Napi horoszkóp október 16.: a Nyilasoknak érdemes észnél lenniük, a Vízöntőknek nagy volumenű céljaik vannak
Forrás: Pixabay by Mikkehouse
NAPI HOROSZKÓP OKTÓBER 16.
KOS (március 21-április 20)
Abszolút zöldfülűnek számítasz egy bizonyos dolgot illetően a hét második felében, épp ezért állsz tanácstalanul a helyzet kellős közepén. Mivel azonban így nemigen fogsz tudni egyről a kettőre jutni, épp ezért ezúttal okosabban teszed, ha mások véleményére hallgatsz, hisz ők talán jobban tudják, hogy mit kellene cselekedned vagy épp merre kellene indulnod. Olyan személyeket kérdezz meg, akikben maximálisan bízol és adsz a véleményükre. Ha hallgatsz rájuk és megfogadod a tanácsokat, nem lehet bajod belőle, mivel azonban jelen pillanatban teljesen bizonytalan vagy, épp ezért nincs más választásod, mint a mások által adott tanácsokat megfogadni!
BIKA (április 21-május 20)
Úgy érzed, lelkileg kezdesz kissé belefáradni abba, hogy gyakorlatilag nincs megállás az életedben, egyfolytában rohanásban vagy, egyik feladat éri a másikat, téged pedig kezd a sok teher agyonnyomni. Ennek okán teljesen érthető módon nem igazán vágysz munka után az emberek közeledésére és a nagy társaságra. Arra azért ügyelj, hogy ne maradj teljesen egyedül, igyekezz körbevenni magad azokkal az emberekkel, akiknek igazán számítasz, akik akkor is melletted állnak, ha nem megy minden olajozottan és bizony éppen akadályokkal küszködsz. Ez is te vagy, nem kell mindig csillognod és a tökéletesség benyomását keltve tündökölnöd, időnként te is lehetsz fáradt!
IKREK (május 21-június 21)
Egészen eddig a pillanatig úgy érezted, hogy a környezetedben abszolút nem hagynak szóhoz jutni, gyakorlatilag bármit mondasz, mindenben letorkollnak, neked pedig mostanra egyszerűen eleged lett ebből. Épp ezért most elérkezett a pillanat, hogy végre hallasd a hangodat és tudasd mindenkivel, hogy igenis van neked is egy értékrended, egy világnézeted, amit akkor is engedsz érvényesülni, ha mások ezt nem hagyják. Igen, lehet, hogy mindenkinek kitágul majd a pupillája, te azonban ne törődj ezzel, hiszen ha kultúrált hangnemet választasz és nem arrogánsan lázadsz fel, akkor igenis van lehetőséged megértetni a mondanivalódat. Hajrá!
RÁK (június 22-július 22)
Teljesen mást terveztél a hét második felére, azt gondoltad, hogy lezárhatsz végre egy bizonyis ügyet, váratlanul azonban mégis porszem kerül a gépezetbe és felborít minden előzetes tervet. Emiatt érthető módon bosszús vagy, ugyanakkor azt beláthatod, hogy ezzel jelen pillanatban nem mész túl sokra. Jobban teszed tehát, ha mihamarabb igyekszel kiküszöbölni a jelenlegi hézagot, ennek érdekében gyorsan fuss neki és megoldás centrikusan gondolkodva oldd meg a helyzetet. A mai nap ugyan felemásra sikeredett, te igyekezz mégis úgy tekinteni a helyzetre, hogy a pohár félig tele van!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
A hét második felében alkalmad nyílik arra, hogy pontot tegyél egy igen-igen hosszú ideje húzódó folyamat végére, amelyen már jó ideje tevékenykedtél. Végre ugyanis minden olajazottan működik, semmi és senki nem szól bele a folyamatba, abba, hogy miképp cselekedj, ennek köszönhetően tökéletesre sikerülnek az utolsó simítások is. A nap további részében igyekezz tehát kikapcsolódni a barátaid társaságában, bontsatok ki egy üveg bort, rendeljetek pizzát és élvezzétek egymás társaságát. Egy életed van, élvezd tehát úgy, ahogy neked jól esik!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Azon hezitálsz jó ideje, hogy bevonj-e valakit egy bizalmas ügybe a hét második felében, szíved szerint ugyanis elmondanád, az eszed azonban mást diktál. Valami azt súgja folyamatosan, hogy nem bízhatsz meg az illetőben, te valahogy mégis azt érzed, hogy ezúttal beavathatod, nem fog visszaélni a neki megszavazott bizalommal. Mivel a pro és kontra érvek folyamatosan egymást ütik, így érdemes időt adnod magadnak arra, hogy racionális döntést hozz. Amennyiben egyetlen másodpercig is kételyek vannak benned, abban az esetben nem kell feltétlenül megosztanod senkivel semmi olyasmit, amire nem tartod érdemesnek!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Úgy érzed, egy fontos projekt kapcsán egyfolytában ugyanazt kántálod, mégsincs senki nincs, aki odafigyeljen rád, az üggyel kapcsolatban bármit mondasz és bárhogy, egyszerűen süket fülekre találsz. Mielőtt azonban minden frusztrációd azokon a személyeken töltenéd ki, akiknek közük nincs a dologhoz, érdemes az érintetteket megszólítani ez ügyben és mihamarabb higgadtan a tudtukra hozni, hogy nálad bizony kezd betelni az a bizonyos pohár. Ha ezután is teljes érdektelenséget tapasztalsz, akkor itt az ideje, hogy olyasfajta változtatásokat eszközölj, amelyek egyszer és mindenkorra felszabadítanak az állandó idegeskedés alól és végre tovább léphetsz a helyzetből. Ne legyen egyetlen percig sem lelkiismeret-furdalásod, hisz te mindent megtettél, innnentől kezdve pedig már nem rajtad múlik a dolog!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Valakivel közös ügyön dolgozol a hét második felében, ám mivel az illető képességeit meghaladja a dolog, épp ezért úgy dönt, hogy inkább kiszáll belőle. Igencsak értetlenül állsz a helyzet közepén magadra hagyva, ám valahogy mégis örülsz, hiszen így senki nem szól bele a folyamatba, te pedig végre kibontakoztathatod a tehetségedet, nem kell másokat meggyőznöd arról, mi és miért jó nektek. Használd tehát ki a megfelelő alkalmat, most ugyanis egyedül bizonyíthatsz a környezetednek, hogy miféle tehetség és kreativitás rejlik benned. Hajrá!
NYILAS (november 23-december 21)
Kissé rizikós helyzetben kell a hét második felében észnél lenned, amelyet ha nem sikerül elhárítanod, abban az esetben bizony nagyot bukhatsz rajta. Mivel a tét tehát nem kicsi, épp ezért igyekezz úgy hozzáállni a dologhoz, hogy itt bizony most nem babra megy a játék. Szedd össze magad, hagyd hátra a kéretlen tanácsadókat, a borúlátó károgókkal együtt és indulj el az úton. A magadba vetett hit tökéletesen elegendő ahhoz, hogy végül elhárítsd a veszélyt és a rizikófaktorokat. Igen, nem minden megy egyetlen csettintésre, de lásd be, az élet elég unalmas lenne ilyesfajta kihívások nélkül!
BAK (december 22-január 20)
Nincsen nagyon ínyedre egy bizonyos feladat a hét második felében, ennek okán próbálod nyújtani az egészet, mint a rétestésztát, a lelked mélyén azonban ott kopogtat a lelkiismereted, hogy ideje nekifutnod a dolgoknak. Mivel nem tudsz különösebb kifogásokat kitalálni, így kénytelen vagy egy nagyobb légvétellel megugrani valamennyi feladatot annak érdekében, hogy a későbbiekben ne omoljon az egész a nyakadba. Persze, nem álmaid feladatai ezek, de azért beláthatod, hogy mégsem lehet mindig egyfajta rózsaszín ködben a felhőkről lábat lógatva fagylaltot nyalogatni, nem igaz?!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Rendkívül nagy volumenű céljaid vannak, abban azonban valahogy elég tapasztalatlannak számítasz, hogy miképp kellene nekifutni a kitűzött célok elérésének. Nem ismered az útvonalat, nem tudod, hogyan válassz taktikát, épp ezért attól tartasz, hogy csak bukdácsolnál az úton. Merj azonban nagyot álmodni, készíts különböző forgatókönyveket, hisz mások is úgy hódították meg a Himaláját, hogy tapasztalatlanok voltak az első mászásnál. Ne félj, ne hagyd, hogy a negatívumok táplálják az elmédet, egyszerűen higgy magadban és abban, hogy képes vagy megcsinálni és elérni azokat a célokat, amelyek jelen pillanatban a legfontosabbak számodra!
HALAK (február 20-március 20)
Az utóbbi időben úgy érzed, túlságosan sokan vesznek körbe negatív energiákkal, melyet érthető módon elég nehezen viselsz. Ennek okán roppant módon feszélyezve érzed magad az említett személyek társaságában, szíved szerint abszolút nem is keresnéd őket, érzésed szerint csak húznak visszafelé, ami abszolút nincsen rád jó hatással. Ahelyett azonban, hogy hátat fordítasz valamennyiüknek, igyekezz egyfajta példát mutatni nekik, hogy bármilyen nehéz is a hátizsákjuk, annak ellenére mindig érdemes a dolgok pozitív oldalát nézni és akkor nagyobb az esélyük a boldogságra. Ha nem sikerül erről meggyőzni az örökös huhogókat, akkor fogadd el, hogy vannak emberek, akiknek nem lehet segíteni, így nem érdemes több energiát belefektetned ebbe!











