják őket különböző típusokba. Mindegyik típusnak megvannak az erősségei, de a nehézségei is. Jó pár külföldi szakirodalom átnyálazása után sorra vesszük őket, és adunk néhány tanácsot, hogyan lépjetek túl a köztetek időről időre felbukkanó akadályokon. Galériánkban mutatjuk, milyen anya-lánya viszonyok állhatnak fenn, és melyik miért problémás! 5 tipikus anya-lánya viszony, és a velük járó problémák Barátnői viszony Ha mindenben lehet rá számítani, ha őt hívod, bármilyen fontos vagy épp elkeserítő dolog történt veled, ha ő a kedvenc ebédpartnered... nos, irigylésre méltó, hogy ilyen nagy köztetek az összhang. Deborah Tannen nyelvészprofesszor, aki az anya-lánya kapcsolatokról írt sikerkönyvet kizárólag a kommunikáció és a nyelvhasználat szemszögéből (You’re Wearing That?: Understanding Mothers and Daughters in Conversation), azt állítja, az anya érdeme, ha ez a fajta laza, nyugodt viszony ki tud alakulni, de a fenntartásához egy bizonyos kor után már mindketten kelletek. Az anya részéről fontos az ítélkezés nélküli támogatás, a kéretlen vélemények és tanácsok visszatartása vagy megfelelő formába csomagolása, a részedről meg többek között az, hogy türelemmel fordulj feléje, ha épp a technikával bénázik, vagy nem vágja azonnal, ki is az a James Corden. Mi jelenthet problémát? Számtalan kutatás igazolja azt, amit a nők amúgy maguktól is tudnak: vannak olyan helyzetek az életben, amikor nem újabb barinőre van szükség, hanem tapasztalt, bölcs és magabiztos támaszra. Ha gyereked születik, netalán tönkremegy a házasságod, jó tudni, hogy erős támaszként állnak melletted a szüleid, az édesanyád. &bdquo;Mindkét félnek tiszteletben kell tartania a szerepét és aszerint kell viselkednie – írja Tannen. – Az anyák néha beleesnek abba a csapdába, hogy nem vesznek tudomást a generációs különbségről. Azaz nem a saját életkoruknak megfelelően viselkednek, nem akarják vállalni a tapasztaltabb fél felelősségét.” A másik probléma, ami ebben a típusú kapcsolatban felbukkanhat, az az, hogy a szülő túl sok információt oszt meg a lányával. Az természetes, hogy te elmeséled anyunak a párkapcsolati kínjaidat, de az már nagyon nincs rendjén, ha ő is neked panaszolja el az édesapáddal való konfliktusait. A kapcsolat remekül fog működni, ha mindketten tudomásul veszitek a korotokat, és annak keretein belül maradva, a korlátokat tiszteletben tartva viselkedtek. „Olaszos” viszony Imádjátok, szeretitek egymást, de képesek vagytok minden hülyeségen összeveszni. Mert édesanyád csökönyös, mindenről megvan a véleménye és sportot űz abból, hogy szembemenjen veled. (Te persze nem vagy ilyen, á, dehogy!) Bármennyire idegesítő is anyukád erőszakossága, mégis érthető: ő a hagyományos, társadalmilag hosszú időn keresztül elfogadott anyamodellt testesíti meg. Aki mindent megtett a gyermeke boldogulásáért, bármilyen nagy hévvel próbált is a drága menekülni a számára kiszabott, biztonságos életút elől. Szóval szögezzük le, anya jót akar, és a legnagyobb nehézség a dologban, hogy ezt te is tudod. Mi jelenthet problémát? Eléggé nyilvánvaló: borzasztó fárasztó, amikor minden apróság miatt vitatkozni kell, legyen szó a pasikról, az öltözködésről vagy épp a hajad hosszáról. Mindkét fél erőtlennek érzi magát. Az anya úgy véli, süket fülekre talál minden, amit mond, ezért maximális fokozatra kapcsolja a piszkálódást. Te pedig úgy véled: folyton piszkálnak, ezért alapból védekező álláspontra helyezkedsz és agresszívan ugrasz mindenre, amivel anyukád előhozakodik. Egy ilyen bejáratott mintából borzasztó nehéz kiszakadni, pedig lehet, hogy egyetlen kiadós, őszinte beszélgetés a gondok nagy részét megoldaná. Megértenétek ugyanis, hogy te azt érzed, semmi nem jó, amit csinálsz, ő viszont úgy, hogy soha nem hallasz meg semmit abból, amit ő tanácsol. Tannen azt javasolja: tudatosítsd a megfelelő szófordulatokkal anyukádban, hogy igenis hatással van rád a mondanivalója, hogy amit gondol, nincs automatikusan lesöpörve az asztalról. &bdquo;Szóval azt mondod, hogy...” – majd ismételd meg, amit hallottál, még akkor is, ha tudod, hogy nem fogadod meg a javaslatot. Ettől ő úgy érzi, mérlegelted, komolyan vetted őt is, és anyáinknak gyakran ez már önmagában megnyugtató. Nővéri viszony Nem töltitek egymással minden estéteket, de mély kötelék van köztetek. Amit megspékel némi – vagy egy jó nagy adag – versengés, pont, mint a testvérek esetében. Ha egymáshoz méritek magatokat, az egyrészt jó, hiszen nyilván nagyra tartjátok a másikat, fontosnak a véleményét, megértés van köztetek és tisztában vagytok egymás erényeivel, erősségeivel. Mi jelenthet problémát? &bdquo;Az emberi kapcsolatokban természetes a verseny, családon belül mégis igyekszünk ezt visszafogni – írja Tannen. – Holott egy anya-lánya kapcsolatban remek táptalajra lel a versengési hajlam: az anya előtt fokozatosan bezárulnak azok az ajtók, amelyek a lánya előtt még tárva-nyitva állnak. Ha igazán közel érzi magát a lányához, ezt a gyökeres különbséget nehéz elfogadni.” Az éremnek az a másik oldala, amikor mi magunk véljük úgy, hogy sosem lehetünk olyan szépek/okosak/sikeresek, mint édesanyánk. A versengés gyakran nem teljesen tudatos és főleg nem szándékos. Erre utaló jelek lehetnek az elejtett bántó vagy ártalmatlan poénnak álcázott, gúnyos megjegyzések. Ha felismertétek, zabolázzátok meg a versenyszellemet úgy, hogy támogatni próbáljátok egymást azokban a dolgokban, amikben úgy érzitek, elmaradtok a másikhoz képest. Ha nem javul a helyzet, töltsetek némi időt külön és közben gondoljátok át, mit is vártok a másiktól. Majd vegyétek fel a fonalat egy őszinte és kiadós beszélgetéssel: próbáljátok új alapokra helyezni a kapcsolatot. Fordított viszony Egészségügyi, anyagi, korral járó, de akár kulturális változások is előidézhetik a szerepek felcserélődését: a gondoskodóból gondoskodásra szoruló lesz. Ahogy telik az idő és egyre idősebbek leszünk, egyre elfogadóbban és megértőbben közeledünk a szüleinkhez, édesanyánkhoz, és erősödik köztünk a kötelék. Sok esetben egy korábban feszültségekkel terhelt viszonyon is segíthet, ha az anya olyan helyzetbe kerül, amiben támaszkodnia kell a lányára. &bdquo;Az anyák végre megnyugodhatnak, hogy a lányaik valóban szeretik, nem hagyják magukra őket, a lányok pedig úgy érzik, fontosak, szükség van rájuk, az anyjuk bízik a képességeikben” – írja Karen Fingerman családterapeuta a felnőttkori anya-lánya viszonyokat boncolgató könyvében (Mothers and Their Adult Daughters: Mixed Emotions, Enduring Bonds). Mi jelenthet problémát? Bizony nehéz átadni a kontrollt a &bdquo;kis szarosnak”, ezért sok szülő beleesik abba a hibába, hogy teljesíthetetlen feltételeket és elvárásokat támaszt a gyerekkel szemben. &bdquo;Segíthetsz, de csak úgy, ahogyan én akarom.” Nehéz egy anyának elviselni, hogy vannak már bizonyos területei az életnek, ahol a lánya nála jóval kompetensebb, és ez sok veszekedéshez vezethet. Te pedig úgy érzed, az édesanyád inkább kockáztatja saját épségét vagy jólétét, mintsem elfogadná, hogy te valamiben jobb vagy nála. Fingerman szerint az ilyen helyzetekben segít, ha tudatosan erősíted benne saját értékességének érzetét: beszélgessetek a régi időkről, a tradíciókról, azokról az időkről, amelyekben ő felnőtt, találjátok meg a közös pontokat. Ha elismered, hogy az ő világképe (is) formált téged olyan szuperré, amilyen ma vagy, az segít neked az önismeretben, benne pedig erősíti a bizalmat. Elmosódott határok Létezik aztán az anya-lánya szerelem, a tökéletes szimbiózis, az a kapcsolat, amelyben semmi nem történhet a másik véleményének kikérése nélkül, és amelyben egymás nélkül félembernek érzik magukat. &bdquo;Ami rendjén is van, egészen úgy a gyerek óvodás koráig – írja Fingerman. – Ha ez a közelség felnőttkorban is megmarad, abban egyetlen pozitívum rejlik: a maximális nyugalom és biztonságérzet, hogy mindig van kire számítsunk. De ezért hatalmas árat kell fizetnünk.” Mi jelenthet problémát? Megvan az a jelenet a Rossz anyák karácsonya című filmből, amikor Kiki anyja megjelenik a lánya arcképével díszített pólóban és a lányáéval tökéletesen megegyező frizurával – &bdquo;mintha ikrek volnánk”? Abban a filmbéli kapcsolatban – kifigurázva és túlzásokkal tűzdelve ugyan – minden benne van, ami frusztráló lehet egy olyan anya-lánya kapcsolatban, ahol nem tartják tiszteletben a határokat. A tökéletes egyetértés lehetetlen, és ha véleménykülönbség alakul ki köztetek, akkor extrém módon megterhelő nyomás nehezedik rátok. &bdquo;A lánynak azt kell megértenie, hogy már nem az anyja felelős az élete alakulásáért, az anyának pedig azt, hogy a lánya sikerei és veszteségei nem az ő sikerei és veszteségei” – írja dr. Gail Saltz pszichiáter a családi dinamikáról szóló tanulmányában. Ezekben a kapcsolatokban általában a magánytól, az elhagyatottságtól való félelem a fő mozgatórugó. Az eltávolodást, a határok kialakítását apránként kell kezdeni. &bdquo;Nagyobb döntések előtt időben tudatosítsd édesanyádban, hogy ez most a te ügyed. Értékeled a véleményét és segítő szándékát, de te döntesz. És ne próbáld mindenképp meggyőzni őt az igazadról, ne akard kiharcolni a jóváhagyását – mondja Saltz. – Lehet, hogy nem fog veled egyetérteni, de ettől még nem szűnik meg szeretni téged.”