Palya Bea: „A gyászév kemény volt. De a végén újjászültem magam”

palya bea,éva psziché est Forrás: Veres Anita
Mindig képes felállni a földről, a krízishelyzetekből értéket teremt. Megénekli az emberi örömöt és fájdalmat, terápiát nyújt hallgatóinak. A szeptember 24-i Éva Psziché Esten elmeséli, hogyan épült újjá a gyászfolyamat után, és miként válhatunk mi is áldozat helyett életünk hősévé.

Erős, önálló, független nő vagy, kezedbe vetted az életed. Erre otthon láttál példát vagy tudatosan törekszel rá?

Anyukám is erős nő. Vitte a hátán a háztartást, a munkáját, a családot. Ezt az örökséget magammal hoztam. Ő is nagyot lépett előre, de nekem több lehetőségem van az önismeret, az utazás, a világlátás terén.

A női szerepek is változtak. Az ő paraszti családfelfogásához képest én függetlenebb lettem, leginkább a társadalmi elvárásoktól, melyeknek jó része korán bekúszott a bőröm alá. A szüleim rosszalló nézésében benne tudott lenni: „a falu a szájára vesz”.

Hosszú út vezetett ahhoz, hogy 44 évesen azt mondhassam: függetlennek és szabadnak érzem magam. Volt ebben sok fájdalom, könny, düh, félelem, öröm, szárnyalás. Csodálatra méltó és kegyetlen mesterek formáltak azzá, aki ma vagyok, nem beszélve arról a rengeteg férfiról, akik szerettek, és akiket szerettem.

Őszinte vagy a dalaidban, megénekled a belső érzelmi világodat, feldolgozod a magánéleti fordulataidat. Nem félsz a sebezhetőségtől?

Ez egy nagyívű tanulás volt a határaim megalkotásáról. Arról beszélek, énekelek, amit már feldolgoztam. Ami nem egy nyers tésztamassza, hanem már kiszaggatott formák. Már „csak” ki kell sütni.

Sokszor a dalírás segíti a feldolgozás folyamatát. Például a Volt szeretőm című dal írása közben a düh alatt elkezdtem megérezni a hála melegségét.

A „magamból kiírás” csak az első lépés. Nagyon sokat kell áldozni a mesterség oltárán, szavakkal, dallamokkal babrálni, hogy egy témából jó dal legyen. Csak megmunkált dolgok tudnak igazán mosolyogni rám és másokra.

Az akkurátus munkaimádás során a figyelmem elmegy a puszta önreflexióról („hogy vagyok”) a csinálás felé („mit kezdek azzal, ahogyan vagyok”).

Alkotásba gyúrnom, ami belülről nyom, nehéznek tűnik, vagy épp örömteli és ki akar törni. Nem pusztán nyalogatom a sebeimet, hanem tudatosan keresem a gyógyulást, és csodálatos módon az, ami születik – dal, cikk, előadás –, mások orvosságává is válhat. Hány történetet mesél a közönségem, hogy olyan dalok által, mint a Hívlak téged, Tükör, Szabadon, mennyit változott az életük!

Hogy történik egy veszteségérzés kreatív feldolgozása? Leülsz, végiggondolod és kiírod, kizümmögöd magadból az érzéseidet? Vagy spontán születnek meg a dalok vezetés, mosogatás, zuhanyzás közben?

Igen, ezt mind csinálom, sokat és folyamatosan. És bízom a kreatív folyamatban – persze ennyi alkotás és visszajelzés után már igazán illik bíznom –, hogy abból ki fog nőni valami.

Van, hogy a billentyűzet könnytől ázik, van, hogy a telefonom telik meg hangjegyzetekkel autózás közben. Van, hogy leírom, amit álmodok és érdekes képek jelennek meg, van, hogy csak improvizálok dallamokat, ritmusokat. Sokszor felteszem a kérdést magamnak: mi van most? És írom, ami bennem van. A lényeg, hogy el lehet vele kezdeni dolgozni. Anyagot kell termelni.

Az Éva Psziché Esten arról is beszélsz, mi adhat erőt, hogy újraépítsük az életünket egy mélypont után. Te hányszor születtél már újra, hányszor újultál meg?

Már nem is számolom. A sok újjászületéstől, vagy inkább önmagam tudatos és néha melós-vajúdós újjá-szülésétől nem érzem az öregedést.

palya bea,éva psziché est
Forrás: Veres Anita

Erőt ad a két kislányom és a párom létezése, a hozzájuk való kötődésem. Az élet iránti ujjongó rajongásom, élni vágyásom, élvezetre való képességem. És a közönségem szívmelengető és egyre hangosabb visszajelzése, hogy nekik is mennyi erőt ad mindaz, amit csinálok.

Hogy élted meg a család elvesztését, szétésését? Mit gondolsz, férjhez fogsz menni még egyszer? Mit mondasz a lányaidnak a szerelemről, egy párkapcsolat életgörbéjéről?

Nehéz volt, de ma már mind jól vagyunk. Sosem voltam férjnél, az exemmel csak jegyben jártunk. Nem tudom, valaha férjhez megyek-e, ez egy izgalmas kérdés.

A lányaimnak azt mondom, ami van, a lehető legőszintébben, az ő lényükhöz igazítva. Lili, a nagyobbik lányom sokáig nem tudta összerakni, hogy nekem már nem az apukája a szerelmem. Azt mondtam neki: igen, már nem ő a szerelmem, de mindig tisztelni fogom, hisz ő az apukátok. Támogatni fogom, hogy ti szerethessétek egymást.

Éva Psziché Est (személyes részvétel) - Lépj az újrakezdés és a megújulás útjára!

Éva Psziché Est (személyes részvétel) - Lépj az újrakezdés és a megújulás útjára!

Időpont: 2020. szeptember 24., csütörtök, 18.00–20.30
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ, Bartók terem, 1123 Budapest, Jagelló út 1–3. 

LÉPJ AZ ÚJRAKEZDÉS ÉS A MEGÚJULÁS ÚTJÁRA!

Előadóink maguk is átéltek már nehéz helyzeteket. Válást, szakítást, kirúgást, munkahelyi nyomást, kudarcélményt. Most megosztják veled, hogy mi vitte őket előre, és hogyan tudod te is kreatív energiává alakítani a feszültségeket!

HOGYAN DOLGOZTA FEL PALYA BEA A VÁLÁSÁT?
Miként építette újjá magát? Mi az, ami erőt adott neki, és neked is erőt adhat?
Bea egy egész albumot szentelt a válásának, az újrakezdésnek, és most már trénerként, előadóként dolgozik azon, hogy a mélypontok ne lehúzzanak, hanem felemeljenek minket, hogy a válságokból új értékek szülessenek.

MIRE JÖTT RÁ A PROGRAMOZÓ, AKINEK AZ A HOBBIJA, HOGY BOLDOGABBÁ TEGYE AZ EMBEREKET?
Hogyan elemezte ki a saját összeomlását? Miként leplezte le agyának titkos működését, mit tanácsol neked, ha elégedett, életvidám és sikeres akarsz lenni?
Molnár Ádámot régóta foglalkoztatja az emberi lélek. Tetten érte saját pszichéjét, és programozói gondolkodással tárta fel azt a folyamatot, ami megakadályoz minket abban, hogy bátrak és tettre készek legyünk. Elmondja, szerinte mi kell a boldogsághoz.

MEGLEPETÉSVENDÉG: STEIGERVALD KRISZTIÁN
Generációkutató, generációs mentor, aki a tudatOs odafigyelésben látja az egyéni és a családi boldogulás útját.

AZ EST HÁZIASSZONYA: BOMBERA KRISZTINA

Vendégeinkről és eladásaikról itt olvashatsz többet: www.evamagazin.hu/evaest 

PROGRAM:

Palya Bea énekes-dalszerző, előadó, tréner:
Újrakezdés – élet a válás/váltás és a külső tényezők változása után

„Én a saját utamat nem az áldozat, hanem a hős szemszögéből nézem: a nehézség nem arra való, hogy maga alá gyűrjön, hanem arra, hogy növelje az erőmet, és a legyőzése által valamilyen új készséget pallérozzak magamban.”

Molnár Ádám szoftver architekt, előadó, boldogságkutató:
Uralkodó mintáink. Hogyan hackeljük meg az agyunkat?

A világ megváltozott, viszont a testünkbe kódolt minták nem. Ha ezt felismerjük, s megtanuljuk, hogyan is működik az agyunk, hogyan lehet meghackelni a mintáinkat – akkor esélyt kapunk a változásra és a kontroll visszaszerzésére. S így arra is, hogy áldozatból életünk hősévé váljunk!”

Kerekasztal-beszélgetés
Palya Bea, Molnár Ádám, Steigervald Krisztián és Bombera Krisztina

Hogyan állj fel a nehéz helyzetekből? Hogyan teremts magadnak egy új valóságot? Miként lépj ki a komfortzónádból? Hogyan fedezd fel a belső erődet, és találj új megoldási mintákat?

HA ELJÖSSZ, MEGTUDOD!

Vedd meg a személyes részvételre szóló jegyed szeptember 24-ig csupán 3980 Ft-ért!

3980 Ft

Mennyi idő kellett ahhoz, hogy talpra állj a szakítás után, és visszatalálj az igazi önmagadhoz? Hogy új szintre emeld az önismeretedet?

Azt hiszem, ezt még az elválás előtt elkezdtem. A gyászév kemény volt. De úgy egy év után újjászültem magamat. Nem a korábbi önmagamhoz találtam vissza, megalkottam önmagam egy sokkal teljesebb és érettebb, felnőttebb verzióját.

Az Éva Psziché Esten elmeséled, mit tanulhatunk egy veszteségből. A legutóbbi gyászfolyamatod során miből merítettél életörömöt?

A legutóbbi gyászmunkám a karanténhoz kapcsolódik. A saját szakmámat temettem el, azt, ahogy korábban működött. Szomorú voltam a zeneipar dolgozóinak sorsa miatt, fájtak az intézkedések mögötti következetlenségek.

Sok tekintetben rímelt ez szakasz a válás utáni hónapok hangulatára. Hasonló érzésekkel küzdöttem – düh, fajdalom, idegesség –, és ugyanúgy túlterhelt voltam. Bezártak az iskolák, mindenki otthon, az eddigi szakmám biztos pontjai elsüllyednek, koncert sincs... ingoványos lett a talaj minden területen.

Aztán megjelentek a mocsárban szilárd fűcsomók, elkezdtek kirajzolódtak új irányok. Rájöttem, mennyi jó dolgot is hozott a karantén. Az online oktatást már 2019-ben elindítottam, a Szeretem az ötleteimet című kurzusom a kreativitásról szól. Ez a karantén alatt az egyik fő tevékenységem és bevételi forrásom volt, akár a cégeknek tartott online előadásaim és tréningjeim.

Újra párkapcsolatban élsz. Sikerült annyit tanulni az előző történetedből, hogy elkerülhesd ugyanazokat a hibákat?

Naponta tapasztalom e tanulás áldásos hatását, örömét. Ha el is követek a régihez hasonló hibákat, szinte azonnal reflektálunk rá: kibeszéljük, kiszeretkezzük, kibirkózzuk magunkból. És nem marad seb. Egyre közelebb vagyunk egymáshoz, épül egy csodálatos energiaforrás, amiből rengeteget meríthetünk. Ez a kapcsolat ereje. A Kapcsolat, amely kettőnk közt egy harmadik létező.

Hogy született az Igen című dal? Mikor és hogyan jöttél rá, hogy önmagunknak kell hűséget fogadnunk?

Sok embert megkérdeztem arról, mire esküdtek fel, amikor megházasodtak. Többen nem emlékeztek vagy nem tartották ezt fontosnak. Én meg szavakkal dolgozom, hiszek azok mágiájában, teremtő erejében.

Nekem az esküvő mágikus dolog. Ha majd egyszer lesz nekem, azt két lelkes IGEN-re építem: az én önmagamra mondott igenemre, meg a párom saját magára mondott igen-jére. És ez a két igen találkozik házasságban.

Az önmagamra mondott igen nagyon régi gondolatom. Csak úgy tudok igent mondani egy másik emberre, ha előbb magamra is igent mondok. Csak úgy tudom kezelni a másik dühét, fájdalmát, örömét, ha a magam dühét, fájdalmát, örömét is érzem, elfogadom, ismerem, elismerem. Szeretném, hogy ez a dal, az Igen a mai magyar esküvők himnusza legyen. Hogy tudatos kapcsolatok jöjjenek létre. Építsünk egy jobb világot, igazibb, őszintébb, stabilabb párkapcsolatokat, hogy ebbe születhessenek a gyerekeink.

Mire készülsz most?

Mesejátékot írok, dolgozom az Élet című album dalmegjelenésein, az év végi lemezbemutató koncerten, ami december 3-án lesz az A38-on. Írok új dalokat itthoni és külföldi dalszerzőkkel, ezeket is dajkálgatom. És javában készülök a szeptember 24-i Éva Psziché Estre.

Éva Psziché Est (online közvetítés) - Lépj az újrakezdés és a megújulás útjára!

Éva Psziché Est (online közvetítés) - Lépj az újrakezdés és a megújulás útjára!

Időpont: 2020. szeptember 24., csütörtök, 18.00–20.30
Helyszín: az otthonod, a kanapéd, a kedvenc foteled

LÉPJ AZ ÚJRAKEZDÉS ÉS A MEGÚJULÁS ÚTJÁRA!

Előadóink maguk is átéltek már nehéz helyzeteket. Válást, szakítást, kirúgást, munkahelyi nyomást, kudarcélményt. Most megosztják veled, hogy mi vitte őket előre, és hogyan tudod te is kreatív energiává alakítani a feszültségeket!

HOGYAN DOLGOZTA FEL PALYA BEA A VÁLÁSÁT?
Miként építette újjá magát? Mi az, ami erőt adott neki, és neked is erőt adhat?
Bea egy egész albumot szentelt a válásának, az újrakezdésnek, és most már trénerként, előadóként dolgozik azon, hogy a mélypontok ne lehúzzanak, hanem felemeljenek minket, hogy a válságokból új értékek szülessenek.

MIRE JÖTT RÁ A PROGRAMOZÓ, AKINEK AZ A HOBBIJA, HOGY BOLDOGABBÁ TEGYE AZ EMBEREKET?
Hogyan elemezte ki a saját összeomlását? Miként leplezte le agyának titkos működését, mit tanácsol neked, ha elégedett, életvidám és sikeres akarsz lenni?
Molnár Ádámot régóta foglalkoztatja az emberi lélek. Tetten érte saját pszichéjét, és programozói gondolkodással tárta fel azt a folyamatot, ami megakadályoz minket abban, hogy bátrak és tettre készek legyünk. Elmondja, szerinte mi kell a boldogsághoz.

MEGLEPETÉSVENDÉG: STEIGERVALD KRISZTIÁN
Generációkutató, generációs mentor, aki a tudatOs odafigyelésben látja az egyéni és a családi boldogulás útját.

AZ EST HÁZIASSZONYA: BOMBERA KRISZTINA

Vendégeinkről és eladásaikról itt olvashatsz többet:   https://www.evamagazin.hu/evaest/

PROGRAM:

Palya Bea énekes-dalszerző, előadó, tréner:
Újrakezdés – élet a válás/váltás és a külső tényezők változása után

„Én a saját utamat nem az áldozat, hanem a hős szemszögéből nézem: a nehézség nem arra való, hogy maga alá gyűrjön, hanem arra, hogy növelje az erőmet, és a legyőzése által valamilyen új készséget pallérozzak magamban.”

Molnár Ádám szoftver architekt, előadó, boldogságkutató:
Uralkodó mintáink. Hogyan hackeljük meg az agyunkat?

„A világ megváltozott, viszont a testünkbe kódolt minták nem. Ha ezt felismerjük, s megtanuljuk, hogyan is működik az agyunk, hogyan lehet meghackelni a mintáinkat – akkor esélyt kapunk a változásra és a kontroll visszaszerzésére. S így arra is, hogy áldozatból életünk hősévé váljunk!”

Kerekasztal-beszélgetés
Palya Bea, Molnár Ádám, Steigervald Krisztián és Bombera Krisztina

 

Hogyan állj fel a nehéz helyzetekből? Hogyan teremts magadnak egy új valóságot? Miként lépj ki a komfortzónádból? Hogyan fedezd fel a belső erődet, és találj új megoldási mintákat?

HA VELÜNK TARTASZ, MEGTUDOD!

Vedd meg az online közvetítésre szóló jegyed szeptember 24-ig csupán 1990 Ft-ért!

1990 Ft