8 kevésbé ismert romantikus film, ami legalább olyan jó, mint A szerelmünk lapjai

Mióta elindult a filmgyártás, a romantika szorosan hozzákapcsolódott a mozizáshoz, hiszen az ilyen történetek általában könnyen megfogják a közönséget. Ha adott két főszereplő, akikhez kapcsolódni lehet, plusz egy jól megírt forgatókönyv, szinte garantált a siker. A romantikus filmek sikere egyrészt abban rejlik, hogy végső soron még akkor is a pozitív érzelmekre helyezi a hangsúlyt, ha a sztorijában tragikus elemeket (halál, veszteség) dolgoz fel. Az irodalom klasszikus eszközeivel élve a szereplőknek általában valamilyen akadályokat, nehézségeket kell legyőzniük ahhoz, hogy eljussanak a happy endig. Hiszen a romantikus filmek kimenetele általában felemelő, még akkor is, ha keserédesen érnek véget (például meghal az egyik főszereplő, mint a Csillagainkban a hiba vagy a Mielőtt megismertelek című alkotásokban). A néző ennek köszönhetően megkapja a katarzis élményét, elégedettséget, felszabadulást érez.

Persze rengeteg olyan romantikus film van, amelyek bosszantóan elcsépeltek, a párbeszédek nem érzelmesek, hanem sablonosak, és a két főszereplő között annyi a kémia, mint a hűtőben tengődő virsli és sajt között. Mióta Hollywood ontja magából a romkomokat, vagyis a romantikus vígjátékokat, a műfajt szinte trendi lett lenézni. Ennek ellenére időről-időre születnek olyan kasszasikerek, amelyeknél még a férfiak többsége sem tud legyinteni, hogy „Jaj, már megint egy borzasztó nyálas sztori”. Emlékezzünk csak az Igazából szerelemre, ami mindkét nemnél betalált. És persze a Bridget Jones-filmeknek sem véletlenül készült el a negyedik része, ami éppen tegnap debütált a mozikban.