6 hagymás növény, amit most kell elültetni, hogy tavasszal virágba boruljon a kerted
Nincs is annál szívmelengetőbb látvány a kopár tél után, mint mikor a tavaszi hagymások elkezdik benépesíteni a kertet és az ablakpárkányokat. Még jóval azelőtt, hogy az évelő növények virágozni kezdenének, a tulipánok, jácintok és nárciszok járnak színes táncot. Márciustól májusig ők a kertek főszereplői, de ehhez már ősszel a földbe kell kerülniük. A hagymáknak ugyanis szükségük van az úgynevezett hideghatásra, hogy tavasszal megfelelően növekedjenek és virágozzanak.
Régen az volt a hagyomány, hogy a nyári iskolaszünet kezdetekor felszedték a virághagymákat, a szeptemberi tanévkezdés idején pedig elültették őket, a mostani időjárás azonban már több teret enged az őszi ültetésre. Szeptember végétől egészen novemberig el lehet ültetni a tavaszi hagymás növényeket, az a lényeg, hogy legalább 2-3 héttel a talajmenti fagyok előtt sort kerítsünk erre, hogy a hagymák gyökeret tudjanak ereszteni.
Tippek a tavaszi hagymások ültetéséhez
A hagymás növények ültetése viszonylag egyszerű feladat, nem kell hozzá más, csak egy kis ásó, így akár a gyerekeket is bevonhatjuk. Remek őszi program lehet, ha éppen nem esik az eső.
- Fontos, hogy erős, egészséges virághagymákat vásároljunk, ha pedig mástól kapunk vagy nyáron felszedetteket ültetünk újra, vizsgáljuk át, hogy nem rothadtak, repedezettek.
- Általában 3-szor olyan mélyre kell kerülniük a földben, mint a virághagyma magassága, vagyis egy 5 centis tulipánnak 15 centi mély lyukat kell ásni.
- Öntözés után locsoljuk be, hogy segítsük a gyökérképződést.
- Mindig csoportokba ültessük a tavaszi hagymásokat, mert úgy mutatnak a legszebben. Ha kerti utat szeretnénk szegélyezni, akkor is legalább 2-3 sorba ültessük őket. Természetesen lehet vegyíteni a fajtákat is, sőt ajánlott is úgy válogatni, hogy korai és késői virágzóak kerüljenek össze.
- Tévedés, hogy a hagymás növények csak akkor tudnak kibújni, ha szabadon hagyjuk a földjüket. Még a 10 centis mulcson is képesek átnőni, ráadásul a mulcs véd a gyomosodástól és a kiszáradástól, miközben szerves tápanyagot nyújt a virághagymák számára.
- Nemcsak szabadföldbe, hanem nagyobb cserepekbe és balkonládákba is érdemes tavaszi hagymás ültetéséket készíteni, mert csodásan mutatnak a teraszon, az ablakban vagy a lépcső mellett!