Az iker fiaink most lesznek 5 évesek és hát mit ne mondjak: igazi égedelmek. Hónapok óta próbáljuk őket csitítani a feleségemmel, de mintha képtelenek volnának normális ember módjára közlekedni. Egyszerűen még a leghalkabb léptük is olyannak hat, mintha egy elefánt csorda dübörögne át a nappalinkon. Szinte el sem akarom képzelni, hogy milyen lehet ez a kéretlen "surround" hatás az alattunk lévő lakásban, ahol egy kedves fiatal házaspár lakik. Nemrég költöztek alánk, - bár képzelgéseim szerint már rég megbánták-, és most várják az első gyereküket.

Az ikrek persze amellett, hogy leállíthatatlanok, rendkívül cserfesek is, így ha még nem is adódott volna különösebb okunk összeismerkedni az új szomszédokkal, ők megtették helyettünk: minden alkalommal, ha összefutunk a lépcsőházban, vagy a ház előtt, hosszú percekig faggatják Ádámékat, például ilyen kérdésekkel:

Vagy: Ádám, lejöhetünk veled megnézni a kocsidat?

Szóval adnak programot a szomszédoknak is, nem csak a kedves szüleiknek, azaz nekünk. Eddig szerencsére a szomszédok is jól vették az akadályokat és benne voltak minden "gyerekes buliban". Egyik nap azonban már lehet, hogy messzire mentek a kicsik, mert olyan dübörgést produkáltak, hogy már én is elkezdtem kiabálni, hogy álljanak le, - pedig eddig minden ész érvet kipróbáltam már és amúgy viszonylag higgadt fazon vagyok.

Ők voltak. Pontosabban a pár hölgy tagja az egyre növekvő pocakjával. Azonnal elkezdtem mentegetőzni, de ő mintha meg sem hallotta volna mit beszélek, közbevágott:

A cikk az apamagazin.hu-n folytatódik.