Mesélj, Anyukám! Meg lehet tanulni jó szülőnek lenni?

A gyereknevelés kapcsán elsősorban arra szoktunk gondolni, hogy mi, szülők mit tanítunk gyermekeinknek, ám az is legalább annyira fontos, hogy nekünk, szülőknek mit kell tanulnunk. Mert az nem kérdés, hogy tanulnunk kell a gyerekneveléssel kapcsolatban, hiszen nem úgy csöppenünk bele az anyaságba, apaságba, hogy rögtön minden információ rendelkezésre áll az agyunkban, és mindig a megfelelő eszközhöz, mintához nyúlunk. Persze nem kell, hogy a hét minden napján, a nap minden percében tökéletes szülők legyünk, már az is elég, ha tudjuk a helyes irányt, és arra törekszünk. Füstös Móni pozitív fegyelmezés szülőoktató már eddig is számos jó tanácsot adott a Mesélj, Anyukám! korábbi adásaiban, most pedig nemrég megjelent, Van megoldás! című kötete került terítékre. Hogy miért írnánk fel receptre legszívesebben minden szülőnek, és miben különbözik az eddigi gyerekneveléssel kapcsolatos könyvektől? Mi az agyunk amigdala területe, és miért fontos tudnunk róla, hogy megértsük saját és a gyerekeink reakcióit? Hogyan vezet rá a könyv, hogy felismerjük az apró változtatásokat, amelyektől jobb szülők lehetünk? Többek között ezekről beszélgetett Mónival Frey-Kovács Brigi és Gökler Kriszti.