Napi horoszkóp szeptember 16.: a Bakok nem várt akadályokba ütköznek, a Vízöntőket kellemes csalódás éri
NAPI HOROSZKÓP SZEPTEMBER 16.
KOS (március 21-április 20)
Alapvetően minden helyzetben a jó szándék vezérel, valahány elesettet kisegítenéd a sárból még olyan áron is, hogy te, magad leszel csupa sár. A hét első napján sem történik ez másképp, mindenképp segíteni szeretnél ugyanis valakinek, akivel kapcsolatban úgy érzed, hogy egyedül semmiképp nem boldogul. Ismét roppant elismerésreméltó dolog tőled, ám még mielőtt ismét Teréz anya köpenyét magadra öltve misszióba indulnál, előtte igyekezz óvatosan közeledni, hisz ezúttal elég kényes ügyről van szó. Jobban teszed tehát, ha minél több időt az illető mellett töltesz anélkül, hogy szóba hoznád a dolgot. Néha az is segítség, ha ott vagy fizikálisan valakinek ahhoz, hogy ne érezze magát egyedül, segíteni azonban csak akkor próbálj, ha erre felhatalmazást kaptál tőle!
BIKA (április 21-május 20)
Nem feltétlenül alakul az általad elvárt módon egy bizonyos ügy a hét első napján, mely érthető módon rendkívül bosszantó számodra. Ahelyett azonban, hogy egész nap ezen rágódnál, érdemes gyorsan levonnod a tanulságokat és továbblépned, hisz ha hosszasan rágod a falatot, akkor előbb-utóbb elviselhetetlen lesz az állaga, így jobb, ha mihamarabb lenyeled. Koncentrálj más dolgokra, példának okáért kapcsolódj ki egy kicsit, vonatkoztass el attól, hogy mi történt volna, ha adott kanyarban nem jobbra, hanem balra fordulsz. Lazíts és fogadd el, hogy te sem vagy tévedhetetlen!
IKREK (május 21-június 21)
A hét első napján borzasztóan kell koncentrálnod ahhoz, hogy mindenkit elégedetté téve, hibátlanul be tudj fejezni egy bonyolult feladatot. A nehézsége a részletekben rejlik, emiatt nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek az elején tűnt, hiszen hiába van meg hozzá a megfelelő tudásod és tapasztalatod, így is komoly akadályokat kell megugranod ahhoz, hogy sikerrel abszolváld a kihívást. Koncentrálj, ne hagyd magad kizökkenteni, minél inkább eltereled ugyanis a figyelmedet, annál nehezebbé válik a feladat elvégzése. Ez most a prioritás, mely mindennél fontosabb, ennek megfelelő felelősségtudattal állj tehát hozzá!
RÁK (június 22-július 22)
A hét első napjára érkezik el a pont, amikor kezdesz besokallni attól, hogy a környezetedben mindenki irányba szeretne állítani, mindenki meg akarja mutatni, hogy merre is kellene menned, megállás nélkül körülötted legyeskednek és olyan elvárásokat támasztanak feléd, amelyeket nem tudsz és mostanra már nem is akarsz megugrani. Kérdés, hogy az általuk megfelelőnek tartott élet az etalon-e számodra is, hisz neked gyakorlatilag minden tekintetben különbözik az értékrended az övéiktől. Ne foglalkozz tehát velük, egyszerűen csak járd a magad útját, hisz nálad jobban senki nem tudja, hogy mi a jó neked. Légy határozott és védd a saját érdekeidet, hisz ha te nem véded meg magad, helyetted senki sem fog a sarkára állni!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Nem nagyon tudod követni, hogy mi és miért történik a hét első napján, csupán csak sodródsz az árral, ami kissé kétségbe ejt, nem vagy ugyanis hozzászokva ahhoz, hogy nincs ráhatásod a téged érintő eseményekre. Ne rugózz ezen, lazíts, élvezd, hogy végre nem a te válladon ül minden felelősség, ne arra összpontosíts, hogy melyik kanyarban fogsz kisodródni, sokkal inkább arra, hogy nem a te gondod az sem, ha nem sikerül a kitűzött távot maradéktalanul teljesíteni. Ne feledd: attól, mert a végtagjaiddal kalimpálsz egyfolytában, attól semmiképp nem javul a helyzet, mi több előbb-utóbb kiesel a ritmusból. Próbáld tehát irányban tartani magad és használj fel minden szembejövő lehetőséget arra, hogy élményeket gyűjts!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
A hét első napjára elfogy belőled a lelkesedés egy bizonyos projekt kapcsán, emiatt kezded feladni az irányú reményed, hogy megvalósulhat az álom, amelyért oly régóta céltudatosan küzdesz. Mivel minden energiádat és idődet felemésztette már a folytamatos vesszőfutás, épp ezért nem nagyon találsz már motivációt, amely irányban tarthatna. Mielőtt azonban végleg feladnád, előtte tedd félre egy rövid időre az egész ügyet és próbáld elterelni a figyelmedet. Foglalkozz más dolgokkal, abszolút ne összpontosíts arra, hogyan juthatnál előbbre, inkább kapcsolódj ki. Hidd el, akkor fog jönni az ihlet, amikor nem is számítasz rá, ám csak azért mert az eredmények késleltetve jönnek, még nem szabad feladni semmit sem!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Rendkívül pontosan kiszámítottál mindent, lerajzoltad a tervet is, hiszem nem szeretted volna, ha porszem kerül a gépezetbe egy számodra kiemelten fontos ügyben. A hét első napján azonban mégis úgy tűnik, hogy valami megváltoztatja az útirányt, neked pedig fogalmad sincs, hogyan kellene megakadályozni. Kétségbeesetten nézed, hogyan csúszik ki az irányítás a kezeid közül, noha a helyzet nem is olyan katasztrofális, mint amilyennek tűnik, csupán csak nincs B-terved. Mivel feladni a legkevésbé sem szeretnéd, gondolkodj gyorsan és hatékonyan, mert így lassan elúszik a hajó, adj lejjebb az elveidből és meglátod, nem lesz baj!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Az elmúlt időszak rohanása rengeteg energiát kivett belőled, úgy érzed, hogy a hétvége sem volt elég ahhoz, hogy megfelelőképp kipihend magad, ami meg is látszik a munkamorálodon a hét első napján. Amennyiben azonban így folytatod, abban az esetben oly mértékben merülnek le az energiaraktáraid, hogy jó eséllyel ágynak is dőlhetsz. Épp ezért rázd meg magad, végezd el a kötelező tennivalóidat, ne vállalj több feladatot és amint lehet, csekkolj ki a munkahelyedről és keress kikapcsolódási lehetőséget keres magadnak, amely csak rólad szól és nem a mókuskerékről, amelyben idáig futottál. A passzív pihenés az, amire most a legnagyobb szükséged van, készíts egy tál pattogatott kukoricát, rendelj egy pizzát, nézz meg egy új filmet, amit még sosem láttál, egy szóval ne ma akard a Világot megváltani!
NYILAS (november 23-december 21)
Olyan meglepetéssel kedveskedsz egy számodra roppant fontos személynek a hét első napján, amellyel kifejezheted azt, hogy mennyit is jelent az életedben. Szem nem marad szárazon az illető meghatódottságától, számodra pedig roppant szívmelengető érzés az, hogy épp te csaltad elő belőle ezeket az örömkönnyeket. Ebben a rohanó világban fontos az, hogy kifejezd másoknak, mennyit is jelentenek neked, légy hálás a szeretteidért, a barátaidért, hisz ők azok, akik örömben és bánatban is melletted állnak és szorítják a kezeidet, ha arra lenne szükséged!
BAK (december 22-január 20)
Nem várt akadályokba ütközöl a hét első napján egy bizonyos feladat kapcsán, melyek megnehezítik egy pillanatra a helyzetedet. Mivel azonban nem arról ismernek fel a környezetedben, hogy egy kis hézag miatt azonnal felhúzod a nyúlcipőt, épp ezért állj bele a dologba és talpraesettségedet bizonyítva állj helyt a legjobb tudásod szerint. Mivel a megfelelő tudás és tapasztalat birtokában vagy, épp ezért egyetlen pillanatig sem okozhat gondot az, hogy pozitív irányba tereld a problémát. A környezetednek ismét csak tátva marad a szája, hogy miféle tartalékokkal rendelkezel, te pedig büszkén húzhatod majd ki magad!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Kellemes csalódás ér a hét első napján, olyan hírt kapsz ugyanis, amire nem számítottál, de kifejezetten jó hatással lesz a jövődre nézve. Mostantól tehát nem kell aggódnod amiatt, hogy miként legyen tovább, hiszen az élet megoldotta a poblémát és segített megszüntetni a bizonytalanságot. Amikor már azt hinnéd, veszendőbe ment minden, akkor derül ki, hogy tulajdonképp bármikor bármi megtörténhet, erre ma ékes bizonyítékot kaptál. Mostantól tehát már nyugodt szívvel fellélegezhetsz!
HALAK (február 20-március 20)
A hét első napján szorult helyzetedben meggondolatlanul kapaszkodsz bele valakibe csak azért, hogy te, magad be ne ess a szakadékba. Rendkívül nagy csalódással kell azonban tudomásul venned, hogy egyáltalán nem a megfelelő ember kezét szorongatod. Engedd tehát el, amíg nem késő, hisz ha minden körülmény ellenére is ragaszkodsz hozzá, akkor könnyen lehet, hogy később bizony visszafordíthatatlan következményekkel kell számolnod. Még nem késő felébredni és hátra hagyni azt a személyt, aki nem biztos, hogy a számodra megfelelő személy, az lebegjen a szemed előtt, hogy amennyiben valakire akarata ellenére ráakaszkodsz, még nem egyenlő azzal, hogy az illető ki is ment a feneketlen kútból!