Ősszel se veszítsd el önmagad – így találj vissza a saját egyensúlyodhoz anyaként
Forrás: Vlada Karpovich/Pexels
A gyerekeknek a szeptemberi változás természetesen megterhelő, hiszen nekik is meg kell találniuk a helyüket az új közösségben. Vagy ha a közösség nem is változott, akkor a közösség újraalakuló dinamikáját kell érzékelniük és felvenniük. És mi, anyák sem maradunk ki ebből: újra szervezni kell a reggeleket, összeegyeztetni a munkát a családi programokkal, a különórákkal, és közben valahogy figyelni a gyerek érzelmi állapotára is. Az őszi időszak ezért sokszor fárasztóbb, mint a nyár. Nem csoda, hogy szeptember végére sokunk úgy érzi, teljesen elvesztettük önmagunkat a rengeteg feladat és elvárás között.
Amikor csak adunk, de nem marad miből
A legtöbb anya nap mint nap rengeteget ad. Figyelmet, türelmet, gondoskodást, energiát. Sokszor annyit, hogy estére semmi nem marad magának. Ez azonban veszélyes spirál. Ha hónapokon át folyamatosan csak adunk, de nem töltjük magunkat, egyszerűen elfogyunk. És amikor már nincs erőnk, nincs türelmünk, akkor a gyerekeinkkel sem tudunk úgy jelen lenni, ahogy szeretnénk. A kiégés nem egyik napról a másikra történik. Nem egy nagy törés, hanem apró, mindennapi túlterheltségek összeadódása. Egy-egy elmaradt pihenés, egy kihagyott saját pillanat, egy elfelejtett „igen” önmagunknak. Ezek lassan épülnek egymásra, és mire észrevesszük, már szinte semmi tartalékunk nincs. A gyerekek pedig pontosan érzik, ha mi csak túlélési üzemmódban működünk. Ha nincs valódi türelmünk, ha nem tudunk figyelni rájuk, ha csak kipipáljuk a nap feladatait.

Az ősz és a tavasz között hosszú az út
Szeptember és október sok szülő számára a beszoktatás és az alkalmazkodás időszaka. Ez természetes, hiszen újra más ritmusba kell kerülnünk. De ha most sem figyelünk magunkra, akkor könnyen lehet, hogy az év végére teljesen kimerülünk. Tavasszal pedig már sokkal nehezebb visszatalálni az egyensúlyhoz, ha ősszel nem tettünk érte semmit. Ezért fontos, hogy már most, az ősz elején tudatosan építsük be a saját töltődésünket is a mindennapokba.
Kis lépések, nagy hatás
Nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem kell órákig meditálni, nem kell drága wellness hétvégékre menni. Már napi néhány perc apró önszeretet-gyakorlat is visszaadhatja az erőnket. Lehet ez egy perc légzésfigyelés reggel, amikor a gyerek öltözik. Vagy egy apró rituálé este, lefekvés előtt, mint például felírni három dolgot, amiért hálásak vagyunk. Vagy egyszerűen csak kimondani magunknak: „ma is tettem valamit magamért, és ez elég”. Ezek a pillanatok nem önzést jelentenek. Éppen ellenkezőleg, ezek adják meg azt a belső stabilitást, amiből újra és újra adni tudunk a családunknak. Mert amikor mi jobban vagyunk, akkor jobban tudunk kapcsolódni a gyermekeinkhez is.

Az anya, aki magának ad, valójában a gyermekeinek ad
Ez a mondat sokszor nehéz szívvel fogadható el, mert belénk ivódott, hogy „a jó anya feláldozza magát”. De valójában pont fordítva van. A jó anya képes adni magának is, mert tudja, hogy így marad ereje a gyerekeihez. Ezt számtalan kutatás bebizonyította már, és anyaként kiemelt fontosságú, mert megadja az alapját annak, ahogyan reagálunk a gyermekeinkre. Ez pedig huzalozza a még fejlődő idegrendszerüket. Számukra mi vagyunk a szabályozó rendszer. Ha mi lemerülünk és nyugtalanok, feszültek leszünk, az idegrendszerük ezt tanulja meg normálisnak. Ami persze egyáltalán nem egészséges, dehát ő ezt nem tudja. Mi viszont igen…
Tehát arra szeretnélek buzdítani, hogy kezdj el magadnak adni. Így októberben, amikor már megvan az új ritmusotok, tudatosan helyezz fókuszt magadra. Akár csak napi 10 percben. Amikor nem feladatot teljesítesz. Amikor nem problémát oldasz meg. Hanem amikor csak azért teszel valamit, mert neked jól esik, és feltölt téged.
És hogy ezt támogassuk, szeretnék neked hiteles és működőképes irányokat és egy kis plusz megértést is a kezedbe adni. Egy éve készítettem el az ingyenesen letölthető Önszeretet anyáknak e-könyvet, amelyben rengeteg hasznos tippet, gyakorlatot és eszközt találsz. Ez számodra is segít lehet abban, hogy ne csak túléld az őszt, hanem meg is őrizd az erődet az év végére.
Werner-Tóth Zsuzsi anyai kiégés és kiegyensúlyozott anyaság specialista saját élettapasztalatait követően döntött úgy, hogy több mint 15 év tudását és a szupererején abba fekteti, hogy támogassa az édesanyák mentális és érzelmi egészségét. Küldetése, hogy a megoldásokra fókuszáló módszerével elősegítse a következő generációk érzelmi stabilitását és mentális jóllétét azáltal, hogy a számukra alapot biztosító édesanyákat tanítja és mentorálja saját nehézségeik leküzdésében, és az őket szolgáló anyaság és öngondoskodás megalkotásában. Munkásságáról többet megtudhatsz a www.mombalance.hu weboldaláról.












