Ahogy közeledik az évvége, mintha egy fájó belső hang jelenne meg bennünk újra és újra: „Nem voltam elég”. „Nem csináltam eleget”. „Nem fejlődtem eleget”. „Nem voltam elég türelmes a gyerekeimhez”. „Nem voltam elég szervezett”. „Nem teljesítettem úgy, mint mások.” „Talán más anyák jobban tartották kézben az életüket, többet posztoltak, többet voltak kint a természetben, szebb ünnepet készítettek, könnyebben vitték végig az évet.”

Ez az érzés sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, és a háttérben nagyon is érthető idegrendszeri folyamatok állnak. Az év vége ugyanis nemcsak lezárás, hanem értékelés is. És amikor fáradtak vagyunk, ez az értékelés szinte mindig önmagunk ellen fordul.

Az idegrendszer működésének egyik fontos jelensége, hogy a kimerültségünk torzítja az önértékelésünket. Amikor fáradt az agyunk, amikor túlhúztuk magunkat, amikor hónapokon át magas energiafelhasználással működtünk, az idegrendszerünk a veszélyérzékelést helyezi előtérbe. Ilyenkor kevesebb figyelmünk marad a pozitívumokra, és szinte automatikusan a hiányainkra és a hibáinkra kezdünk fókuszálni. Az év végi önkritikus gondolatok tehát nem objektív igazságok, hanem a kimerültség tünetei.

A másik tényező, ami ilyenkor felerősödik, a társas összehasonlítás. A közösségi média tele van szép, rendezett képekkel, idilli családi pillanatokkal, kreatív anya-gyerek projektekkel. Ezek a képek azonban kiragadott pillanatok, mégis könnyen iránymutatóvá válnak. Mintha az év végi mércénk nem a valóság lenne, hanem mások gondosan kiválogatott történetei és pillanatai. És minél fáradtabbak vagyunk, annál kevésbé tudunk különbséget tenni a „valaki pillanata” és a „valaki élete” között.

Év végén sokunkban előkerülnek a gyerekkori minták is. Az a vágy, hogy jók legyünk. Hogy elég jók legyünk. Hogy megfeleljünk valakinek, akit sokszor saját magunkkal azonosítunk, pedig korántsem magunkról van szó. A december különösen könnyen aktiválja ezeket a régi rétegeket, hiszen tele van családi szokásokkal, elvárásokkal, hagyományokkal. Függetlenül attól, hogy ezek mennyire egészségesek vagy egészségtelenek. Ha valaki gyerekként karácsony felé közeledve gyakran találkozott kritikával, megfelelési kényszerrel vagy irreális elvárásokkal, akkor év végén ez az emlék könnyen felszínre tör. És ilyenkor nem a felnőtt énünk szólal meg, hanem a sérült és sokszor sértett gyermeki részünk.

Az év végi „kevés vagyok” érzés tehát nem egy mondat, amit magunknak mondunk, hanem egy egész rendszer, amely összeadódott bennünk. A fáradtság, a stressz, a sok feladat, az összehasonlítás, a régi emlékek és a saját belső elvárásaink. És amíg ezek összecsúszva észrevétlenül működnek bennünk, addig könnyű elhinni, hogy valóban nem voltunk elég jók.

Pedig a valóság sokkal árnyaltabb. Amit idén elbírtunk, amit megoldottunk, ahogy jelen voltunk, az mind számít. A gyerekeink nem azt jegyzik meg, hogy minden tökéletes volt-e körülöttük az ünnepek alatt, hanem azt, hogy ott voltunk-e nekik, és hogy a saját korlátaink között próbáltunk-e kapcsolódni, szeretni, figyelni.

Kérlek, tartsd szem előtt, hogy anyaként sokszor épp azokat a területeket, eseteket és helyzeteket nem tudatosítjuk magunkban, amelyekben igenis helyt álltunk, amelyekben igenis jól teljesítettünk. Mert az elménk – a maga természetes működése miatt – könnyebben emlékszik vissza mindarra, ami nehézség volt számunkra.

Hogyan segít mindezt a helyén kezelni az évértékelés?

Abban a pillanatban, amikor lelassítunk és visszanézünk az évünkre, már áthelyeződik a figyelmünk a hiányokról a valóságra. Az évértékelés segít meglátni azokat a folyamatokat, amelyeket év közben csak túlélni próbáltunk, és segít felismerni, hol voltunk erősek, kitartóak, hol fejlődtünk csendben és láthatatlanul, hol vannak a tanulási lehetőségeink.

A lezárás nem csak egy szépen hangzó kifejezés. Az idegrendszerünk számára valódi tehermentesítés. Azzal, hogy kimondjuk, mi volt sok, mi volt nehéz, mit vittünk magunkon túl hosszan, olyan mintha kiengednénk a levegőt egy túl feszes léggömbből. És csak ezután jön el az a pillanat, amikor már képesek vagyunk tisztán, józanul és együttérzően megfogalmazni, hogy mit szeretnénk másképp csinálni vagy kezelni a következő évben.

Tervezni csak lezárás után lehet. Amíg a régi érzések, a fáradtság és az év terhei ott vannak a háttérben, addig a céljaink sem lesznek tiszták. Ha azonban teret adunk magunknak a visszanézésre, akkor megteremtjük azt a belső alapot, amire már lehet építeni.

Ezért készítettem el idén is a Mom Balance AnyaNaplóját, ami lépésről lépésre segít neked is végigmenni az év lezárásán, a saját tanulságaid megtalálásán és 2026 tudatos megtervezésén. Mert anyaként is jár nekünk a tiszta lap, és ezt mi magunk adhatjuk meg saját magunknak.

Tarts velem Te is! Töltsd le az ingyenes AnyaNapló 2025-2026 példányodat ide kattintva és találkozzunk egy ingyenes webináron januárban, hogy együtt és támogatással vágjunk neki 2026-nak.