– Mikor és hogyan kezdődött a török gasztronómia iránti szenvedélyed? Hogyan vált belőled gasztroszakértő?

– Először egy egyetemi program keretein belül jutottam el Törökországba, ahol a kéthetes túra alatt bejártuk Nyugat-Törökországot, és utolsó állomásunk Isztambul volt. Az utazás során megismert történetek és ízek rabolták el a szívemet, és vált szenvedélyemmé a török kultúra. Ezután az első út után szinte minden évben visszatértem Törökországba, az elmúlt 20 évben több mint 30-szor jártam ott. Az egyetemi évek után a civil munkám mellett egy barátommal belevágtunk a Török Kávéházi Estek programsorozatba: havonta szerveztünk egy-egy interaktív eseményt, ahova olyan előadókat hívtunk meg, akik valamilyen formában a török kultúrához kapcsolódtak. A Török Kávéházi Estek ingyenes eseménysorozat igazi szerelemprojekt volt, és minimális szponzori támogatással tudtuk fenntartani, színvonalasan üzemeltetni. Úgy tekintek erre az eseménysorozatra, mint egy alapkőre a karrierem útjának az elején.

Amikor Budapesten megnyitotta kapuit a Török Kulturális Intézet, addigra már a Török Kávéházi Estek egy csodálatos és érdeklődő közösséggé nőtte ki magát, így az Intézetben sikerült elnyernem a kulturális vezető pozíciót. Ez volt az első lépés, hogy a hobbiból hivatás lett. Az Intézetben végzett munkám során értelmet nyert az évekig végzett önkéntes munka, és fel tudtam használni a megszerzett tapasztalataimat a rendezvényszervezés terén, ajtókat nyitottak meg a korábban létrejött törökvonatkozású kapcsolatok – annak ellenére, hogy nem beszéltem (még) folyékonyan törökül, és nem volt turkológiai végzettségem.

– A Nar Gourmet márka egy több ezer követővel rendelkező közösség. A blog elindítása és így az énmárka kialakítása is idén lesz 10 éves. A márka felépítése tudatos volt, vagy az is szenvedélynek indult? Mikor érezted először, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

– A kiapadhatatlan kíváncsiságomnak, és az addig megszerzett töröktudásomnak adtam teret, amikor a blogot és a „Nar Gourmet” márkát építeni kezdtem, amely köré egy közösséget hoztam létre. Először a blogon kezdtem el megírni az úti ajánlóimat, török receptjeimet, gasztrotörténeti érdekességeket, amiket később a közösségi média oldalakon is megosztottam. A „nar” szó törökül gránátalmát jelent, mert a török kultúrában ennek a gyümölcsnek igazi kultusza van, és nemcsak az utcákon frissen facsarva érdemes kipróbálni, de számos édes és sós étel alapját is adja ez a különleges gyümölcs. Továbbá számos közmondás is megjelenik a török kultúrában a gránátalmával kapcsolatban, és egy olyan nevet szerettem volna találni, ami könnyen megjegyezhető.

Három magyar kulturális diplomáciai területen eltöltött év után döntést kellett hoznom a jövőmet illetően, és végül a szabadúszó munkát választottam annak minden előnyével és hátrányával együtt. A török kultúra iránti szenvedélyem nem lankadt, de egy új lendületre és látásmódra volt szükségem, hogy továbbra is ugyanazzal a dinamikával, és szenvedéllyel tudjam átadni a magyar embereknek a török gasztronómiai élményeket.

Az idén 10 éves blog minden egyes bejegyzését komoly kutatómunka előzte meg, és ez is sokban hozzájárult ahhoz, hogy ma már török gasztronómiai szakértőnek nevezhetem magam. A blog teljesen szenvedélyből indult, akárcsak a Török Kávéházi Estek. De a sok érdeklődés, és az oldalamra kattintás, majd a pop-up gasztro események sikere ráébresztett, hogy ezt akár saját hivatásként is végezhetem. Azt éreztem, hogy találtam egy lyukat a gasztrovilágban, és a mai napig nincs konkurenciám abban, hogy egy adott nemzet kultúrájára és gasztronómiájára koncentrálva adhatok át tudást. A török kultúra pont annyira egzotikus, mint amennyire befogadható is a magyarok számára.

– Hogyan alakult ki, és milyen szerepet töltesz be a magyar-török diplomáciában?

– Egy évvel a szabadúszó munka választását követően a 2020-as világjárvány egy nem várt fordulatot hozott: felkért az ankarai nagykövet, hogy a rezidenciáján zártkörű, 10 fős társaságoknak főzzek magyar ételeket. A kéthetes kiküldetés ideje alatt a magyar ételek elkészítésén túl a résztvevőknek a magyar és török gasztronómia közös pontjairól is meséltem (török nyelven), és ezzel a váratlan eseménnyel kezdődött el a magyar-török gasztrodiplomáciai munkásságom. Azóta ehhez hasonló, kéthetes magyar főzésekre már több alkalommal is sor került, és itt szeretném megjegyezni, hogy számomra nagyon fontos, hogy az eseményeimen, legyen szó egy török lakáséttermi vacsoráról, reggeliről, egy pop-up eseményről, vagy workshopról, a résztvevők a gasztronómán túl más élményeket is kapjanak, így pl. kulturális hátteret, zenei vagy irodalmi élményt. A hazai eseményeim nemcsak a török ételek miatt közkedveltek, de a jelen lévők minden érzékszervére igyekszem hatni, és ezek az események túlmutatnak egy gyors vacsorán: kulináris és kulturális élményekkel telve térhetnek haza, miközben olyan érzést keltek bennünk, mintha külföldön jártak volna.

Egy ideje foglalkoztatott egy hosszabb török kiköltözés, de a már felépített közösségemet nem szerettem volna évekig személyes találkozó nélkül hagyni. Így nagyon megörültem, mikor 2022-ben egy egyéves kiküldetési lehetőséget kaptam Isztambulba, ahol a magyar kulturális intézeti láncban elsőként tölthettem be „gasztrodiplomata” pozíciót, még ha ez a megnevezés hivatalosan nem is létezik. Ugyanakkor az én elsődleges feladatom volt, hogy a magyar gasztronómiát, ismerve a törökök étkezési szokásait és az elérhető alapanyagokat, számukra befogadható módon mutassam be nekik.

Ekkor szerveztem Isztambulban többek között irodalmi gasztrodiplomáciai eseményeket, amiknek a keretein belül egyszer Petőfi Sándor életműve köré építettünk egy programot, valamint nagy sikert aratott a Szabó Magda-est is a török városban.

– Hogyan sajátítottad el a török konyha varázsát? Milyen készségekre van szükség egy gasztroszakértői karrierhez?

– Legfőképpen autodidakta módon tanultam meg a török ételek elkészítését. Sokszor török receptkönyvek, blogok és közösségi média oldalakon keresztül főztem, ezek segítségével sokat fejlődött a töröktudásom is a gasztronómiai kifejezéseket illetően, ami később szintén hasznomra vált, pl. a tavalyi évben, mikor Emine Erdogan: A török konyha időtlen receptjei c. török receptkönyvét fordítottam le török nyelvről (megjelenése idén tavasszal várható). Sztázsoltam napokat, heteket török éttermekben és pékségekben, ahol a tanításokon túl számos érdekes történetet hallhattam. Továbbá az sem elhanyagolható, hogy egy-egy étel elkészítésekor mindig utánajártam annak a történelmi jelentőségének. Ennek köszönhető, hogy a lakáséttermi és pop-up eseményeimen az ételek autentikusak és hitelesek, és sokszor Törökországból hozott alapanyagokkal dolgozok. Talán azért lettek a török vacsorák olyan közkedveltek, mert a török kultúrának van egy bája, egy varázslata, és mégsem áll annyira távol tőlünk, mint más arab vagy egzotikus ország, nemzet. Közelebb áll hozzánk a török kultúra, mint gondolnánk.

– Miben hasonlít egymásra a magyar és a török konyha?

– A két konyha alapját a közös múlt adja, hiszen mindkét népcsoport Közép-Ázsiából származó vándorló életet élt. Ekképp mindkét konyhára jellemző a nagy mennyiségű tejtermék- és a húsfogyasztás. A letelepedés után sokat változott a két nép étkezési szokása, de a 150 éves oszmán hódoltság ideje alatt a török kultúra a magyar gasztronómiára is hatással volt. A békés időszakoknak köszönhetően a magyar területen ment keresztül az Isztambulból nyugatra tartó kereskedelmi útvonal, így számos alapanyag akkor került köztudatba a magyar nép számára. Akkor ismertük meg például a padlizsánt (török paradicsom), a kukoricát (török búza) és a törökmogyorót. Ebben az időszakban tanultunk el a töröktől számos mezőgazdasági technikát, és már nemcsak a szabadon növő szamócát fogyasztották a magyarok, hanem megtanultak termeszteni mandulát, málnát. A kávébabot is akkor ismerték meg az őseink, viszont érdekesség, hogy a kávézás terén inkább a nyugati kultúrát követjük: nem a török zaccos kávét fogyasztjuk, hanem a tejes változatokat.

Azt mondanám, hogy jelenleg inkább a Délkelet-Törökország kulináris világa hasonlít a magyar gasztronómiára, ahol szintén sok állati zsiradékot használnak, és a fűszerezésben is hasonlóak a szokásaink.

– Mik a következő lépések a szakmai utadon? Van olyan álomprojekted, amit még szeretnél megvalósítani?

– A blogom 10 éves működését felfrissítve belevágtam egy új projektbe, a Nar Gourmet Clubba, melynek célja, hogy a fizikai munkát kicsit kiegészítve a szellemi munka is helyet kapjon. Szeretnék több embert elérni, ami a személyes találkozók esetén sokszor korlátozott, és persze nem csak török rajongókat várok majd a közösségbe. A klubban havi rendszerességgel lesznek előadások, online közös reggelik, szakácskönyv ajánlók, illetve komplett menüsor receptek. A webshopom is hamarosan elindul, ahol úti leírásokat lehet vásárolni. Számomra továbbra is nagyon fontos, hogy hiteles maradjak a török kultúra népszerűsítésében, és a lakásétterem mellett továbbra is vállalok workshopokat és pop-up eseményeket, illetve török gasztrotúrák szervezését.

– A szenvedélyből hivatást hogyan lehet hosszú távon fenntartani?

– Talán azért nem égtem még ki, és nem sokalltam be a török kultúrától, mert nem ott élek. Amikor hosszabb időre, például az egyéves isztambuli kiküldetésem alatt töményen megkaptam az isztambuli mindennapokat, bizony sok volt: a tömeg, a légszennyezettség, a zaj. Kívülről nézve minden kultúra szebb és csábítóbb, de ha ott élnék, gyorsan kiderülne, hogy ott sincs kolbászból a kerítés. Attól tartanék, hogy a hétköznapi élet rutinja megölné azt a varázst és bájt, amit most érzek iránta. Hogy előre megírt-e az én hivatásom, nem tudom. De a mai napig szenvedéllyel tudom csinálni, és ebben tudatos vagyok: vigyázni kell, ha szenvedélyből lesz egy hivatás, hogy ne vesszünk el a monotonitásban, és gyakran emlékeztetni kell magunkat számos pozitív oldalára. Továbbá minden nap törekedni kell az egyensúly megtartására. A szabadúszó munka minden nehézségével együtt számomra jó döntés volt meghozni, hogy mindennap azt csinálhatom, amit szeretek, és ebből élhetek.