Így könnyítsd meg a gyerekednek az óvodakezdést
Persze ő előnyben van, mert egészen pici kora óta minden nap jön velünk az oviba; vagy reggel vagy délután. Többször volt már az udvaron, de azért más ez a laza jövök-megyek kapcsolat, mint ott maradni egész napra, még akkor is, ha majd az udvaron fognak a gyerekeim találkozni.
1. Minden reggel elmentünk az ovi előtt és köszöntünk neki; mondtuk, hogy nem sokára jövünk. Ha megfogható közelségbe kerül, hogy “még mennyit kell aludni”, akkor elkezdhetünk visszaszámolni.
2. Sok-sok ovis mesekönyvet olvastunk, nézegettük a képeket, mik vannak bent: öltözőszekrény, kis wc, mindent megfigyeltünk, ami újdonság lesz, majd az életükben. Megkérdeztem előre, hogyan fogják hívni az óvónőket, így név szerint emlegethettük őket a mesék közben, vagy amikor az óvodáról beszélgettünk.
3. Megkérdeztem, milyen jelek közül lehet választani, és le is foglaltunk egy jelet előre. Ezt is sokszor emlegettük, gyakoroltuk lerajzolni, együtt rajzoltuk bele azt a benti dolgainak cetlijeibe.
4. Mi eleinte kocsival mentünk be, így vettünk egy külön mesekönyvet az útra és mivel a férjem vezetett én tudtam belőle minden reggel felolvasni és ezt a könyvet csak ezen az úton olvasgattuk.
+1 Adtam a kisfiamnak egy bátorság kavicsot, amit előtte együtt választottunk ki egy sétánk során. Beletettem minden varázslatomat, szeretetemet és bármikor, amikor hiányoztam neki, vagy bátorságra volt szükség; ott volt a zsebében és meg tudta szorítani. A varázslat miatt is bátrabb lett, de az ökölbe szorított kezecske adrenalint termel a kis szervezetének, szóval valóban segíthet egy-egy nehezebb szituációban a kicsiknek.
A mi óvodánk eléggé szigorú és rideg beszoktatás van, tehát már első napon ott hagyjuk a kicsikéinket, ami eleinte nagyon-nagyon ijesztő helyzet, soha nem fogom elfelejteni az első napokat. Ugyanakkor olyan önállóak és ügyesek lettek a kicsik már 3 éves korukban, hogy nem hiszem, hogy ezt a fajta önállóságot meg tudtam volna neki tanítani babusgatással.
Minden óvodakezdőnek kicsinek és szüleinek jó óvodakezdést kívánok!