Mindig küzdöttem a szorongással, de általában felülkerekedtem rajta – amíg nem volt gyerekem. Már a terhességem is nehéz, fájdalmas, veszélyeztetett volt, és miután Gáborka megszületett, mintha azt a kevés lazaságot is elveszítettem volna, amit korábban nagy harcok árán aktiválni tudtam. A párommal mindössze egy éve voltam együtt, ő nem várta ezt a gyereket, és néhány hónappal a születése után külföldre ment dolgozni. Küld ugyan valamennyi pénzt, de nem csinál titkot belőle, hogy minden más értelemben kivonult az életünkből.

Azóta egyedül nevelem Gáborkát. Segítségem nincs: a szüleimmel sosem voltunk jóban, a barátok pedig, ahogy ilyenkor szokás, eltünedeztek mellőlem.

A mindennapok

A legnehezebb számomra a felelősség. Vigyázni arra, hogy a gyerek ne tegyen kárt magában, ne egyen meg mondjuk egy poloskát a földről, ne essen le sehonnan, ne betegedjen meg. Iszonyatos stresszt jelent ez nekem, gyakorlatilag börtönőrnek, smasszernek érzem magam, aki egész nap az ajtóban posztol és őrzi a rabot. Mivel nincs segítségem, az is sok fejtörésbe kerül, hogy menjek ki vécére, mikor egyek, takarítsak, mossak: filmet nézni, vagy kikapcsolódni egyáltalán nem tudok. Amikor Gáborka elalszik, akkor szélsebesen próbálom utolérni magam a házimunkával, de nem valami nagy alvó, hamar felkel, és kezdődik az egész elölről.

Az a kevés ismerős, aki néha beszél velem, ahelyett, hogy segítene, folyamatosan beleszól a nevelésbe, de nem egyenrangú partnerként, hanem erőszakosan, fenyegetően, kritizálva. Nonszensz, mit meg nem engednek maguknak az emberek, korábban el se tudtam volna képzelni. Miért nem teszem gyakrabban hasra, miért nem megyek vele többet sétálni, miért nem pelenkázom eleget, miért ezt a fürdetőt használom, miért féltem ennyire, miért nem vagyok lazább… hiszen én is szeretnék laza lenni, kevesebbet parázni, érzékelem, hogy megváltoztam, tudom, hogy nekem is kéne töltődni, sportolni, barátokkal lenni, színházba menni, de erre se időm, se lehetőségem, se energiám nincsen.

Nehéz

Mindezek mellett nagyon nehéz a szoptatás, a mellszívás, lassan már tejem se lesz. A hozzátáplálással szintén küzdünk, mert ezek mellett nincs időm még főzőcskézni is. Gáborka sokszor drogériás kaját kap, amit nehezen fogad el, szóval egyelőre tápszerezni kell. Egyedül megyek bevásárolni, mi a harmadik emeleten lakunk és nincs lift a házban, szóval összerakom a babakocsit, egyedül navigálom le a lépcsőn (néha segít a szomszéd bácsi, ha otthon van), 70 kiló cuccot cipelek mindenhova - váltóruha, cipő, sapka, kesztyű, pelenkázótáska, tápszer, satöbbi -, aztán visszafele egyedül rángatom fel a kocsit a harmadikra, szétszerelem, kipakolok… Tegnap kivételesen egy barátom tudott segíteni, és azt mondta, ő már rég főbe lőtte volna magát. Ráadásul elhíztam, mert az egyetlen fizikai öröm az evés, pedig le kéne fogyni, fittebbnek, egészségesebbnek lenni, hogy rendben felneveljem a gyerekemet, de erre lelkileg képtelen vagyok. A babaöblöt rég fel kellett volna számolnom, és rácsos ágyba tenni végre Gáborkát, de még erre sem szántam rá magam, képtelen vagyok elszakadni tőle. Szegény, sokszor látja kimerültnek, szomorúnak az anyukáját, nagyon nehéz, hogy miként adjam meg neki ilyen körülmények között a stabilitást. Sokkal szakszerűbben kéne menedzselni a mindennapokat, művelődni, könyveket olvasni, követni a nevelési szakirodalmat, de hát mikor? Gondolkodó ember helyett általában úgy érzem magam, mint egy cseléd.

Senki ne értsen félre, a fiam az egész életem értelme. Mindig arra vártam, hogy eljöjjön, és ha csak ránézek, elborítanak az érzelmek: ezeket a pillanatokat semmi pénzért sem adnám. Nem kérem vissza a régi életemet, túlélem az összes nehézséget. Nekem nem volt normális kapcsolatom a szüleimmel, és még a párom is elhagyott, ezért talán még egy átlagos szülőnél is jobban kötődöm Gáborkához. Mindent kibírok miatta, de nem tagadom, nagyon le vagyok harcolva. Bízom benne, hogy egyszer jobb lesz: ha már stabilizálódik a mozgása, és tud beszélni, el tudja mondani, mi baja van, miért sír, miért nem tud aludni, akkor talán lassan én is megnyugszom majd.

Galériánkból megtudhatod, mik a legjobb bababarát helyek Budapesten!