Akivel átléphetsz a víz felett – Beszélgetés Jánoki-Kis Viktória írónővel

Borítókép: Akivel átléphetsz a víz felett – Beszélgetés Jánoki-Kis Viktória írónővel Forrás: Jánoki-Kis Viktória
Jánoki-Kis Viktória, az Átlépsz velem a víz fölött című novelláskötet írója építészmérnökként kezdte pályafutását, de idővel úgy döntött, más utat választ. Írni kezdett. Történetei tele vannak szenvedéllyel, sorsdilemmákkal, mélyen megérintő gondolatokkal. Nem olyan írások ezek, melyeket öt perc alatt magad mögött tudhatsz. Mondatai, főhősei napokig fogva tartanak.

Szeretem a novellákat, Viki novelláiért pedig egyenesen rajongok. Nem is tudom, hanyadjára olvasom újra egyiket-másikat. Amint megjelent a kötete, megfogadtam, hogy interjút készítek vele. Családját gyermekkorom óta ismerem: ugyanabból az alföldi kisvárosból származunk, édesanyja volt az én csodált és szeretett némettanárnőm.

Mikor érezted először azt, hogy neked az írással dolgod van?

A húszas éveim végén. Végzettségem szerint építész vagyok, öt évig dolgoztam a szakmában. Sokáig azt gondoltam, ez egy olyan terület, ahol ki tudok teljesedni, de a tervezőmunkában sajnos nem találtam meg azt az alkotói szabadságot, amit kerestem. Hiába kaptam egyre komolyabb projekteket, azt láttam, hogy az ötletelős, kreatív szakasz egy-két hétnél sosem tart tovább, utána csak daráljuk a terveket. Egyre erősödött bennem a meggyőződés, hogy mással kell foglalkoznom. Szerencsésnek érzem magam, hogy az írásban rátaláltam egy olyan alkotói tevékenységre, amelyben akadálytalanul, szabadon mozoghatok. Persze a váltás nem volt egyszerű.

Hogyan kezdesz hozzá az íráshoz? Hogyan körvonalazódik benned a történet, a karakterek?

Mindig van egy alapötlet, amiből kibontakozik a novella. Ez lehet egy téma, egy élethelyzet, egy érdekes ember, vagy egyszerűen csak egy probléma, ami épp nagyon foglalkoztat. Az egyik novellámhoz például egy rádióban hallott hír adta a kiindulópontot. Akkoriban hosszan elmerültem Julio Cortázar argentin író misztikus történeteiben, és a véradásra buzdító hirdetés hallatán beugrott, milyen izgalmas lenne egy olyan határátlépéses novella, melyben az egyik ember tudata átjut a másikéba. Így született a Piros csík című írásom. A Tartozás pedig abból az ambivalenciából indult ki, amit mindig érzek, amikor egy rövid látogatás után magam mögött hagyom a szülővárosomat, és vele együtt mindazt, ami legmélyebben meghatároz engem.

A szüleim, valamikor nagyon régen

Meglepő, milyen hitelesen bele tudsz olvadni abba a világba, amit ábrázolsz. A Kristály című novelládban például a romák közösségét és a drogok sötét világát olyan bennfentes módon, magától értetődő természetességgel írod le, mintha te is abban a közegben mozognál.

Ez a történet az anyai féltésemből fakadt. Két kisfiam van, és egyszer elgondolkodtam azon, hogyan élném meg, ha kamasz korukban rájönnék, hogy drogoznak. Kábítószereket sosem akartam kipróbálni, de közelről, mondhatni partvonalról láttam azokat, akik mindenféle szerekkel éltek. Ismertem a gesztusaikat, a gondolkodásukat, a szlengjüket. Ha nem lett volna semmiféle személyes tapasztalatom ezen a területen, nem mertem volna írni róla. Persze rengeteget olvastam a témáról. A roma világot is részben személyes élmények, részben anyaggyűjtés alapján jelenítettem meg. Évekig tartottam a kapcsolatot egy félig roma, mélyszegénységben élő családdal, és megrázott, milyen körülmények között élnek, milyen problémákkal néznek szembe nap mint nap. Ezt is igyekeztem belevinni a történetbe.

Mennyire mersz a lelkedben gyökerező érzésekhez és témákhoz nyúlni?

Nem csak merek, de feltétlenül szükségesnek is tartom, hogy ezt tegyem, máskülönben a soraim üresen konganának. Mindig olyan dolgokról írok, amelyek megérintenek. Természetesen előfordult már velem, hogy érdekesnek tűnt egy probléma, elkezdtem vele foglalkozni, de menet közben rájöttem, hogy mégis hidegen hagy. Ilyenkor félredobom a történetet.

Bíró Gergellyel, a Magyar Napló szerkesztőjével

Kanyarodjunk vissza ahhoz, hogy rájöttél, szeretsz írni és megfogalmazni a gondolataidat. Kitől kaptál segítséget, hogy megfelelő formába tudd önteni azt, ami kikívánkozik belőled?

Az elején fejest ugrottam a mélyvízbe. Meg sem fordult a fejemben, hogy segítséget kérjek. A felgyülemlett történetek kikívánkoztak belőlem, leírtam őket. Hét novella volt kész, mikor úgy éreztem, ki kellene kérnem egy hozzáértő ember véleményét. Tudtam, hogy valami nem stimmel az írásaimmal, de képtelen voltam rájönni, mitől lehetnének jobbak. Először a Magyar Íróképző kezdő és haladó tanfolyamára iratkoztam be. Onnan Lackfi Jánoshoz, majd Horváth László Imréhez vitt tovább az utam, a Tartozás című novella kapcsán pedig megismerkedtem Bíró Gergellyel, a Magyar Napló folyóirat prózaszerkesztőjével, akinek a könyv megjelenését köszönhetem. Ő hívott a Magyar Napló Kiadóhoz, bátorított, hogy írjak tovább, és a segítségével sikerült befejezni, kerek egésszé tenni a kötetet.

Egy idő után már te magad is láttad a hibáidat? Amikor elővetted egy régebbi írásodat, tudtad, mi az, amin változtatni kellene?

Úgy gondolom, hogy a rendszeres írás fejlődést eredményez. Ez egy ugyanolyan tanulási folyamat, mint amely bármelyik munkában megfigyelhető. A rutin és a tapasztalat elmélyíti az összegyűjtött ismereteket. Volt egy nagyon intenzív év, amikor rengeteget tanultam arról, mire kell kínosan ügyelni, ha az ember szépirodalommal akar próbálkozni. Később a mindennapi írás során magamtól is sok dologra rájöttem, és örömmel szoktam fogadni a tapasztalt szerkesztők és írók véleményét, útbaigazításait.

Milyen típusú író vagy: aki igényli a magányt és az elcsendesedést maga körül, vagy épp ellenkezőleg, azt szereti, az inspirálja, ha zajlik körülötte az élet?

Amikor elkezdtem írni, szükségem volt rá, hogy legyen körülöttem valami pezsgés, ezért gyakran bementem a Műszaki Egyetemre, és a folyosókon sorakozó asztaloknál írtam, a diákok között. Akkoriban még csak ízlelgettem, milyen az, amikor az ember nem csapatban, hanem egyedül dolgozik, magának rakja össze a munkatervét, szabja meg a határidőket, és tartja az ütemet. Attól féltem, ha otthon maradok, elterelődik a figyelmem, és nem fogok haladni. Mára ez gyökeresen megváltozott. Jelenleg a dolgozószobámban, teljes csöndben és nyugalomban tudok a legjobban összpontosítani, és elmerülni a munkában.

Kik a kedvenc íróid? Kik azok, akik inspirálnak?

Kedvelem Khaled Hosseini regényeit, az amerikai írókat, Arthur Millert, Raymond Carvert, Philip Rothot, Hemingwayt, John Updike-ot. Gyerekként meghatározó élmény volt számomra, ahogy édesanyám esténként kezébe vett egy könyvet, és nagy élvezettel belevetette magát az olvasásba. Hamar követtem a példáját, de sosem ismertem igazán a gyerekirodalmat. A Pál utcai fiúk után James Jones, Irwin Shaw és Thomas Mann regényeit vettem le a polcról. Kortárs magyar írók közül szívesen olvasom Tóth Krisztina és Szabó T. Anna prózáit, tetszett Dragomán György Máglya című regénye, és mostanában egyre több verseskötetet lapozgatok. Tomaji Attila és Jenei Gyula költészete nagyon közel áll hozzám.

Férjemmel és a gyerekeimmel

Most éppen egy regényen dolgozol. Elárulod, milyen témában íródik, és mikor fog megjelenni?

A regény jelenlegi munkacíme Vipassana, mely egy ősi meditációs technika neve, és magyarul nagyjából annyit jelent, mély betekintés. A történet egy csendtáborban és egy budai család otthonában játszódik, nyolc napot ölel fel, és három szereplő sorsának összefonódásáról szól, miközben megpróbálja körvonalazni a kereszténység és a buddhizmus átfedéseit, és sokat foglalkozik a gondviselés, a veszteségfeldolgozás és az elengedés kérdéseivel. Természetesen mindezt a karakterek szemén keresztül, hiszen számomra mindig ők a legfontosabbak. Hogy mikor fog megjelenni, azt még nem tudom. Egyelőre igyekszem leadni az ösztöndíjprogram kijelölt határidejére.

Hol tartasz most a regényeddel?

Tizenegy fejezet van kész, hét van hátra, egy már megjelent az ESŐ irodalmi lap őszi számában. Beütemeztem az év hátralévő részét, végezni fogok decemberre, de jövő tavasszal még sok utómunkát kell majd elvégeznem, mire a regény publikálásra éretté válik. Van egy segítőm is, akivel meg szoktam beszélni a történetet. Figyelemmel kíséri a folyamatot, átnézi, véleményezi az elkészült szakaszokat. Varga Péter Ivánnak hívják, egy írókurzuson ismerkedtünk meg, és igen jó munkakapcsolatot alakítottunk ki az évek során.

Könnyen elfogadod a szakmai tanácsokat?

Alapvetően nyitott és rugalmas vagyok a kritikát illetően. Persze vannak olyan esetek, amikor nem engedek. Az irodalmi folyóiratok szerkesztőitől is sok észrevétel érkezik egy-egy szöveg megjelenése előtt, megy a pingpongozás, melyik mondat hogyan lenne jobb, de ennek örülök, mert úgy gondolom, minden írásnak javára válik, ha több szem látja.

Úgy érzed, megtaláltad az igazi hivatásod, és a helyeden vagy?

Igen, elégedett vagyok, mert azzal a dologgal töltöm a napjaimat, ami a legjobban érdekel, és amit szívből szeretek. Hosszú út vezetett idáig, és remélem még hosszabb lesz az, ami még előttem áll. Igyekszem előre haladni, fejlődni. Örülök, hogy mára kialakult a napjaim ritmusa. Amikor leülök írni, észrevétlenül eltelik az idő.

A környezeted, a férjed, a családod mennyire támogat az írói tevékenységben és önmegvalósításban?

Nem igazán szeretem, amikor az írást önmegvalósításnak hívják. Természetesen nagy örömmel és szenvedéllyel csinálja az ember, de ez is egy munka, szabályokkal, határidőkkel, fizetéssel. A férjem kezdettől fogva támogatott, a családom és a barátaim szintén, bár édesapámat meglepte, hogy ilyen messzire kanyarodtam az építészettől. Mára viszont elfogadta, hogy ezzel foglalkozom, és úgy érzem, büszke rám.

Az édesapád, családtagjaid nem szoktak rákérdezni egy-egy írásod kapcsán, hogy nem célzás-e a novelláidban feltűnő apafigura vagy például a testvérek közötti versengés? Nem érzik azt, hogy vannak bizonyos jegyek, amelyeket az ő karakterükből merítettél?

Észreveszik, de megoldjuk humorral. Nehéz ez, mert az írás során lelkileg meztelenre kell vetkőzni, hogy a történet működjön. Úgy gondolom, egy írónak ezt fel kell vállalnia. Ami a tapasztalataimból átszűrhető a szereplőim életébe, az elé sosem emelek gátat. Legtöbbször családi kapcsolatokban gondolkozom, mert ezekben mindig ott rejlik a dráma lehetősége, és elemi szinten befolyásolják a sorsunkat, személyiségünket.

Együtt a család, 1993.

A nővéred, Koni milyen szemmel olvassa a novelláidat?

Szereti, amikor a sorok között fölfedez engem, vagy önmagát. A Piros fazék című novellában róla mintáztam a főszereplőt. Sokat beszélgettünk a történet megírása előtt arról, hogyan éli meg, amikor hosszú idő után hazajön Amerikából. Milyen érzések kavarognak benne, milyennek látja a hazai körülményeket és a szülővárosát. Ezt mind beépítettem a novellába, amitől reményeim szerint életszerűbb, hitelesebb lett. Koni egyébként tapasztalt marketingszakember, szíve szerint nonstop online jelenlétet írna nekem elő, amiből persze vannak vitáink, de nagyon sokat segít abban, hogy vegyem komolyan a munkám ezen részét is. Hálás vagyok neki azért, hogy népszerűsíti az írásaimat, ahol csak tudja.

Regény vagy novella? Melyiket érzed a te műfajodnak?

Mindkettőt élmény írni. A novella feszes struktúrát és szigorú tömörséget igényel, nem lehet benne fölösleges mondat, de még szó sem. Minden történet egy új élet, új világ, új problémakör, ami rengeteg előzetes gondolkodást és anyaggyűjtést igényel. A regény ilyen szempontból jóval kényelmesebb. Több tér és idő áll rendelkezésre egy-egy karakter kibontásához, nem kell húszezer leütésbe belesűríteni egy egész élet drámáját. Itt viszont egy jóval nagyobb terjedelmű és szövevényesebb cselekményt kell kézben tartani, átlátni, uralni. Ebben látom jelenleg a legnagyobb kihívást.

Milyen céljaid, terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretném a regényt, amin dolgozok, nagyon jól megírni. Aztán pedig jönnek a további izgalmak, hogy mit szól majd hozzá a Magyar Napló Kiadó, lehet-e belőle könyv. Szereplőkkel mindig tele van a fejem, mire a Vipassana kész lesz, már egész biztosan egy másik történet fog mozgatni. Szeretnék minél többet, minél jobban írni, és nagyon remélem, hogy erre meg is lesz a lehetőségem.

Az írónőről bővebb információt közösségi oldalán találsz:

https://www.facebook.com/janoki.kis.viktoria

Ha elolvasnád lebilincselő történeteit, néhányat teljes terjedelmében megtalálsz az alábbi linken:

https://www.esolap.hu/authors/535-janoki-kis-viktoria/2361.html

Ismered Fran Lebowitz írónőt? 7 dolog, amit érdemes tudnod róla: