Kisfiú vagy kislány? A lényeg, hogy egészséges legyen

Amikor a várandós kismamától megkérdezik, hogy milyen nemű gyermekre vágyik, szinte illemszabály azt válaszolni, hogy „Teljesen mindegy, a lényeg, hogy egészséges legyen.“ Persze tényleg ez a legfontosabb, de ahogy Birta Brigi mondta a Mesélj, Anyukám! podcast nőnapi ünnepi adásában, amikor a leendő babánkra gondolunk, mindig elképzelünk hozzá egy nemet. Én mindig is úgy gondoltam, hogy legalább egy lányom lesz, valahogy ez a kép élt a fejemben, és az sem véletlen, hogy gimis korom óta tudtam, hogy Emmának fogják hívni. Ehhez képest amikor az első terhességem elején a 12. heti ultrahangon azt mondták, hogy valószínűleg fiú a magzat, nem voltam csalódott, őszintén egy cseppet sem, mert akkor már egy éve küszködtünk a teherbe eséssel, és örültünk, hogy egyáltalán megfogant a gyermekünk. Izgatottságunkban még két fiús babaholmit is vásároltunk egy utazásunk során szuvenírként. Aztán a 16. heti ultrahangon kétséget kizáróan megmutatta a babánk, hogy nincs Y kromoszómája, ő bizony kislány. Így érkezett Emma (mert szerencsére a férjemnek is tetszett ez a név) a családunkba majdnem 7 évvel ezelőtt.

A második várandósságom alatt is majdnem hasonló forgatókönyv játszódott le, a korai ultrahangokon fiúnak saccolták, majd a 20. heti vizsgálaton derült ki, hogy kislány. Emlékszem, a vizsgáló orvos előtte megkérdezte, hogy milyen nemű a nagytesó, majd amikor kiderült, hogy a második lányt várom, hozzátette: „Sebaj, majd a harmadik talán fiú lesz!” Akkor ezt a vigasztalásnak szánt megjegyzést elengedtem a fülem mellett, de valahogy mégis beégett az agyamba. Tény, hogy mi is úgy képzeltük a férjemmel, hogy vegyes neműek lesznek a tesók, hiszen nekem is van egy öcsém, neki pedig több lánytestvére is, de egy pillanatra fel sem merült bennem a csalódottság. A harmadik lányom érkezésékor pedig már átfordult bennem valami, akkor már egyáltalán nem láttam magam kisfiú babával, és kifejezetten azért drukkoltam, hogy ő is kislány legyen. Bejött a manifesztáció, így Emmát és Pankát Lili követte a sorban.

Már korábban eldöntöttük, hogy három gyereket szeretnénk, szóval itt volt a sor vége. De valahogy az emberek leküzdhetetlen késztetést éreznek rá, hogy megkérdezzék: biztosan nem szeretnénk még próbálkozni? Nem hiányzik egy kisfiú? Udvariasan azt szoktam mondani, hogy nem, nem próbálkozunk. De van, aki még itt sem áll, és feltétlen meg akar győzni, hogy a következő már biztosan fiú lenne, mert volt az ismerősének egy ismerőse, ahol negyedikre jött össze a fiú. Szóról szóra így szokták mondani (tényleg nem egyszer meghallgattam már ilyesmit), hogy összejött a fiú – mintha ez lenne a szülőség legmagasabb sikerfokozata, amit csak akkor érhetsz el, ha fiad születik. Mert akkor végre összejött, az X és Y kromoszóma. Felesleges magyarázni, hogy ez az egész a patriarchális társadalomban gyökerezik, teljesen nyilvánvaló, de hogy a 2020-as években ez még mindig ennyire jelen van az életünkben, az már megdöbbentő. Évek óta több lánygyermek születik, mint a fiú, szóval a számok törvénye alapján több lányos anyuka van, mint fiús.

Érdekes módon a fiús anyukáknál jóval ritkábban hangzik el a kérdés, hogy „Nem próbálkoztok még egy lányért?” Tudom, mert több háromszoros fiús anyuka ismerősöm van, és náluk inkább az a reakció, hogy „Juj, szegény, hogy bírsz ennyi fiúval?” Az is érdekes, hogy nemcsak férfiaktól kapom meg a kérdést, hogy nem szeretnék-e még egy fiút, hanem nőktől is, más anyáktól is. Mert szerintük a fiúk sokkal jobban tudják szeretni az anyukájukat, sokkal ragaszkodóbbak, mint a lányok, és ők el sem tudnák képzelni enélkül az életüket. Ez a „melyik nemű gyerek melyik szülőjéhez kötődik jobban” vita amúgy is fel szokta nyomni a vérnyomásomat, már bele sem megyek. A lányaim éppen elég szeretettel árasztanak el engem és az apjukat is, a kötődés is kellően erős mindkét irányban, én lubickolok a lányos élményekben, a férjem pedig éppen elég „fiús” programot tud velük szervezni. Barkácsolnak a kertben, vitorláznak a Balcsin és hasonlók, focizni a férjem sem szeret, szóval ez nem a fiúgyerek hiánya miatt marad ki a napjainkból. Nálunk mindennap nőnap van otthon, de el sem tudnánk képzelni másképp az életünket.

Még nem hallgattad meg a Mesélj, Anyukám! nőnapi adását? Itt megteheted:

Vagy meg is nézheted: