– Táncos és tánctanár vagy. Mesélnél kicsit erről az oldaladról?

– Nem táncosnak készültem, sportoló voltam mindig, az általános iskolát és gimnáziumot is a sport miatt választottam. A középiskolai éveimben ismerkedtem meg a tánccal, pontosabban akkor figyeltek fel rám. Nagyon sok segítőm volt az úton, hálával tartozom mindazoknak, akik megláttak bennem valamit és támogattak. Eleinte a sporttáncokat kezdtem tanulni, majd egyre több területtel, műfajjal ismerkedtem meg. Végül a moderntáncba szerettem bele. Ezt szeretem a legjobban a mai napig is, de ma már nem mondhatom magam táncosnak, inkább rutinos, gyakorlott tanár vagyok, aki közel 30 éve a pályán van.

– Hol dolgozol?

– Idén 20 éve a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban a tánctagozaton, amit Ábri Lászlóval, az iskola akkori igazgatójával hoztunk létre. Ez az a hely, ahova szívem-lelkem, tudásom legjavát tettem, ahol megvalósult mindaz, amit fiatalként megálmodtam. Ma már azért sok dolgot másképp látok, sok dolgot engedek el, sok mindent átértékelek, és megpróbálok egyensúlyt teremteni elvárások, rendszer, művészet, magánélet és saját értékrend között. A tánc sem úgy fontos számomra mint régen, amikor még aktív voltam. Keresem azokat a preventív vagy kiegészítő technikákat, amik segítik a táncosokat és a „civil” embereket is. Saját Stúdiómban (Flowing Balance Női életmód Stúdió) felnőttekkel foglalkozom, Pilates, Aerial Jóga órákat tartok, és magánórákat speciális kérések esetén.

– Ehhez képest érdekes plusznak hangzik a pékség nyitása. Hogyan jött az ötlet? Tanultál péknek?

– Nem vagyok pék, nem is tanultam annak. A pékség és kávézó nyitása három évvel ezelőtt kezdődött. Életem egyik legnagyobb mélypontja teremtette meg a lehetőséget az újra. A Covid megjelenésének évében elképesztő nehéz volt úgy dolgozni, hogy mindenki motivált maradjon, a kollégáim és a gyerekek célokat lássanak és ne nehézségeket.

Azt éreztem, sziklákat kell húznom magam után, hogy előre haladjunk. A legnehezebbnek megélt, de utólag visszanézve elképesztően termékeny időszak után egy váratlan és érthetetlen döntés született, az, hogy nincs szükség rám többet, ha nem fogadom el mások akaratát, így megkaptam a dátumot, hogy melyik nap lesz az utolsó tanítási napom. Düh, kétségbeesés, tehetetlenség kavargott bennem. Kellett egy kis idő, hogy átgondoljam, hogyan tovább. Régi álmom volt, hogy legyen egy kis kávézóm, de fogalmam sem volt, miként kell belekezdeni. A férjem, aki mindenben támogat és a leglehetetlenebb ötleteimet is elfogadja, nap mint nap jött velem, hogy megnézzünk helyeket, lehetőségeket. Tervezgettünk, ötleteltünk, számolgattunk… Tőkénk nem volt, tapasztalatunk vagy konkrét terveink sem, csak nagy álmaink. Ebben az időszakban jött végül egy lehetőség, amit elfogadtam. A család óriási ereje, édesanyám, férjem, nővérem munkája és támogatása, a gyerekeim elképesztő alkalmazkodása, a megállíthatatlan energiám tette lehetővé, hogy pár hét alatt a semmiből elinduljon az első kis pékségünk.

– Melyikről van szó?

– Ez a Perec Pék’n’Go Káposztásmegyeren, ami egy pici kis pékség és finomságbolt. Nagyképűség nélkül mondhatom, szeretnek minket, szeretik a termékeinket, a környékbeli gyerekek, anyukák, lakók és itt dolgozók egyik kedvenc helyévé váltunk. Fél évvel ezelőtt megnyitottuk a második Perecet is, ez a Perec Pék’n’Cafe Rákospalotán. Ez a hely már nagyobb, és kávézóként is funkcionál.

– Szóval ti nem gyúrtok vagy kelesztetek.

– Nem, mi nem vagyunk pékek. Termékeinket gondosan válogatjuk, megnéztük, ki mit állít elő, a legmegfelelőbb partnerekkel szerződtünk, hogy a Perecekbe a legfinomabb pékáruk, péksütemények kerüljenek. Vannak helyben készített és fagyasztott áruink is, amiket helyben sütünk ki. Finom a kávénk, frissen készülnek a szendvicsek… Nehéz is ellenállni, hogy ne egyek sokat! Ebben még van hova fejlődnöm.

– Sok kézműves pékség nyílt az utóbbi időben. Milyen nehéz vagy könnyű munkaerőt találni?

– Sok kézműves pékség és sok kevésbé igényes pékség is nyílt. Munkaerőt pedig mindenhol nehéz fellelni. A legnehezebb az, hogy a saját igényeimnek megfelelőt találjak, de eddig óriási szerencsém volt, hiszen nagyon szerettem mindenkit, akivel eddig dolgoztam. Jelenleg öt fő dolgozik a „Kis Perecben és a Cafeban”. Mindent megtesznek a vevőkért, boldog vagyok, hogy ilyen csapatom van. A tapasztalatom azonban az, hogy nem maradnak az emberek sokáig egy helyen, előbb-utóbb jön egy másik ajánlat, vagy éppen a gyermekvállalás. Nem hiszem, hogy bármelyik munkaadó nyugodt lehet, ha van egy jó csapata, szinte minden átmeneti, gyorsan változnak a dolgok, amihez ugyanolyan gyorsan, újra és újra alkalmazkodni kell.

– Sokan panaszkodnak a pékségek áraira. Idézem: „Mi kerül annyiba egy kenyéren?” Beavatnád ebbe a hozzá nem értőket?

– Egy kis pékség, vagy bármely kis üzlet árait soha nem hasonlíthatjuk össze a multik áraival. Amikor a multi szinte szemtelenül alacsonyan kínál egy terméket, tudnunk kell, hogy annak a hasznát rengeteg terméken többszörösen behozza. Egy kézműves pékség, bár magasabb színvonalú, minőségű árut eladó egység, ezt nem teheti meg. Az ott dolgozók bére, a kétkezi munkájuk, az előállított termék, a fenntartási költségek, a végletekig fokozott adók, és sorolhatnám, mind-mind emelik a termék árát. Hogyan lehetne összehasonlítani azt, hogy valaki elülteti a magot, gondozza a növényt, szüreteli, elkészíti belőle a lekvárt, azzal, aki tartósítószerekkel, mesterséges anyagokkal előállít valami lekvárhoz hasonlót egy gyártósoron? Hogy lehetne összehasonlítani a pék munkáját, aki tanult, tapasztalt, és minőségi anyagokból dolgozik, azzal, aki egy keverékből tudás nélkül előállít mindent?

Egyelőre lehet választani, az emberek meg fogják találni, ami nekik megfelelő. A minőség, a tudás, az odafigyelés nagy érték. Én ebben hiszek, ezt képviselem a tanításban és a vállalkozásaimban is.

– Hogyan osztod be a többféle tevékenységet? Mennyit dolgozol naponta?

– Rengeteget. Ha véletlenül úgy adódik, hogy csak egy területtel kell foglalkoznom egy nap, az már pihenőnek számít. A legfárasztóbb, hogy nagyon gyorsan kell egyik tevékenységből a másikba átállni, gyorsan kell helyzetekre reagálni, azonnal döntéseket hozni. Reggel az iskolában maximális teljesítményt nyújtok, mert a gyerekek fejlődni szeretnének, felkészültnek kell lenni. Közben ezer telefon és e-mail érkezik, mit kell határidőre megcsinálni, mit kellene azonnal megoldani a „Kis Perecben” vagy a Cafeban. Árut beszerezni, átvinni-áthozni, segíteni, megcsinálni, adminisztrálni, este pedig a Stúdióban a felnőttek várják el a profi órát. A férjem és a gyerekeim is szeretnének odafigyelő feleséget, anyukát, az ő projektjeiket is szervezni, támogatni kell.

– Ez tényleg rendkívül sok.

– Nem vagyok még a helyemen, keresem az egyensúlyt. Próbálok tervezni, átgondolni, átszervezni dolgokat, de még fejlődnöm kell. Nagyon sok segítséget kapok anyukámtól, akinél a család mindig megpihenhet, van jó szó, vagy finom ebéd! Sok segítséget kapok a férjemtől, aki ha kell, szerel, ha kell, szállít, vagy ha kell, újra meg újra feltölt energiával, amikor teljesen kimerültem. Büszke vagyok a gyerekeinkre, rendkívüli módon alkalmazkodnak az új élethelyzetünkhöz, türelmesek és elfogadóak.

– Vannak trendek a pékáruknál? Mi népszerű most? Mi kevésbé az?

– A kovászos termékeknek nagy divatja van. Nem is csoda, hiszen elmondhatatlan a különbség a valódi lisztből, kovásszal készült kenyerek és a különböző keverékekből előállított termékek között. A mi boltjainkban hónapról hónapra változnak a slágertermékek.

Időnként meglepődünk, hogy egy-egy pékáru, vagy sütemény mennyire népszerű lesz, olyankor alig bírjuk pótolni, majd hirtelen egy másik lesz a kedvenc. Persze én is a változatosságot szeretem, nem csodálkozom, ha a vevőink is így vannak ezzel.

– Van saját jellegzetességed, védjegyed?

– Ha megpróbálok kívülről magamra nézni, azt látom, hogy a kedvesség, az odafigyelés és a minőségre való törekvés a védjegyem. Mindegy, hogy a pékségben, kávézóban, a stúdióban vagy a suliban vagyok, ezeket mindenhol képviselem. Az iskolában a kollégáimtól, a pékségben a csapatomtól, a stúdiómban az ott dolgozó oktatóktól is ezt várom. Nem sokáig marad a környezetemben az, aki ezzel nem tud azonosulni. Nem könnyű, de szerintem másképp nem érdemes csinálni semmit.

– Neked mi a személyes kedvenc péksütid?

– Hű, de nehéz! A csokis croissant és a zöldséges kosár. Most… Ha egy hónap múlva kérdezed, már valószínűleg egészen mást fogok mondani. Ó, és a latte, ahogy nálunk a Perecekben készítjük!

– Szeretnél majd tovább terjeszkedni? Mik a tervek a jövőre?

– Most inkább pihenni szeretnék kicsit, nagyon kemény három év van mögöttem. Általában ha elindulnak körülöttem a dolgok, és úgy érzem, sínen van, akkor már mocorog bennem valami új megteremtésének a gondolata. Szeretek alkotni, létrehozni, semmiből teremteni. De most türelemre kell intenem magam, és lassítani kicsit. Fel kell hogy ismerjem, csodálatos dolgok vesznek körül. Egy csodálatos család, egy 20 éve működő iskola, két pékség és kávézó és egy saját stúdió… Ezekben szeretnék most egyensúlyra törekedni, a meglévő munkákban egyre magasabb színvonalat képviselni, az értékeket ápolni, és megtalálni az elégedettség, boldogság érzését.

Galériánkban izgalmas reggelizőhely-tippeket kaphatsz Budapesten!