A „gázlángozás”-féle érzelmi bántalmazás legfőbb célja, hogy a másik embert teljesen kontroll alatt tartsa, elbizonytalanítsa önmagában, és kalapáccsal tegye tönkre a valóságérzékelését. Ez érintheti a legegyszerűbb döntéseket, az ítélő- és emlékezőképességet, a gondolatokat, végső soron pedig magát a józan észt. A film következetesen végigvezet bennünket ezen a nyomasztó úton, hitelesen mutatja meg, hogyan sikerül teljesen kikészíteni egy fiatal, traumatizált és önbizalomhiányos nőt, aki egész súlyával az erős, megbízhatónak tűnő férfira támaszkodik.

Paula 10 ezelőtt, gyerekkorában átélte nagynénje brutális meggyilkolását. A traumát nyilvánvalóan azóta sem heverte ki, Angliából Olaszországba költözött, és anyja karrierjét követve énekesnőnek készül, ami - leginkább porhanyós önbecsülése miatt - nem igazán megy. Ugyanakkor fülig beleszeret az őt kísérő zongoristába, Gregory-ba, méghozzá olyan intenzíven, hogy két hét alatt hozzámegy feleségül, majd nem sokkal később abba is csont nélkül beleegyezik, hogy a férfi vágyainak megfelelően visszaköltözzenek Londonba, egyenesen a gyilkosság helyszínéül szolgáló családi házba. Mikor a lepusztult, felújításra váró épület könyvespolcán egy régi levelet talál, addig kifogástalan lovagként viselkedő férje vadul kitépi a kezéből a papírt, és ezzel megkezdődik a gyanútlan Paula pokoljárása: olyasmit látott, amit nem lett volna szabad, és ezzel aláírta saját halálos ítéletét.

Megszállott mohóság

Gregory-t ugyanis nem a szerelem, hanem a megrögzött haszonszerzés vezérelte a házasságba. Ő volt a nagynéni gyilkosa, mivel ellenállhatatlanul beleszeretett annak koronaékszereibe, a bűntett után azonban a drágakövek szőrén-szálán eltűntek. Gregory-nak vissza kell tehát térnie a tett színhelyére, hogy felkutassa azokat, ide pedig a legrövidebb út a közeli rokonnal kötött házasságon át vezet.

A férfi Olaszországban lép először akcióba: finoman leszereli az érzelmileg sérült nőt kedvenc tevékenységéről, az éneklésről, aztán magába bolondítja, és visszacsalja Londonba. A levél megtalálása után a manipulációs gépezetet teljes sebességre kapcsolja, hogy minél előbb megőrjítse, majd eltávolítsa az útból az áldozatot.

Gregory közben gyengéd atyáskodással óvja a széltől is: a saját érdekében (sic!) nem engedi emberek közé, látogatót sem fogadhatnak soha, és egyszer megcsillantja ugyan egy színházi este lehetőségét, de csak azért, hogy rögtön utána leleplezze a majdnem felszabadult Paula valamilyen őrült tettét. Egyszóval tökéletesen időzített színjátékkal csapja be újra és újra, végső gyomrosként pedig azt is beadja a szégyentől és rémülettől félholt nőnek, hogy az anyja elmebeteg volt, a jelek szerint pedig rá is ez a sors vár.

A fizetség

Gregory ügyesen választott áldozatot, de nem számol a külvilággal. A Gonosz a korszak szemléletének – és a hepiend-dramaturgiának - megfelelően legyőzetik, de nem Paula kerekedik felül rajta, hanem egy másik férfi, Brian (Joseph Cotten), aki megérzi, hogy valami nem helyénvaló zajlik az elszigetelt házban. A nagy szabadító akcióba lép, kinyomozza, mi történt, és sikerrel jár: a férjet letartóztatják, arról pedig nem szól a fáma, hogyan dolgozza fel a meggyötört áldozat azt a sok szörnyűséget, amit vele tettek. De hát ez nem is egy klasszikus thriller dolga.

A pszichológiai hitelesség mellett a film legnagyobb erényei közé sorolható a bravúros világítástechnika sötétbe-félhomályba burkolózó képeivel, valamint a fémesen klausztrofób hangulat. A tágas épület fojtogató labirintussá változik, a friss levegő és a fény hiánya folyamatosan erodálja az áldozat elméjét, sokszor érezzük úgy, mintha minket is befalaztak volna szegény Paulával együtt. A stúdióban felvett külsők a közhelyesen gomolygó londoni köddel már kevésbé időtállók, zavaróan hat, ahogy a siket cseléd bármiféle magyarázat nélkül áll át a gazda oldaláról Brianéra, és Bergman színészi játéka is gyakran mesterkéltnek, modorosnak hat. Charles Boyer rideg alakítása viszont minden némafilmes manírja ellenére is lúdbőröztető, készséggel elhisszük neki, hogy a hőn áhított drágakövek mellett eltörpülnek a szemében afféle semmiségek, minthogy épp könyörtelenül készül pszichésen kivégezni egy nála lényegesen sebezhetőbb és érzékenyebb emberi lényt.

Galériánkban olyan filmes klasszikusokat találsz, ahol a jókislány összejön a rosszfiúval!