Napi horoszkóp február 13.: a Skorpiók nem várt akadályokba ütköznek, a Bakok elől komoly lehetőség úszik el

Borítókép: Napi horoszkóp február 13.: a Skorpiók nem várt akadályokba ütköznek, a Bakok elől komoly lehetőség úszik el Forrás: Pixabay
A Bikáknak érdemes kiállniuk magukért, az Ikrek zsúfolt napra számíthatnak, de vajon neked mit üzennek a csillagok?

NAPI HOROSZKÓP FEBRUÁR 13.

KOS (március 21-április 20)

Olyan személlyel kényszerít közös munkára felettesed, akivel kifejezetten nem szívlelitek egymást, ennek okán az első másodpercben görcsbe rándul a gyomrod. Mivel azonban tudod azt is, hogy nem panaszkodhatsz, nem nyavalyoghatsz és főként nem zárkózhatsz el a feladattól, éppen ezért szedd össze magad, és igyekezz minden olyan tényezőt kizárni, ami zavaró hatással bírhat a közös munkára. Részedről tegyél meg minden tőled telhetőt, adj bele apait-anyait annak érdekében, hogy rajtad ne múlhasson a siker. Pontosan tudod, hogy mit kell csinálni, hisz megvan benned az ehhez szükséges tudás, tapasztalattal jócskán rendelkezel, így tehát régóta kitaposott ösvényen haladsz. Ki tudja, lehet, hogy a közös munka összekovácsol majd benneteket és a jövőben nem lesz ilyesfajta szakadék közöttetek!

BIKA (április 21-május 20)

Valaki a közvetlen környezetedben folyamatosan azon ügyködik, hogy valamiképp dominanciát gyakoroljon feletted, ami neked – érthető okoknál fogva – cseppet sincs az ínyedre. Tökéletesen tisztában vagy ugyanis a céljaiddal, pontosan tudod, hogy mit szeretnél elérni, nagyjából a határaidnak is tudatában vagy, épp ezért ezen a ponton érdemes gyorsan leállítanod az illetőt, egyértelmű, világos és határozott magyarázattal a tudtára adva, hogy nem vagy alkalmas semmiféle manipulációra, más ajtón kell tehát kopogtatnia. Ha nem tetszik neki a mondanivalód, majd csomót köt a bánatára valamiképp, emiatt ne neked legyen lelkiismeretfurdalásod!

IKREK (május 21-június 21)

A hét második fele a tervezettnél jóval zsúfoltabbra sikeredik, váratlan feladatokkal kell ugyanis megbirkóznod, amelyek miatt gyakorlatilag folyamatosan bosszankodsz. Ha azonban a bosszúságod félre tudod tenni egy pillanatra, rájöhetsz, hogy tulajdonképp ez egy próbatétel, egy új kihívás számodra, mellyel elsősorban magadnak bizonyíthatod be, hogy mire vagy képes. A saját határvonalaid ugyanis te magad húzod meg, épp ezért te vagy az egyetlen személy, aki akaraterővel és kitartással feljebb tolhatja azokat. Keresd a feladatokban a kihívást, hisz ha így állsz a dolgokhoz, akkor bizonyosan sokkal hatékonyabb és eredményesebb tudsz majd lenni!

RÁK (június 22-július 22)

Valaki, akivel egy teljesen egyszerű beszélgetés során véleményt próbálsz cserélni egy bizonyos témában, úgy érzed, folyamatosan provokál, minden mondatodban talál kivetnivalót, melyet abszolút nem értesz, te ugyanis teljesen korrekten állsz hozzá, ennek okán abszolút nem tudod hova tenni az illető viselkedését. Nem érdemes ugyanakkor mélyebb vitákba bocsátkozni, hisz a te elveid messze távol állnak azoktól a megnyilvánulásoktól, amelyek semmiképp nem tesznek hozzá az emberi értékeidhez. Lépj tehát tovább, foglalkozz más dolgokkal, nem kell ugyanis neked mindent és mindenkit megérteni, ne pazarold az energiáidat arra, hogy mindenáron meggyőzd a környezetedet a saját álláspontodról, főleg olyanokat, akik sportot űznek abból, hogy felbosszantsanak!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Olyasmiben segítesz valakinek a hét második felében, amely igen nagy áldozatokkal és felelősségvállalással jár, épp ezért nem sokan tennék meg. Amennyiben az illető fontos szerepet foglal el az életedben és sikerül meggyőznöd saját magad arról, hogy okos dolog segíteni neki, abban az esetben ne foglalkozz a körülményekkel, segíts, hiszen a szíved ezt diktálja. Ha azonban mégis magadra és a másik félre nézve is veszélyesnek tartod a dolgot, finoman próbáld egy más irányba terelni, elmagyarázva neki, hogy miért lesz ez káros és igen sok áldozattal járó folyamat. Sosem lehet tudni, lehet, hogy te leszel az, aki meghozza a fényt az éjszakába!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Olyan rejtélyre sikerül a hét második felében rájönnöd, amely hozzásegíthet ahhoz, hogy egy bizonyos dologban előrelépj a célod felé. Az utolsó puzzle-darab helyére kerülésével igen komoly előnyre fogsz tudni szert tenni, az azonban már csak rajtad múlik, hogy másokkal is megosztod a megoldókulcsot, vagy egymagad aratod le a babérokat. Amennyiben úgy érzed, hogy érdemes, csak olyan személyeknek áruld el, akiket erre érdemesnek és kellőképp hasznosnak találsz, ezenkívül az sem árt, ha megbízol bennük, hisz elég nagy a tétje a dolognak: vagy együtt, csapatban játszanak veled vagy kihasználnak és meglépnek előled, tisztességtelen eszközökkel állva a dobogó tetejére. Épp ezért jól gondold meg, hogyan és miként taktikázol!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Olyan szituáció adódik a hét közepén, amikor valaki ahhoz, hogy könnyítsen a lelkén, rád nehezíti a saját terhét, amely ráadásul egy elég fajsúlyos ügy. Neked azonban – bármennyire is sajnálod őt – nem kell mindenki helyett a hegyi teherhordó szerepét játszanod, hisz előbb-utóbb összeroskadsz a sok és nehéz csomag alatt. Nem kell tehát megkönnyítened mások számára az utat azért, hogy amikor ők már egyenesben lesznek, te kapkodj a saját dolgaidat illetően. Épp ezért ne vállald mindenki problémáját, hallgasd meg őket és lépj tovább anélkül, hogy magadra vennéd a gondjukat. Ne aggódj, ez nem önzőség, csupán csak elfogadás, hogy nem válthatod meg a világot egy személyben.

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Noha a hét második felében nagyon közel vagy már a célodhoz, akkor ütközöl nem várt akadályokba, amikor nem is számítasz rá, ez pedig érthető módon kétségbe ejt. Semmi baj, végy egy mély levegőt és szedd össze magad, aggodalomra semmi okod, pontosan tudod, hogy ilyenkor mi a teendőd, B terved is van, így tehát könnyűszerrel meg fogod tudni ugrani ezt az akadályt is. Csak bíznod kell magadban és a talpraesettségedben, hisz rendelkezel annyi tudással, hogy nem jelenthet gondot megoldani a feladatot. Senki nem mondta, hogy egyszerű lesz, de jó irányba tartasz, és ha sikerül elérned, annál büszkébb leszel majd magadra!

NYILAS (november 23-december 21)

Nagyon keményen, minden porcikáddal azon dolgozol, hogy a környezetedben mindenki elégedett legyen veled, hogy mindenkit boldognak láss, ezért a végsőkig is képes vagy elmenni. Azt gondolod ugyanis, hogy amennyiben nem teljesíted az emberek által felállított mércét, nem fognak egyenrangú partnerként tekinteni rád, így nem is fogsz tudni érvényesülni. Érdemes azonban mérlegelned, hogy vajon megéri-e egyfolytában futni a mókuskerékben és mások értékrendjének megfelelni, avagy leteszed a terhet a válladról és a saját boldogságodra koncentrálsz. Igen nagy téveszme ugyanis, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha másokat is annak látsz. Járd a saját utad, amely a te boldogságodhoz vezet!

BAK (december 22-január 20)

Túl sokáig hezitáltál valamin, ennek okán elúszik egy komoly lehetőség arra, hogy végre olyan sikereket érhess el, amelyekhez nem kell megmásznod a Mount Everestet. Nem biztos, hogy a siker nem jön majd, de mivel ez az alkalom kicsúszott a kezeid közül, elképzelhető, hogy sokkal hosszabb és kacskaringósabb úton fogod tudni majd elérni. Ne hagyd azonban, hogy kishitűséged és félelmed megakadályozzon bármiben is, szedd össze minden bátorságod és indulj el. Ha ehhez saját erődből kell is megmásznod a hegyet, az se ijesszen el, hisz a végén annál édesebb lesz majd a siker íze!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Minél inkább igyekszel valakivel megértetni valamit a hét második felében, annál inkább azt kell észre venned, hogy kezded a saját értékrended is túllépni és mindent feláldozni, hogy meggyőzd az igazadról. Nem érdemes azonban a saját elveid feladni azért, hogy másokat a te oldaladra állíts, sokkal inkább el kell tudni engedni az illető kezét, hogy ne sérülhessen a kapcsolatotok, miközben olyasvalamit próbálsz elmagyarázni, amelyet egyszerűen képtelenség megértetni vele. Vedd észre, ha csak az idődet vesztegeted, engedd el és egyszerűen csak harag nélkül menj tovább. Fontos dolgok várnak még ugyanis rád, amelyek teljesítéséhez szükséged lesz az energiáidra!

HALAK (február 20-március 20)

Hosszú gondolkodás és mérlegelés után komoly elhatározásra jutottál, melyet a környezeteddel is azonnal megosztasz. Noha nem mindenki fog örülni annak, amilyen döntésre jutottál, próbáld megértetni velük, hogy ez esetben elsősorban önmagad kellett előtérbe helyezned, nem mások véleményét, esetleges ellenérzéseit figyelembe véve megfutamodni az elől, amely előbb-utóbb úgyis bekövetkezett volna. Ha már eldöntötted, nincs értelme halogatnod a dolgot, egyszerűen zárd le azt, ahol eddig voltál és indulj el az új felé. Mindig az első lépés a legnehezebb, utána már minden megy magától!

Galériánkban mutatjuk, mely csillagjegyeknek hozott változást szerelmi életében a februári telihold!