Egykor már távolról is fel lehetett ismerni. Régen fehér kesztyűs kisasszony volt vagy széles karimájú kalapot viselő dáma. Fűzőt viselő nagyság, aki szálfaegyenes háttal és egy macska kecsességével járt.

Lehet, hogy ma már nem így festenek, de kétségkívül szemrevalóan csinosak és visszafogottan elegánsak. Ám az az igazság: az úrinőt elsősorban nem a külseje teszi.

Az úrinő lélekben születik.

Manapság nem bóklásznak minden sarkon, minden kávézóban és metrón, de léteznek még. Némelyiküket ma is ki lehet szúrni a külsejük alapján. A természetes szépség, semmint műanyagmacaság hívei. Megjelenését tekintve mindig igényes, de nem a ruhamárkájával üzeni meg a világnak státuszát. Nem túl kihívó, de nem is rejtegeti bájait. Némelyikük jól álcázza magát, hiszen ők tudják:

úrinőnek lenni életforma, nem pedig divatirányzat.

Minden, amije van, és amit elért, azt magának köszönheti. Ez nem azt jelenti, nem tud kérni és elfogadni. Nem túl büszke ezekhez, de ahhoz igen, hogy önmagának akarjon bizonyítani. Ám amire talán a legbüszkébb a függetlenségét leszámítva, azaz esze. Nem szégyelli magát azért, mert okos és játssza el a buta nőt azért, hogy bármely férfi jobban érezze magát.

Az írás folytatódik! Ide kattintva olvashatod!

15 alkalom, amikor II. Erzsébet bebizonyította, hogy a kalap teszi a nőt