Miközben egyre több szakértő kongatja a vészharangot, amiért egyre romlik a gyermekek beszéd- és olvasókészsége, üdítő olyan fiatalokról olvasni, akik örömmel merülnek el a szavak világában. Novák Adél is közéjük tartozik. Most végezte el a harmadik osztályt – nem mellesleg kitűnő eredménnyel –, és ebben a tanévben 27 könyvet olvasott el. De ennél is lenyűgözőbb eredmény, hogy megírta első saját regényét, ami néhány nappal ezelőtt jelent meg a Helma Kiadó gondozásában, az első nyomás összes példánya pedig már el is fogyott. Az Alex és Ádám kalandjai két főszereplője izgatottan készül a születésnapi partijukra. Várakozás közben kinyitnak egy mágikus könyvet, ami elrepíti őket a mesék világába, ahol számos lélegzetelállító kalamajkába keverednek. Ám a kalandok akkor sem érnek véget, amikor a fiúk visszaérnek a saját otthonukba. A 10 fejezet során szórakoztató és tanulságos történet tárul az olvasó elé, amit csak még varázslatosabbá tesz, hogy az egész egy 8 éves kislány fejéből bontakozott ki. De hogyan születhet a gyermeki fantáziából 100 oldalas történet? Mik voltak az alkotói folyamat legnagyobb kihívásai, és milyen szülőként kísérni egy ilyen tehetséget? Többek között erre is kíváncsi voltam.

— Tünde, te gyógypedagógusként dolgozol, ezért gondolom, nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy a meseolvasás része legyen a mindennapjaitoknak. Mikor ismertettétek meg Adélt a mesék világával?

Novák-Vagyon Tünde: Igen, a mese nagyon fontos szerepet játszik a gyermekek fejlődésében, és nemcsak a kognitív, hanem az érzelmi síkon is. Hiszem, hogy bármilyen életszakaszban megtartó ereje van, ha egy közös fantáziavilágba burkolózva léphetünk ki a mindennapok zűrzavarából. A mese és a történetmondás szeretetét pedig a felmenőimtől hozom magammal, mert a dédnagymamám is írt meséket. Sőt, apukám már akkor vett mesekönyvet a leendő gyerekeinek, amikor még nem is ismerkedett meg anyukámmal. Ez a könyv Fésűs Éva Az ezüsthegedű című kötete volt, és ebből kezdtünk el olvasni Adélnak is már egyhetes korában. Persze egy csecsemő még nem érti a meséket, de hiszek benne, hogy a közös olvasás jelentette érzelmi kapcsolódást meg tudja élni. Ahogy aztán Adél cseperedett, a korának megfelelően volt olyan, hogy nem figyelt annyira a könyvre, elmolyolt közben, vagy a történetnél jobban izgatta az, hogy ő lapozhasson, de előbb-utóbb a mindennapi mese meghozta azt, hogy egyre komolyabb, hosszabb történetek kezdték érdekelni. Nem volt cél természetesen, hogy gyerekírót neveljünk belőle, a mesélés azért is maradt az esti rutin része, mert számunkra ez egy békés, megnyugvó buborék, amiben mind együtt tudunk lenni.

— Adél, most milyen szerzőket, könyveket szeretsz olvasni? Mi fog meg egy mesében vagy regényben?

Novák Adél: Széles a paletta, mert szívesen meghallgatom azokat a meséket, amiket anyu a két és fél éves húgomnak olvas, de a kamaszoknak ajánlott ifjúsági regényeket is falom. Mostanában nagy kedvencem Téti István, különösen a Darwin Wells sorozata, mert nagyon szeretem az akciódús történeteket, főleg, ha egy kis rejtély, titokzatosság is van bennük.

— Mikor és hogyan jött a késztetés, hogy magad is írni kezdj?

Novák Adél: A 7. születésnapom előtt két hónappal, karácsony előtt kezdtem el történeteket mesélni a családomnak, aztán egy nap elkértem anyukám telefonját, elvonultam a szobámba, és a diktafon funkciót használva felmondtam az első saját mesémet. Tavaly pedig belekezdtem az Alex és Ádám kalandjaiba, amit eredetileg két barátomnak szántam születésnapi ajándékba, ők ihlették a főszereplő ikerpárt. Az első változatot aztán anyu beküldte a Kis Alkotók köre irodalmi pályázatára, ahol sok hasznos visszajelzést, építő kritikát kaptam, hogyan lehetne fejlődni, és kibővíteni a történetét. Elsőre ugyanis egy hosszabb mesét írtam, de aztán javasolták, hogy ahhoz, hogy az olvasó el tudja képzelni a karaktereket és a környezetüket, jobban bele tudja élni magát a történésekbe, mutassam be részletesebben a szereplők tulajdonságait, a tájat, a cselekményeket. És mire ezeket kibontottam, megvolt a könyv első öt fejezete. Ez az öt fejezet, am a fantáziavilágban játszódik. De a zsűri azt mondta, hogy ők kíváncsiak lennének a folytatásra is. Itt egy picit megakadtam, nem tudtam, hogy miről írhatnék még, de aztán eszembe jutott, hogy az igazi Alex és Ádám utcájában is van egy nagy ház, ami megmozgatta a fantáziámat, és kitaláltam, hogy mi lenne, ha a szülinapi buliról oda szöknének át. Így született még öt fejezet, amiben a szereplők visszaérkeznek a való világba, így a regény második felének kalandjai ott játszódnak.

— Nem csodálom, hogy a zsűri követelte a folytatást, mert felnőtt fejjel is élvezhető történet született. Számomra külön csodálatra méltó a gazdag, választékos szókincs, amit sok felnőtt is megirigyelhetne. A mentoráláson kívül vettél, egyáltalán vehettél igénybe külső segítséget az íráshoz?

Novák Adél: Sokszor kerestünk szinonimákat anyukám telefonján, hogy színesítsem az írást, elkerüljem a szóismétléseket. Szólások, mondások terén is sokat kutakodtam, és a részleteknél is ügyeltem rá, hogy a lehető legpontosabb legyen a leírásom. Például mivel ősszel játszódik a történet, utánanéztem, hogy milyen virágok nyílnak ősszel, azok hogyan néznek ki, és ezek kerültek be a regénybeli virágágyásba. Amikor pedig a vad dobermannok következtek, akkor kerestünk képet arról, hogyan néznek ki ezek a kutyák, amikor mérgesek.

Novák-Vagyon Tünde: Adél tényleg nagyon sok kutatómunkát beletett. Volt olyan, hogy este 10 órakor hívta fel a bátyámat, aki mentős, mert éppen a mentős jelenetet írta, és ahhoz tudni szerette volna, hogy mi van a mentősök kezében. Eleinte egyébként én is bizonytalan voltam, hogy milyen mértékben segíthetek neki, hogy még kellően hiteles és az ő saját szerzeménye maradjon az írás. Amikor kezdetben nekem diktálta a szöveget, és egy mondatban tizenkétszer elmondta, hogy „és”, én tizenkétszer leírtam, hogy ne nyúljak bele. Aztán a zsűritől kaptam útmutatást, hogyan hívhatom fel a figyelmét, milyen segítő kérdéseket tehetek fel, amelyekkel támogathatom őt, de közben meghagyhatom a személyes stílusát. A „felnőttesebb” vonulatok is Adél munkája, a személyiségéhez egyébként is hozzátartozik, hogy egyfajta hidat képez a gyermekek és a felnőttek világa között. Ez annak köszönhető, hogy a baráti társaságunkban ő aránylag korán született, így neki mindig nyitva volt (és van) a füle a felnőtt témákra is, ugyanakkor a gyerekek között is nagyon jelen van, és ez a kettőség érezhető a történetében is.

— Az irodalmi pályázat három fordulós volt, majdnem egy teljes tanévig készült az Alex és Ádám kalandja. Ezalatt biztos rengeteg impulzus ért, amelyek befolyásoltak az írásban…

Novák Adél: Akkoriban jött ki a Véletlenül írtam egy könyvet című film, amiből több jó tanácsot, praktikát merítettem. De egy-egy esti mese fordulata, írói technikája is megihletett, például hogy egy kutya ugrását hogyan láttassam az olvasó számára lassítva, vagy hogyan beszélgethetnek egymással az állatok.

Novák-Vagyon Tünde: Abban az intenzív alkotói szakaszban tényleg olyan volt Adél, mint a szivacs. Mindenből, amit tapasztalt, magába szívta, amire szüksége volt. De fontos, hogy sosem másolt, csak ötleteket vett át, és azokat dolgozta át sajátjára. Rengeteget fejlődött, finomodott a történetmesélése ezekben a hónapokban, ami akkor lett igazán szembetűnő, amikor összehasonlítottuk a regény két szakaszát. Mire a folyamat végére ért, már egy egészen más írói szinten tartott, ezért az utolsó lépcső az volt, hogy a regény elejét is átjavította.

— Volt olyan a munka során, ami nehézséget jelentett?

Novák Adél: Pont a javítások voltak, amelyek gyakran döcögősen mentek. Nem a kritikák miatt, hanem mert nehéz volt újra és újra nekifutni egy bizonyos résznek, visszahelyezkedni a történetbe, meg határidők is nyomasztottak olykor. Ugyanakkor volt olyan, amikor kifejezetten élveztem belemerülni a javításba, és jó volt a legapróbb részletekig át- vagy éppen kidolgozni egy-egy részletet.

Novák-Vagyon Tünde: A javítás igényelte a legtöbb önfegyelmet, de úgy gondolom, Adél ezzel is remekül boldogult, és nagyon büszkék vagyunk rá. Voltak olyan hétvégék, amikor a tesók mentek a nagyszülőkhöz programozni, ő pedig otthon maradt írni, hétfőn pedig már újra várta az iskola, vagy esetleg még dolgozatra is kellett készülnie. A zsűri ki is emelte, hogy mennyire beépítette a visszajelzéseket, tanácsokat, és a pályázaton ki is érdemelte ezért egy különdíjat. Külső szemlélőként egyébként én azt láttam, hogy Adél fantáziája kezdetben annyira szerteágazó volt, hogy mikor meg akarta fogadni a javaslatokat, annyira koncentrált, hogy ez elsőre kicsit bilincsbe zárta. De aztán ügyesen legyőzte ezt.

— Milyen érzés volt, mikor megtudtátok, hogy kiadják a könyvet?

Novák Adél: Anya sírt örömében, a kisöcsém, Bene irigységében bömbölt, én pedig elvonultam a szobámba, és ott örültem.

Novák-Vagyon Tünde: Ugyanúgy reagált, mint mikor megtudta, hogy kistesója születik. Elnémult és feszültségében elkezdett írni. Hihetetlennek tűnt egyébként, amikor jött a felkérés, hogy a pályázat eredményétől függetlenül szeretnék kiadni az Alex és Ádám kalandjait. Emellett szívmelengető volt az is, hogy a zsűri méltatta Adél gondolkodásmódját és a történet által közvetített értéket is, ami a gyerekkönyveknél fontos aspektus. A legtöbb mese ugyanis a gyerekek függetlenedését helyezi előtérbe, akár azzal, hogy leválnak a szüleikről, akár úgy, hogy egyenesen szembemennek velük. Az Alex és Ádám kalandjait azonban átszövi az, hogy az otthonról jövő tanításokat felidézik a kalandjaik során, és az is a történet vége, hogy hazaérkeznek a gyerekek a békés biztonságba. Itt tehát a család közege, az otthonról kapott tanítás érték, nem pedig a lázadás tárgya.

— Adél, még emészted a sikert, és a mögötte álló kemény munkát, vagy már tervben van a következő könyved?

Novák Adél: Több kezdemény is van. Elkezdtem egy történetet egy Olivér nevű kisfiúról. Anya pedig talált egy új pályázatot, ami az állatvédelemhez kapcsolódik. (Egy híres állatvédő leghíresebb története, A magyar könyv is magyar termék mozgalom pályázata – a szerk.) Itt ki kell választani egy kihalófélben lévő állatot, és arról kell történetet írni, hogyan mentjük meg. Én a cserepesteknőst választottam. Egy hónap múlva kell leadni a kész művet, úgyhogy nem sokat pihentetem a fantáziámat.

Aki Adél könyvét már elolvasta, annak az alábbi galériában további remek olvasmányokat ajánlunk a nyári szünetre: