Made in Hungária: a 10 legjobb magyar sláger filmekben
Csókkirály – Made in Hungária
Fenyő Iván parádés előadásának felvételén annak idején – statisztaként – én is jelen voltam – ennyit a személyes kapocsról. A Hungária enyhén ironikus slágere jól jellemzi az egész mozit: bájos, szórakoztató, helyenként már-már szatirikus filmről van szó, melyben egy kapitalizmusban szocializálódott srácot bedarálja a szocializmus – vagy ő darálja be a szocializmust, nézőpont kérdése. A Fenyő Miklós életét habosító Made in… a jobban sikerült közönségfilmek közé tartozik, tényleg jól áll neki a sok pöttyös szoknya, jampec ruha és keserédes sláger.
Ez lett a vesztünk – Halálos tavasz
Karády Katalin füstös hangon jósolja meg Jávor Pálnak, hogy itt valaki belehal majd a szerelembe – és úgy is lesz. A kor érzelmes melódiái közül toronymagasan emelkedik ki a dal, Polgár Tibor és Nadányi Zoltán szerzeménye, de Karády nem csak a Halálos tavaszban okoz meglepetést: a Valamit visz a víz egyik jelenetében például József Attila-versrészletet énekel, nem kevésbé igéző módon.
Kicsit szomorkás a hangulatom máma – Csinibaba
Sok régi rajongó megharagudott a Kispálra, amikor a Csinibaba című filmben rétegzenekarból országos kedvenccé transzformálódtak az Egy kicsit szomorkás a hangulatom máma című szerzemény átdolgozásával. Pedig az adaptáció jó, akárcsak a film, melyben Tímár Péter nosztalgiában pácolt görbe tükröt tartott a hatvanas évek Magyarországa elé zenével, tánccal, groteszk párbeszédekkel, Gálvölgyivel, Nagy Natáliával és igencsak korhű díszletezéssel.
Tavaszi felhők – Mindenki
Nemes Nagy Ágnes megzenésített verse igazi katarzis az Oscar-díjas kisfilm végén. A kórusvezető Erika néni (Szamosi Zsófia) személyében megbukik a gonosz, a tátikázás ellen közösen fellázadó gyerekkórus a megszégyenítés után önfeledten énekel a megható fináléban. Nem kifejezetten zenés film, de nem bírtuk kihagyni.
Egy dunaparti csónakházban – Állami áruház
Szatíra vagy komolynak szánták? Nehéz eldönteni az ötvenes évek egyik kulcsfilmjéről, de így is, úgy is szórakoztató a régmúlt miliőbe és Latabár Kálmán szimpatikus szerencsétlenkedésébe való belefeledkezés. A dunaparti csónakház-jelenetet a Róma parton forgatták, a hozzá társított slágert pedig elandalodva dúdolja minden magyar, aki elmúlt hatvan.