Ez a cikk az ÉVA Magazin 2020-as 2. lapszámában jelent meg először „Hagyd, majd én..." címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Miért tesszük?

Talán csak meg akarjuk nekik adni azt a támogatást, amire nekünk lett volna szükségünk saját szüleinktől. Talán úgy érezzük, ez a mai társadalom elvárása felénk. Talán úgy gondoljuk, elveszítjük őket, ha nincsenek az irányításunk alatt. Talán nem bízunk a gyerekeinkben. Félünk, hogy elpazarolják tehetségüket, s elkövetik azokat a hibákat, amiket mi annak idején. Féltjük őket a kudarctól, ami a mi kudarcunkat is jelentheti. Azonban ezeknek a félelmeknek a kivetítése a gyermekeink életére komoly veszéllyel jár.

Backfire

Az állandó túlvédés és irányítás félelemhez vezethet a gyereknél. Aki sosem dönthet, cselekedhet maga, megtanul kételkedni önmagában. Félni fog attól, hogy hibázik, hogy csalódást okoz. Megtanulja, hogy csak a tökéletesen elvégzett munka értékelhető, amire ő még – a szülei szerint – nem képes. Így a kíváncsiságát, motiváltságát, önbizalmát felválthatja a félelem az ismeretlentől, a szorongás a kudarctól, aminek következtében egyre inkább mások véleményére, irányítására fog támaszkodni.

Szikla bölcsisek

Egy hároméves, aki még a társadalmi elvárásokat nem figyelve, önmaga határait igyekszik felfedezni, magabiztosan önérvényesít. Képes harcolni azért, hogy cipőfűzőjének megkötésén önállóan dolgozhasson akár órákig, teljesen reménytelenül. Megtapasztalja a pillanatnyi sikertelenséget, és továbblép. A kudarctól való félelmet, s az ez által kialakuló önállótlanságot a gyerekek tőlünk tanulják az idő előrehaladtával.

Miattunk félnek a kudarctól

Egyfelől követik a mintát, hogy mi milyen jelentést tulajdonítunk a sikertelenségnek. Másfelől levonják a következtetést a reakcióinkból. Gyakran a pontos és gyors végrehajtás érdekében inkább intézkedünk helyettük, vagy tanácsokkal bombázzuk őket, kijavítunk és kritizálunk. Mindezt szinte észrevétlenül tesszük, tiszta jószándékból. Akaratunkon kívül mégis azt üzenjük: „Nem bízom benned. Még nem vagy elég jó.”

Bizonyítsd, hogy hiszel benne!

Minden gyerek arra vágyik, hogy látva, hallva és elfogadva érezze magát. Hogy higgyenek benne és a képességeiben. Nem a szolgálatainkra van szükségük, hanem a biztos háttérre. Hogy kudarc esetén is ott vagyunk velük, amíg túllépnek rajta. Mert a kudarc érték. Nélküle nincs igazi tanulás. Győzni csak az tud igazán, aki meri vállalni annak kockázatát, hogy veszít. Minden félelmetes, amit nem ismerünk, mindaddig, amíg meg nem ismerjük.

LEHET MÁSKÉNT:

→ Egy tanárral való konfliktus során fejezd ki, hogy hiszel benne, hogy meg tud vele birkózni. Te legyél ott mellette lelkileg, s tanácsok helyett inkább érdeklődj, hogy ő milyen jelentést tulajdonít a dolognak, és milyen megoldást választana.

→ Ne vidd utána az otthon hagyott füzetét!
Engedd, hogy megtapasztalhassa ennek következményeit anélkül, hogy megkapná tőled az „én megmondtam” attitűdöt!

→ Ne szedd össze a szennyesét! Egyszer kifogy egy tini a tiszta ruháiból, s többet nem akarja majd, hogy megismétlődjön.

→ Ne szervezd túl külön órákkal! Ha nem akar semmit, az sem baj. Eljön majd az ideje, hidd el!

→ Néha egy szendvics jobban esik, mint egy közös meleg vacsora, mert kevesebb stresszel van körítve. Nem baj, ha nem mindennap eszünk együtt. Engedd el, s a közös étkezések
még értékesebbé válhatnak!