Megjelent az új ÉVA, középpontban: a tanulás!
Bár eltelt 17 év az érettségim óta, még mindig élénken élnek bennem a gimnáziumi évek emlékei, és amikor visszagondolok rájuk, újra tinédzsernek érzem magam. Szerettem gimibe járni, szerencsés vagyok, mert szuper suliba, jófej osztálytársakkal és tanárokkal tölthettem a hat gimis évemet, és bár ennyi év távlatából már kevésbé meghatározó egy földrajz felelés meg a matekdoga, a szalagavató vagy az érettségi emléke, mint amekkora dolognak akkor tűnt, nem kérdéses, milyen fontos és komoly útravalókat kaptam, és milyen szinten határozta meg a későbbi boldogulásomat és személyiségfejlődésemet is ez az időszak.
Viszont azok, akik ma szülők,- mint ahogy én is - elképesztően nehéz helyzetben vannak, ha azt szeretnék, hogy a gyerekeiknek ugyanennyire építő, boldog és egyben hasznos időszak is legyen akár az általános, akár a középiskola. Csak bízni tudok benne, hogy a kislányom is olyan tudást kap majd, amivel nem kell kompromisszumot kötnie az érettségi után, és mindeközben érzelmileg is épül. Ebben a lapszámban az oktatást emeltük ki fő témánknak, hiszen az egyik legfontosabb kérdés ma Magyarországon, mi pedig igyekeztünk néhány aspektust megmutatni belőle. Jó olvasást, kedves olvasó, remélem ebből a lapszámból is el tudsz majd vinni magaddal valami igazán hasznosat!"
A címlapunkon a TikTok kedvenc zenetanárnőjét, Marik Laura énekesnőt láthatod, aki mesélt nekünk arról, hogy igyekszik megtalálni a szót a diákokkal, miért fontos neki a tanári pálya, és egyáltalán hogyan lesz valakiből tanár a futó zenei karrierje mellett. A vele készült izgalmas interjúnkat itt találod:
Szerettünk volna egy másik utat is bemutatni, Berta Beáta irodalomterapeután keresztül, aki angol és magyar szakos tanár volt korábban, de elhagyta a pályáját. Beáta szavait te is inni fogod, a róla szóló cikkünket a 38. oldalra lapozva találod!
A rettegett életközepi válsággal is foglalkoztunk, hogy miért, kinél, mikor, hogyan jön elő, és hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban éljük meg, és ne okozzon nagy fennakadásokat?
Na és hol lehet ismerkedni 40 felett? Erre a kérdésre is kerestük a választ, mert nem csak az online térben, de nem ám!
A mesterséges intelligencia berobbant a mindennapjainkba, és azon túl, hogy elvitathatatlanul számos nagyon előnyös hatással van ránk, vannak megkérdőjelezhetőek is, és abban is nagyon erősen megoszlanak a vélemények, hogy vajon milyen hatással lesz a gyerekek képességeinek fejlődésére és a tanulásra. Így ezt a témát is alaposan megvizsgáltuk!
A nehezebb témák mellett könnyedebbekkel is készültünk, mint például szépségápolási tanácsok az őszi időszakra. Többek között összegyűjtöttük neked a legjobb termál- és gyógyvizes, na meg iszapos termékeket!
Augusztus 15-étől már megvásárolható a 2024-es őszi Éva magazin!
Hol kapható? Keresd a legközelebbi árusító helyet! Vagy olvasd digitálisan ITT!
Ha pedig legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT!
A Lidl üzleteiben ezúttal A mi otthonunk magazinnal összecsomagolva találod meg