Hogyan szervezzünk családi nyaralást úgy, hogy mindenkinek élmény legyen? Szülőket kérdeztünk stratégiáikról

Borítókép: Hogyan szervezzünk családi nyaralást úgy, hogy mindenkinek élmény legyen? Szülőket kérdeztünk stratégiáikról Forrás: Pexels/Pixabay
Hogy a nagy családi kaland hogyan sikerül, nem kis részben függ a szülők hozzáállásától: van, aki már nulla éves korától viszi magával a gyerekeit, mások a biztonsági játék hívei. Többgyerekes szülőket kérdeztünk arról, milyen stratégiát követnek, hogy az együttlét a legkisebbektől a kamaszokig mindenkinek jó legyen.

Megjelent a nyári Éva Magazin! Kattints ide, hogy megtudd, hol szerezheted be!

„Hogyha Ĺ�szinte akarok lenni, akkor nagyon kis gyerekkel nem is lehet igazán élvezetesen nyaralni, mert ugye alkalmazkodni kell hozzá, márpedig ez sokszor egyszerĹąen ellehetetleníti azt, hogy jól érezd magad. Nem tudom, hogy ezt mennyire illĹ� leírni, mert itt nyilván pozitív üzenetekre van szükség, de hát ez az igazság. Most már nagyobbak, így sokkal könnyebb.” Csaba, aki feleségével két gyereket nevel – fia 15, lánya pedig 11 éves –, így foglalja össze eddigi nyaralási élményeiket. Amit ír, nagyjából lefedi mind a négy megszólalónk tapasztalatait: az utazás kicsi, egy-két-három éves gyerekekkel még jóval komolyabb logisztikát, illetve szülĹ�i kompromisszumkészséget igényel, aztán ahogy a gyerekek egyre nagyobbak, minden könnyebbé válik. Kivéve persze azt a helyzetet, amikor nagy a korkülönbség a gyerekek között. Ilyenkor megint szükség van a szülĹ�k kreativitására ahhoz, hogy mindenkinek jó élmény legyen a közös program.

Forrás: éš�éš� ĺ�� / Pixabay
Az utazás kicsi, egy-két-három éves gyerekekkel még jóval komolyabb logisztikát, illetve szülĹ�i kompromisszumkészséget igényel, aztán ahogy a gyerekek egyre nagyobbak, minden könnyebbé válik.

Útra kelni kicsikkel

Panninak és Ádámnak két lánya van, egyikük tavaly lett tizennyolc éves, húga két évvel fiatalabb. Ĺ�k a gyerekek születése után sem változtattak sokat nyaralási szokásaikon – kezdettĹ�l vitték Ĺ�ket magukkal olyan helyekre, ahová egyébként is mentek volna. Igaz, jóval több mindent kellett szem elĹ�tt tartaniuk, mint boldogult úrfi-, illetve leánykorukban. „El sem tudom képzelni, autó nélkül mit csináltunk volna – meséli Ádám a kezdeti családi utakról. – Rengeteg mindent kellett magunkkal vinnünk, fürdetĹ�kádat, babakocsit, kiságyat.” Ĺ�k úgy látják, nagyon kevés dolog van, ami kisgyerekkel nem megoldható, de a felnĹ�tteknek mindenképpen félre kell tenniük az egójukat, mert sok mindenrĹ�l kénytelenek lemondani. De ez megéri, hangsúlyozzák, mert nagyon fontos, hogy a gyerekeknek már kis korban élményt adjunk.

A rengeteg otthoni holmi magunkkal cipelése persze elkerülhetĹ� – Ádámék nem gondolkodtak ilyesmiben, Sarolték viszont igen. Ĺ�k patchwork családban élnek, két körülbelül egyidĹ�s nagyobb, egy három évvel kisebb középsĹ� és egy három és fél évvel kisebb kicsi (Ĺ� a közös gyermekük) gyerek társaságában kellett megoldaniuk az élményszerzést. „Én csak szállodába, minimum félpanziós ellátásra vagyok hajlandó elmenni gyerekekkel, az apartman vagy pláne a kemping teljesen kizárt, mert akkor ugyanazt kellene csinálni, mint otthon, csak sokkal bonyolultabban, meg el kellene vinni a fél háztartást – mondja megszólalónk. – Amikor kisebbek voltak, legtöbbször gyerekbarát helyre mentünk, ahol van a gyerekeknek valami animáció, kalandpark, csúszdás medence vagy ilyesmi, és nem kell sok mindent vinni.” Sarolték elĹ�ször akkor mentek együtt nyaralni, amikor a legkisebb gyerek 2-3 hónapos volt, mert nem akarták, hogy a nagyok úgy érezzék, az új családtag érkezése miatt megáll az élet. Olyan helyet, ahol az animáció, a gyerekprogramok mellett gyerekágyat, kiskádat és minden egyebet is biztosítanak, Magyarországon és külföldön is könnyĹą találni, a szálláshelyek jó része fel van készülve a kisgyerekesek érkezésére.

Forrás: kp yamu Jayanath/Pixabay

A már idézett Csaba is megoszt velünk néhány praktikát, amelyek megkönnyíthetik a néhány évesekkel való együtt utazást. „Szerintem az a lényege a sikeres gyerekes nyaralásnak, hogy mindent meg kell tervezni – mondja. – Tehát gyerekkel nem lehet semmit spontán módon intézni. Én mindent megtervezek, mindent lefoglalok. Pontosan tudom, hogy mikor mit fogunk csinálni, mikor indulnak a járatok, honnan hová mivel lehet menni, mennyi idĹ� odajutni.” A szülĹ�ket is megnyugtató tervezettség mellett jó ötlet lehet Csabáék gyakorlata: Ĺ�k korábban, amikor a gyerekeik nagyon kicsik voltak, és elutaztak velük, akár repülĹ�s, külföldi utakra is, mindig beszereztek karszalagokat (azt a típust, amit koncerteken tesznek az emberek csuklójára), és ráírták a gyerekek nevét, a telefonszámukat, hogy ha netán elveszne valaki, megtalálhassák egymást. „Nem szabad arra számítani, hogy a gyerek bármit máshogy fog csinálni, fĹ�leg kis korban, mint otthon – osztja meg még egy tapasztalatát Csaba. – Pontosan akkor fog aludni, akkor akar enni, mint máskor. Ezekre számítani kell, és elĹ�fordulhat, hogy egy múzeum közepén akar majd aludni; tehát ha közeledik az alvásidĹ�, eleve nem is szabad bemenni olyan helyre, ahol nem lehet aludni meg enni…”

Amikor nagy a korkülönbség

Többgyerekes családoknál tipikus probléma, hogy bár szeretnének közös nyaralásokat, a gyerekek igényei mások: nem ugyanarra vágyik egy hároméves, mint egy kamasz. Erre a helyzetre is léteznek megoldások. Lindának és Zsoltnak három lánya van, a legkisebb most tíz, a középsĹ� 17, a legnagyobb pedig 19 éves. Nekik van egy bejáratott helyük KĹ�vágóörsön, ahová jó ideje minden évben elutaznak. Zsolt úgy látja, ez már olyan hagyománnyá nemesedett, amihez minden gyerek kötĹ�dik, életkortól függetlenül. De belevágtak ennél kalandosabb vállalkozásokba is. „KiemelkedĹ� emlék egy két évvel ezelĹ�tti nyaralásunk egy távoli horvát szigeten. Vittük a három lányt, és velünk tartott a középsĹ� barátja is, meg persze az összes kutyánk.” Az új, különleges helyszínen, ahol a gyerekek és a kutyák is szabadon mozoghattak (a kis szigeten eleve nem volt sok ember, akit zavarhattak volna), nagyon jól mĹąködött együtt a család: a nagyobbakra szinte egész napra rá lehetett bízni a legkisebbet, vigyáztak rá, vitték magukkal úszni, hajózni. Amikor pedig valakinek nem volt kedve a testvéreivel lenni, megtalálta a helyét a szülei és a kutyák mellett.

Forrás: Jill Wellington/Pixabay

Ez szerencsés helyzet, de az egymástól korban távol lévĹ� gyerekekkel szervezett nyaralás nem mindig ilyen zökkenĹ�mentes. Ilyenkor megszólalóink közül többen is a különválást választják, választották. „Városnézéseket, kulturális programokat idĹ�nként szervezünk együtt is, de ott azért nehezebb a nagy korkülönbség miatt: a kicsi csak végigrohan a kiállításokon, míg a nagyok már ráérĹ�sebbek lennének, rólunk, szülĹ�krĹ�l nem is szólva – meséli Sarolt. – Szóval könnyebb úgy, hogy különválunk. Voltam csak a lányaimmal Bécsben múzeumozni, a nagylányommal Krakkóban meg Rómában, a kicsit meg visszük még idĹ�nként – a férjemmel együtt – gyerekbarátabb helyekre.” Tény azonban, hogy a gyerekes nyaralás nem mindig pihentetĹ� a szülĹ� számára.

Sarolt sem gondolja másképp: „Igazából úgy gondolom, hogy több gyerekkel, kisgyerekkel nem lehet úgy utazni, hogy az a felnĹ�tteknek is pihenés legyen – nem a fizikai pihenést, hanem a mentális kikapcsolódást értem ezalatt. Fontos családi programok ezek, szeretem, jó együtt lenni, de elengedni magam csak akkor tudom, ha gyerekek nélkül, ketten jutunk el valahova idĹ�nként.”

A teljes cikk az Éva Magazin nyári lapszámában olvasható! Mutatjuk, hol kapható!

Az alábbi galériában pedig tippeket hoztunk, ha olyan nyaralásra indulnál, ami önellátó lesz. Eláruljuk, mit érdemes otthonról vinned, és mit külföldrĹ�l beszerezned!

Önellátó nyaralásra indulsz? Ezeket a tippeket érdemes megfogadnod!