A fiatalok ismerik a kortársakat, a klasszikusokat, vannak kedvenc költeményeik, és gyakran ők maguk is kedvet kapnak a versificatorsághoz. Tanárként régebben nemcsak a gimnáziumban, de a technikumban is oda-odamerészkedtek hozzám egy-egy saját rímfaragással, és sokan kifejezetten szerették a versátírásos gyakorlatokat.

Ezen kis elmélkedés után csapjunk a lovak közé: ezúttal a télbúcsúztatáshoz szedtem össze februári verseket, hogy közösen intsünk istenhozzádot ennek a felemásra változott évszaknak, fiatalok és középkorúak, gyerekek és idősebbek egyaránt.

Szabó T. Anna: Február

Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túl vagyunk lassan a tél nehezén.

Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén Föld rossz kerekén –
túl vagyunk mégis a tél nehezén.

Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét.
Óvtuk az otthon csöpp melegét.
Biccen az új ág, zsenge remény:
túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén?

Jön, jön a szél, friss föld szaga száll,
létre gyötörte magát a halál,
nincs lehetetlen, van te meg én –
túl vagyunk, látod, a tél nehezén.

Radnóti Miklós: Naptár - Február

Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé, s cserren már a veréb.

Galériánkban további 7 februári költeménnyel ismerkedhettek!