Görögországban nyaraltunk, mint minden évben, ez már afféle családi hagyománnyá vált nálunk. Anna nyolcéves volt, Jancsi tíz, Benjámin tizenhárom. Szépek voltak, vidámak, korukhoz illően hebehurgyák, imádták a tengert, a napfényt, a sült halat, a ráérősen kávézgató görögöket. Jancsi és Benni sportolók voltak, mindketten több úszóérmet nyertek. Anna is vonzódott a vízhez, de egyelőre félt a mélységtől, nem is nagyon engedtük felügyelet nélkül fürödni.

Aznap is tökéletes idő volt, azúrkék égbolt, szélcsend, izzó hőség. Bent rakodtam az apartmanban, a férjem ebéd után ledőlt szunyókálni. Jancsi beszólt a lengőajtón, hogy Benni és ő lenéznének a partra. Úsznátok is, kérdeztem. Ja, egy kicsit. Kikémleltem az ablakon, mindent rendben lévőnek találtam. Megadtam a zöld jelzést. Anna nyafogni kezdett, hogy ő itt nagyon unatkozik, a tesóival menne. Kicsit haboztam. Oké, mondtam végül, de a vízbe nem mehetsz. A fiúk úsznak, nem biztos, hogy közben tudnak rád vigyázni. Anna bólintott. Nyugi anya, mondta Jancsi, odafigyelünk. Felkapta óriási, haragoszöld törülközőjét, és indultak.

Már vagy negyedórája pakolásztam a ruháinkat, amikor fenyegető mordulást hallottam. Kintről jött. Hatalmas villám szakította fel az ég szövetét. A vihar egyetlen pillanat alatt tört ránk. Kopogni kezdett az eső az ablakon, hallottam, ahogy felzúg és tombol a szél. Felocsúdni se volt időm.

János, kiáltottam a férjem nevét. Álmosan nyitott ki a kisszobából. A gyerekek a parton vannak. Úszni mentek. Azonnal magához tért. Magára kapta az esőkabátját, én még azzal se vesződtem. Kivágtuk az ajtót, máig hallom a baljós nyikorgást-csapódást. Rohantunk az esőben, a szélben, nem láttam semmit, arra gondoltam, ez az egész nem is történik meg, hamarosan szól az ébresztőóra. Amikor megláttam a parton a csoportosulást, az időt ad acta helyezték a tudatomból. Véglegesen megállt. Nem tudott többé rendszerezni, mert nem volt mit. Az emberek körben álltak. Néztek valamit. Valamit a lábuk előtt. Egy ismerős, haragoszöld törülköző előtt.

A férjem megmarkolta a kezemet. Ezt éreztem, pedig tetőtől talpig elzsibbadt a testem, az érzékeim. Nemcsak az idő állt meg, én is. János rongybabaként cibált tovább. Lélekben feladtam. Tudtam valahonnan, élesen és világosan, mint villanófényben, hogy egyikük nincs többé. Hűtlenek hozzám a szavak, kifejezhetetlen az a kulimászos, mocskos, sáros, szétszálazhatatlan massza, amit akkor a biztos és megmásíthatatlan tudás jelentett. A halál vakító értelmetlensége.

Áttörtünk a körön. Testeket, karokat, lábakat éreztem mindenütt. János felkiáltott, átölelt valakit. Kusza képfoltokban észleltem a valóságot. Minden egybefolyt a szemem előtt, a tenger az éggel, a sziklás part a házakkal ért össze. Megint rángatták a karomat. Nézd, nézd, hallottam a férjem hangját. A fiúk. Négy kéz kapaszkodott a derekamba, és amikor lenéztem, kitisztult a látásom. Jancsi és Benni feje búbját láttam a hasamhoz simulva. Hol van Anna, ordítottam rájuk, és megrettentem saját oroszlánhangomtól. De anya, mondta Jancsi remegő hangon, és a hátam mögé mutatott. Ott áll. Az előbb lökted félre.

A történet vége

Néhány nappal később elmesélték, mi történt. Gyönyörű és tiszta volt az ég, a fiúk egymást fröcskölve rohantak a vízbe. Anna engedelmesen leült a parton, de amikor látta, hogy a bátyjai milyen jól érzik magukat, úgy döntött, nem marad ki ebből, és ő is csatlakozik. Az első hullám azonnal leteperte. A fiúk oda akartak úszni hozzá, de őket is elborították a tajtékok. Jancsi sok vizet nyelt, pánikba esett, elsüllyedt. Benni maradt észnél. Megbirkózott az őrjöngő víztömeggel, utolérte és elkapta a testvérét, és miközben játékbabaként dobálták őket az elemek, arra gondolt, inkább megfullad, de soha nem ereszti el Jancsi kezét.

Nem tudják, mennyi idő telhetett el. Nem pergett le előttük életük kész filmje. A halál előtti perc nedves volt és néma. Brutális kezek ragadták meg őket, és mindkettejüket szárazföldre vonszolták. A parti őrség. Anna épségben, egyedül ki tudott menekülni a háborgó tengerből, és zokogva rohant segítségért.

Ez volt az a nap, amikor én, a tőrölmetszett ateista hinni kezdtem valamiféle Istenben. A gyerekeim a halál torkából tértek vissza. Én legalábbis láttam őket a túlparton, és az a bizonyosság, amit néhány másodpercig átéltem, tíz évvel öregített meg. Aznap fel kellett nőni, nemcsak a gyerekeimnek, nekem is. Benni hónapokon át töprengett, volt-e élete a majdnem-halála előtt, és min kell változtatnia. Anna sosem tanult meg úszni. Jancsit viselték meg látszólag legkevésbé az események, de megjelent a személyiségében egy halvány mélabús vonás, ami korábban egyáltalán nem jellemezte.

Többé nem mentünk Görögországba.

Olvass híres emberektől, akiknek halálhírét keltették!