Tippek, mihez kezdj a kamaszkori agresszióval: így kezelheted hatékonyan

Kamaszkor körül rendesen megnehezül az élet – ha már addig is nem volt épp eléggé nehéz, persze. Tudni kell azonban, hogy ennek a kritikus időszaknak természetes velejárója az érzelmek intenzív megélése, és bizony ezek közé tartozik az agresszió is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne segíteni a gyereknek: az indulatokat előbb-utóbb meg kell tanulnia kezelni, ám ez a feladat egyedül súlyos teherként nehezedne a vállára. Na de ott vagy neki te!
Mik okozzák mindezt?
A hormonális változásokkal járó fokozott érzelmi reakciók, az identitáskeresés során feszegetett határok, az iskolai, családi vagy társas problémák miatt átélt frusztráció, stressz, a figyelem utáni vágy, az, hogy a tinédzser nehezen tudja szavakba önteni az érzéseit, mind együttesen fokozzák a kamaszkori agresszió szintjét. Tudjuk, nem vigasz, de talán enyhülés, hogy a legtöbb család átesik ezen, és szerencsére extrém kevés emberből lesz sorozatgyilkos.
Íme néhány tipp, mit tehetsz, hogy együtt vészeljétek át a viharokat!
Mindig maradj nyugodt, ne reagálj indulatosan
Ha visszakiabálsz, azzal csak olajat öntesz a tűzre. Legyél higgadt, ha nehéz is, és vállalj inkább nyugvópont-szerepet, amelyhez később mindig vissza lehet térni.
Adj neki eszközöket a feszültség levezetéséhez
Sok trükk létezik az agresszió levezetéséhez, kordában tartásához. Ilyen lehet például a rendszeres mozgás (akár a futás, a boksz, vagy egy gyors séta), a rajzolás, az írás, a naplóvezetés, a zenélés, a zenehallgatás, a légzőgyakorlatok, a relaxáció, vagy a meditáció.

Ismerd fel az agresszió mögött lapuló rossz érzést
Kérdezd meg magadtól vagy akár tőle: Mit érzel? Mit élsz most át? Félelmet, szégyent, elutasítottságot? Ha ezeket felismered és tudatosítod benne, az kulcs lehet a megértéshez.
Állíts fel világos határokat
Az agresszió nem elfogadható megoldási stratégia. Fontos, hogy ezt az igazságot világosan közvetítsd a gyerek felé, de soha ne tedd úgy, hogy az megalázza, büntesse. Helyette mondhatod neki azt, hogy: „Megértem, hogy dühös vagy, de az egyáltalán nem oké, hogy hozzám vágsz dolgokat.”