Mesélj, Anyukám! Bölcsi vagy nem bölcsi: az itt a kérdés

„Nem a kisgyermek-nevelőknek szülted a gyereket, hanem saját magadnak!“ vagy „A gyereknek az anyja mellett a helye 3 éves koráig!“ és „Nem bírod már tovább otthon a gyerekeddel, sietsz vissza dolgozni?“ Hasonló megjegyzésekkel, kérdésekkel szinte minden olyan édesanya találkozik, aki bölcsődébe íratja a gyermekét… sőt ennél jóval durvább kommenteket is kapnak, ahogy az az adásból is kiderül. Bár Magyarországon 1852. április 22-én nyílt az első bölcsőde, tehát évszázados hagyománya van ennek az intézménynek, és a legutóbbi statisztikai adatok szerint minden ötödik 3 év alatti gyermek jár bölcsibe, a mai napig nagyon megosztó téma. Az egyik tábor szerint óriási lelki szakadást okoz a gyermeknél (és anyánál), ha már óvoda előtt intézménybe kerül a pici. A másik tábor szerint viszont a bölcsőde egy szerető, támogató közösség, ahol a gyerekek kortársaikkal közösen tölthetik a napot. De a valóságban nem lehet ennyire sarkítani, hiszen ezernyi tényező közrejátszik abban, hogy bölcsis lesz-e egy gyermek vagy sem, és hogyan érzi magát az adott közösségben, illetve hogy az anyja hogyan éli meg mindezt. A Mesélj, Anyukám! eheti epizódjából is kiderült, hogy ahány gyerek, annyiféle megélésünk lehet a bölcsődével kapcsolatban. Tapasztalataink megosztásán túl pedig igyekeztünk néhány hasznos tanáccsal is ellátni azokat, akik éppen a nagy döntés vagy a beszoktatás előtt állnak.