Napi horoszkóp november 22.: az Oroszlánok lezárhatnak bizonyos ügyeket, a Skorpiók fontos döntést hozhatnak meg

NAPI HOROSZKÓP NOVEMBER 22.
KOS (március 21-április 20)
A hét utolsó munkanapján ugyan egyáltalán nem is számítottál rá, mégis az utadba sodor valakit az élet, aki azonnal felébreszti benned a szunnyadó szerelmet. Ezt hívják sorsszerűségnek, mely nem köszön be minden nap, ragadd meg tehát a kínálkozó alkalmat, de ne kapaszkodj túl erősen, mert az illetőt elijesztheted az első pillanatban. Ügyelj a fokozatosságra és igyekezz nem túl sokat mutatni magadból, mert nem vezet jóra, ha már az elején kiadod magad. Ahogy mondani szokás, nem lehet ajtóstól rontani a házba, csak szép lassan ismerkedjetek, ez a kapcsolat ugyanis ezúttal akár hosszú távra szólhat.
BIKA (április 21-május 20)
Valaki a hét utolsó munkanapján olyan megjegyzést tesz rád, amit te soha nem tennél rá még indokolt esetben sem, emiatt rendkívüli csalódást érzel. Úgy érzed ezen a ponton, hogy valami megtört benned, tulajdonképp fogalmad sincs a hogyan továbbról. Mivel valamiképp mégis túl kell jutnod a helyzeten, épp ezért próbálj beszélni az illető személlyel és tisztázzátok a konfliktust. Nem feltétlenül az igazságot kell keresned, hanem a saját lelki békédet kellene helyreállítanod. A megfelelő konzekvenciát pedig majd levonod, ha újra teljesen kiegyensúlyozott állapotba kerültél!
IKREK (május 21-június 21)
Bizonytalanságod okán igyekszel a hét utolsó munkanapján minél több barátodat megkérni, mondják el, ők miképp látnak egy bizonyos szituációt kívülről, kissé reménykedsz abban, hogy valaki bevállalós lesz és megmondja helyetted, mit is kell csinálnod. Mivel azonban nincs két azonos vélemény, épp ezért ahány embert kérdezel, annyiféle ötletet hallasz, rá kell tehát jönnöd, hogy csakis te döntheted el, hogyan cselekedj. Ez is azt mutatja, hogy kívülálló személyek, nemigen tudják megoldani a problémáidat. Ez a te dolgod, igyekezz tehát magad vállalni a felelősséget!
RÁK (június 22-július 22)
A hét utolsó munkanapján végre eljön a pillanat, amikor végre kicsit leereszthetsz, félreteheted a nyomasztó dolgokat és átadhatod magad a semmittevésnek. A hét folyamán szinte agyonnyomott a sok teher, ám szerencsére még azelőtt megszabadultál mindentől, mielőtt a súly alatt összeroppantál volna. Az előtted álló hétvégén csak olyan dolgokkal foglalkozz, amelyek nem járnak súlyos felelősséggel, csinálj valamit csupán élvezetből, érezd jól magad, nevess a barátaiddal, zárd ki a munkát, az összes terhet annak érdekében, hogy felszabadultan tudj kikapcsolódni!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Elérkezettnek látod az időt arra, hogy minden folyamatban lévő, néhol még kesze-kusza ügyedet el tudd rendezni, úgy, ahogyan te szeretnéd. Most váltak ugyanis ideálissá a körülmények ahhoz, hogy nagyobb akadályok nélkül megtegyél minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy végül majd bezsebelhesd az elismeréseket. Rendkívül megnyugtató számodra, hogy lezárhatsz bizonyos dolgokat, hisz nem szeretsz félbehagyni semmit. Csak azokat tartsd meg, amelyek előre visznek, a nehezebb, bonyolultabb, aggályosabbakat ideje elvágni. Cselekedj, amíg nem késő!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
A hét utolsó munkanapján elérkezik az idő, hogy minden zavaró tényezőt magad mögött hagyva végre nekiindulj a célod megvalósításának, ha már ilyen messzire elértél. Ne foglalkozz azzal, mások hol tartanak, csak arra figyelj, hogy te meddig jutottál. Ezúttal magadra kell koncentrálnod, mert ha a célegyenesben elvonja valami a figyelmedet, akkor bizony könnyen megbillenhet a magabiztosságod és nagyot hasalhatsz. Magadra összpontosíts és arra, hogy végigcsinálj valamit, amit elkezdtél, majd a célvonalat átlépve ráérsz belegondolni, mit is vállaltál magadra!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
A hét utolsó munkanapján teljesen biztosra veszed, hogy sikeresen be tudod fejezni az elkezdett folyamatot még hétvége előtt, ám menet közben rá kell jönnöd, hogy te is bizonyos határokkal rendelkező ember vagy, aki időnként segítségre szorul. Ne szégyellj tehát másokban kapaszkodót keresni és csapatban megoldani a feladatot. Sokkal nyugodtabb leszel, hiszen nem kell erődön felül, az utolsó tartalékaidat is bevetve loholni és azon görcsölni, hogy sikerül-e célba érni. Hidd el, csapatban könnyebb lesz!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
A hét utolsó munkanapján abszolút ideálisnak érzed a szituációt arra, hogy olyan döntést hozz, amely igen fajsúlyosnak számít a jövőd tekintetében. Amennyiben megnyugtat, mondd el másoknak is az érzéseidet, ha mindenképp visszaigazolásra van szükséged azzal kapcsolatosan, hogy helyesen döntesz-e. A végső szót azonban csak te mondhatod ki, senki nem fog irányba állítani. Ne nyújts semmit, mint egy rétestésztát, hisz minél inkább próbálod elodázni, annál nehezebb lesz elindulni.
NYILAS (november 23-december 21)
A hét utolsó munkanapján aggodalommal tölt el valami, amellyel kapcsolatban úgy érzed, hogy jobban teszed, ha utánajársz. Ne akarj bizonytalanságban élni, mielőbb derítsd ki, mi is a helyzet, amely olyannyira frusztrál. Amennyiben valami olyasmit történik, amin lehet változtatni, abban az esetben mielőbb cselekedj, ne akarj kétségek között maradni, hiszen mégiscsak jobb tisztán látni még akkor is, ha nem túl előnyös a helyzeted. De hidd el, előbb-utóbb rendeződik minden. Nyugalom, minden rendbe jön, ezzel a hozzáállással lehet ugyanis csak megnyerni bármilyen jellegű csatát!
BAK (december 22-január 20)
Ugyanazon megszokott séma szerint csinálsz mindent a hét utolsó munkanapján is, s miután szinte automatikusan megy minden, azt gondolod, semmi hiba nem csúszhat a számításaidba. Ám most valahogyan mégis megbotlasz és hirtelen kedvezőtlen fordulatot vesznek a dolgok. Mielőtt azonban kétségbeesetten fel-alá szaladgálnál, hideg fejjel gondold végig, hogyan lehet mihamarabb és a legjobban kijavítani a hibát. Ésszel, ne ösztönből oldd meg a helyzetet, hisz másképp nem fog menni!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Valami azt súgja, hogy túlságosan monoton az életed, semmi nem történik benne, ami izgalmassá tenné, esetleg azt a bizonyos lángot éltetné. Mielőtt azonban teljesen kiégnél, érdemes elgondolkodnod, hogy pontosan mik a céljaid, merre tartasz és mindez hova vezet. Amennyiben a végső konzekvencia az, hogy nem a legjobb az irány, igyekezz mihamarabb változtatni rajta és elindulni az általad helyesnek vélt vonalon. Majd útközben eldöntöd, hogy mikor és melyik elágazásnál merre fordulj, most azonban indulj el valamerre, ez a lényeg!
HALAK (február 20-március 20)
Teljesen biztos vagy a dolgodban, magabiztosan és öntudatosan menetelsz az úton, amin annak idején elindultál. Ne hagyd tehát magad eltéríteni, hisz ez most a te utad, neked kell végigjárnod. Ha elhasalsz rajta, neked fog fájni, neked kell okulni belőle, senki nem fogja helyetted vállalni a felelősséget. Bár körülötted mindenki meg akarja mondani a legjobb megoldást, mindenki befolyásolni próbál, te viszont pontosan tudod, mit és miért csinálsz. Csak légy önmagad!