Azon ritka szerencsések közé tartozunk a testvéremmel, akik még felnőttként is ismerhetik az anyai nagyapjukat. A minap az édesapámmal beszélgettem arról, hogy milyen érzés volt nemrég nagypapává válni, miben más ez, mint a szülőség. Rengeteg minden szóba került, aztán elmesélt egy-két történetet a gyerekkorából, amikor az ő apukájával bolondoztak a faluban, ahol még annak idején laktak.

-Ezt hogy érted? Egy időben együtt is laktatok, amíg még kisbaba voltam, nem?

-Persze, de ő is folyton dolgozott és én is. Nálunk valamiért nem voltak meg ezek a szoros kötelékek és felnőttként sosem csináltunk olyan programokat a testvéreimmel meg a szüleimmel, mint amiket most ti csináltok.

-De attól még beszélgettél vele, tudtad, hogy jó ember és hogy szereti a családját...

-Sajnálom, de most annak kell örülni, hogy apaként te viszont beszélgetsz a gyerekeiddel. Én egyébként tudatosan figyelek arra, hogy minden szülőmmel, vagy nagyszülőmmel, - legyen édes, vagy mostoha-, mindig szakítsak időt a beszélgetésre.

-Tudom, szeretem is, amikor a papáékról mesélsz, én már olyan régóta nem vagyok annak a családnak a része, hogy csomó dologról meg is feledkeztem. Pedig régen én is bírtam a kis öreget, hihetetlen beszélőkéje van.

-Az biztos! Karácsonykor, mikor nálunk voltak, megkértük, hogy meséljen régi történeteket. Ezerszer jobb volt, mintha filmet néztünk volna. A Dani még videóra is felvette, ahogy belelendült a sztorizásba.

-Gondolom röpködtek a katona meg bányász sztorik!

-Úgy ám! Párat már hallottam közülük, de nagyon sok új volt nekem is, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már éjfél is elmúlt, mi pedig ülünk borral a kezünkben és hahotázunk a történeteken. Igazából nagyon szép és boldog pillanat volt.

-Örülök, hogy vannak ilyen perceid, én nem sok ilyet tudnék felidézni! Raktározd el ezeket jó mélyre, hogy amikor már nem lesznek veled a nagyszülők, akkor is így emlékezhess rájuk.

-Minden évben csinálunk fotókönyveket is, albumokba szoktuk szedni, hogy mikor mi történt és azokat is jól esik visszanézni.

-Látod, már ezért megérte apának lenni! Hogy ennyi idősen ilyen bölcs gyerekem legyen! Mert egy bizonyos kor után rájön az ember, hogy csak ezek a dolgok számítanak igazán. Az együtt töltött idő.