Láthatás: egy film, amely bárcsak ne szólna többről, mint a gyerekelhelyezés körüli hercehurcáról

Egy negyven körüli exházaspár ül valami tárgyalószobában két ügyvédnő és egy bírónő társaságában. Azért vannak ott, hogy megegyezzenek a láthatásról, arról, hogy az apa minden második hétvégén magával vihesse a közös gyerekek közül a kisebbiket, a kiskorút. Mindkét ügyvéd komoly érveket sorakoztat fel, mindkét szülő láthatóan igyekszik jó magaviseletet tanúsítani, visszafogni az indulatokat, kizárólag a gyerek érdekeit szem előtt tartani. A kézikamerával felvett jelenet közben eleve az az érzése támad a nézőnek, hogy valami nem stimmel. Négy nő próbál „megregulázni” egy férfit, akinek, szegénynek, bizonyítania kell, hogy odaadó, szerető apuka pusztán azért, hogy kéthetente egyszer láthassa a fiát. De van az egész jelenetben valami, ami legalábbis kétértelművé teszi a helyzetet.

Később Antoine (az apuka, akit Denis Ménochet játszik – még a mozdulatlan tekintetéből is süt az alig leplezett erőszak, érdemes megjegyezni a nevét) további küzdelmekre kényszerül, miután Miriam (az anya; Léa Drucker játssza) különböző nyilvánvaló ürügyekre hivatkozva igyekszik elejét venni annak, hogy el kelljen engednie Julient (a kisfiút) maga mellől. Például azt mondja, hogy a gyereknek fáj a hasa. Aztán a gyerek fejezi ki óhaját, hogy elcserélné a láthatásos hétvégét a következő nem láthatásossal, mire Antoine értetlenségét fejezi ki, hogy ezt miért nem az anya beszéli meg vele.
Ezen a ponton már az is sejteni kezdi, miről van szó, aki nem látta a Láthatás előzményét, az Avant que de tout perdre („Mielőtt minden elveszne”) című rövidfilmet. Ez volt Xavier Legrand első rendezése még 2012-ből, ugyanazokkal a színészekkel (kivéve a Julient csodálatosan játszó gyerekszínészt; Thomas Groria a Láthatásban bukkan fel először), amelyet rögtön Oscar-díjra is jelöltek. A Láthatás pedig az első nagyjátékfilm-rendezése, amely elhozta a Velencei Filmfesztivál Ezüst Oroszlánját. Ennyit a díjakról. Szóval: az is sejteni kezdi, aki nem látta a rövidfilmben a menekülő Miriamot a gyerekekkel, a horzsolásokat a testén, a trükközést a főnökkel, hogy észrevétlenül léphessenek meg a nővéréhez. És ahogy eszkalálódik a feszültség és változik fokozatosan a kis jóindulattal sértett szülői magatartásként is értelmezhető szekálás valódi, félreérthetetlen erőszakká, lassacskán feltesszük magunkban a kérdést, hogy megúszható-e ez az egész egyáltalán, "meg tud-e változni" valaki, akinek agresszív múltja van, létezik-e olyan puska (egy vadász családban!), amely nem sül el.
A Láthatást március 15-től vetítik az itthoni mozik.