Ez a cikk először az ÉVA magazin 2018-as novemberi lapszámában jelent meg "Énekelek, tehát vagyok" címmel.

A világ jobb hely volna, ha az éneklés olyan természetes kedvcsináló lenne, mint egy séta. Legtöbben inkább elbújnának szégyenükben, ha éneklésre kerülne a sor, holott az emberi törzsfejlődés során hamarabb énekeltünk, mint beszéltünk – már egyetlenegy magánhangzó is elég a dallamformáláshoz. A gyermek első szavait megelőző gőgicsélés is egyfajta éneklésnek tekinthető, hiszen dallamok alakulnak, közben a hipotalamusz ingereket kap, és jó érzéseket okoz a hangszalagokkal való szabad, önfeledt játék. Ezért is csinálják olyan sokat a babák. Szakemberek szerint minden ember ősi vágya, hogy a hangszalagjait minél gyakrabban megpendítse, mivel az éneklés mindenkiben csak és kizárólag jó fiziológiai ingereket kelt. Ezek szerint az elcsendesedést okozó szégyenérzet eredetét traumákban kell keresni. Egy operaénekes ismerősünk mesélte: az oviban úgy rászóltak, hogy hamisan énekli az Én elmentem a vásárba című dalt, amit a gyengébb zenei hallással rendelkező édesanyjától tanult, hogy első osztályos korában az énekórán csak beszélni volt hajlandó. Amikor aztán egyszer véletlenül elénekelte magát, olyan hang jött ki a torkán, hogy rögtön zene tagozatos csoportba küldték. Innentől az opera színpadáig vezetett az útja. Ő szerencsésnek mondható, mert emlékezett az éneklés és közé álló traumára, de legtöbben már nem tudjuk, miért csitultunk el.

NÉPDALOK HELYETT BRUNO MARS

Egészen biztos, hogy a hangfelvételek megjelenése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kevesebbet éneklünk. Olyan egyszerű kiválasztani a kedvünkhöz legjobban illő zenét és megnyomni a lejátszó gombot! Mennyivel több agymunkát igényelne a fejben tartott dalok tárházából kiválasztani egy nótát. Ráadásul a technikai fejlettség olyan minőséghez szoktatta a fülünket, hogy jogosan érezzük: inkább egy hangot sem énekelünk, úgysem lesz olyan szép, mint amilyennek lennie kellene. Ezt az érzésünket úgy tudjuk csökkenteni, hogy elmegyünk egy-két élő, esetleg a cappella (kíséret nélküli) koncertre, és ott meghallhatjuk, hogy az emberi hang soha nem olyan tökéletes és kiegyenlített, mint egy felvételen, de pont ez adja hatalmas erejét. Furcsa belegondolni, hogy az ember „gondolkodás” nélkül ilyen gyorsan elfelejtett, abbahagyott egy olyan tevékenységet, amit az elődei tízezer éveken át folyamatosan végeztek. Az ősember vadászat előtt harci rigmusokkal, dalokkal hangolódott, így tüzelte fel magát. Az édesanyák altatókat énekeltek gyerekeiknek, a gyerekek énekes körjátékokat játszottak, amiket a lányok kamaszkoruktól a fonóban folytattak, hiszen ott munka közben is szinte végig dalolásztak. Mindannyian megtanultuk a népdal fogalmát az iskolában: „olyan dal, ami szájhagyomány útján terjed.” Talán anno egyikünknek sem esett le, hogy ma azért nem keletkeznek népdalok, mert a szájhagyomány értelmezhetetlen fogalom. Mikor éneklünk mi egymásnak? Még a gyerekek csak-csak, de mi, felnőttek – józanul legalábbis – szinte soha. Jogosan merülhet fel hát a kérdés: vajon a mai kor emberének neurózisához mennyiben járul hozzá, hogy hiányzik az éneklés a mindennapjaiból?

AZ ÉNEKLÉS MEGMOZGAT

Tüdőnk maximális kapacitása öt-hét liter, ebből énekléskor öt litert használunk, ugyanannyit, mint kiabáláskor. Ezt a mennyiséget vitálkapacitásnak nevezzük. A rendszeres énekléssel tehát növeljük tüdőnk teljesítményét és teherbírását. Nem csak a tüdőnknek tesz jót, arcunkat is fiatalítja, hiszen összes arcizmunkat átmozgatja, így bőrünk feszessége is fokozódik. Mivel egész testünkkel éneklünk, még kalóriát is képesek vagyunk égetni közben. Tanulmányok igazolják, hogy a rendszeresen éneklők vérében kevesebb káros stresszhormon, azaz kortizol található, és immunrendszerük is fokozottabban működik. Az énekléssel erősödik önelfogadásunk, fejlődik testtudatunk, közelebb kerülhetünk lelkünkhöz, illetve mélyebb lesz a kapcsolatunk azokkal, akikkel együtt éneklünk. Ennek részben az az oka, hogy éneklés során nagyon sok oxitocint termel az agyunk. Ez az örömhormon termelődik a szülés során is, illetve amikor orgazmust élünk át. Az oxitocin fokozza az intimitás és az összetartozás élményét, így nem csoda, hogy a kórusok közössége még a sportcsapatokénál is erősebb. Szintén sok tanulmány igazolta, hogy az éneklés hatékonyan csökkenti a szorongást, a depresszió tüneteit és a magas vérnyomást, növeli viszont az önértékelést és az éberséget. Egy szürke őszi reggelen is érdemes a napot énekléssel indítani, mert több energiánk lesz, és olyan hormonok termelődnek, amiktől tettre késznek, fókuszáltnak és jelenlévőnek érezzük magunkat.

A KODÁLY-MÓDSZER ORSZÁGÁBAN

A Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós és népzenekutató által kidolgozott és róla elnevezett Kodály-módszert a világ számos országában alkalmazzák. Kodály az elsők között ismerte fel a zenei nevelés fontosságát. Hangsúlyozta, ezt nem lehet elég korán kezdeni, célszerű lenne már óvodás korban megismertetni a gyerekeket a hangszerek és a dalok világával. Egy vele készült interjúban mondta: „Teljes embereket akarunk nevelni, de azt zene nélkül nem lehet.” Kodály annak idején elérte, hogy néhány iskolában kísérleti jelleggel heti hat énekórájuk legyen a gyerekeknek. Ezek a gyerekek nem csak zenéből, minden tárgyból jobban teljesítettek. Kodály szerint a zenei írás és olvasás pontosságra nevelte őket és megtanította a gyerekeket lazán figyelni, ezért javult a helyesírásuk, a szövegértési és a matematikai képességeik is. „Az együttes éneklés fegyelemre és felelősségérzetre szoktatja a gyerekeket, tehát jellemképző ereje is van” – mondta a kóruséneklésről a mester.

SOHASEM KÉSŐ

Most tehozzád szólunk, aki évek óta nem énekeltél. Képzeld el, ha valamelyik testrészedet ilyen hosszú ideje nem használnád, mi történne vele. Meszesedni kezdene, sorvadna rajta az izom, és hosszú, verejtékes munka során tudnád újra működésbe hozni. A hangszalagokat szerencsére nem kell leporolni. Igaz ugyan, hogy másképpen kell használni őket, mint beszéd közben, de ezzel együtt semmi akadálya, hogy akár most azonnal elkezdj énekelni. Sok erőt adhat, ha megpróbálod átélni, hogy dédszüleid számára mennyire természetes volt a mindennapos zenélés. Az éneklésből fakadó pozitív energia ragadós, a bátorság bátorságot szül, érdemes elkezdeni, mert hamar függővé válunk. És ez a függőség egyáltalán nem káros!

Adunk néhány fogódzót ahhoz, hogy hogyan láss neki újra az énekléshez!