Egy négygyermekes anyuka havi szinten tízezreket spórol meg ezekkel a trükkökkel

Borítókép: Egy négygyermekes anyuka havi szinten tízezreket spórol meg ezekkel a trükkökkel Forrás: Danik Prihodko/Pexels
Amikor először találkoztam Erikával, rögtön feltűnt, hogy nála minden percnek, és forintnak megvan a maga helye és ideje. Négy gyerek mellett nincs is más választása: a reggelek szigorú ritmusban zajlanak, mindenki más időpontban indul iskolába vagy óvodába, az élete egy kész rohanás, de saját bevallása szerint pontosan így szereti az életét. Ami pedig a kiadásait illeti, négy gyermek mellett valóságos művészet jól gazdálkodni, de Erikának ez is sikerül. Most pedig a legtutibb tippjeit osztja meg velünk!

Erika nem panaszkodik, de tisztában van vele, hogy a négy gyerek nevelése pénzügyileg is hatalmas vállalás. Amikor férjével eldöntötték, hogy nagy családot szeretnének, pontosan tisztában voltak ezzel, és már előre úgy tervezték az életüket, hogy minden gyerekük számára meg tudjanak adni mindent. Azonban az infláció és az állandóan emelkedő árak mellett minden hónapban újra kell gondolnia, hogy miként tud a legügyesebben gazdálkodni. Ami másnak fárasztó logisztikai feladat lenne, neki mára már rutin: számol, listát ír, és minden apró trükköt bevet, hogy a hónap végén a lehető leggazdaságosabban jöjjenek ki.

A barátai gyakran kérdezik tőle, hogyan csinálja, hiszen nem egyszer fordul elő, hogy a család vacsorája finomabb és változatosabb, mint azoké, akik fele ennyi gyereket etetnek. Erika erre csak mosolyog: szerinte a kulcs nem a pénz mennyiségében, hanem a tervezésben és a találékonyságban rejlik. Ő maga mindig is szeretett új dolgokat kipróbálni, így a spórolás nála inkább kreatív kihívás, mint kényszer.

Forrás: Elina Fairytale/Pexels
A spórolás lehet egy kreatív kihívás is, nem csak kényszer.

A gyerekek is hozzászoktak ahhoz, hogy anyának külön kis praktikái vannak. Tudják, hogy ha boltba mennek, akkor nem minden kerülhet a kosárba, de az is természetes számukra, hogy otthon sok mindent együtt készítenek el: a házi keksztől a pizzáig. Így a spórolás nem tiltásnak tűnik, hanem közös élménynek, ami összetartja őket.

És talán ez Erika legnagyobb titka: nem úgy tekint a spórolásra, mint áldozatra, hanem mint lehetőségre. Arra, hogy a gyerekeinek megtanítsa: az érték nem feltétlenül abban rejlik, amit boltban veszünk, hanem abban, amit együtt készítünk, együtt találunk ki, vagy éppen közösen tanulunk meg használni.

Az alábbiakban pedig azt is eláruljuk, hogy Erika milyen trükkökkel spórol!