5 hiba, amit ne kövess el, ha az elvált pasidnak gyerekei is vannak
- Szeretnél még gyereket? – kérdeztem.
- Hogyne, persze! - vágta rá azonnal.
Ezzel a kérdésemmel pedig a saját csapdámba estem, elmesélem miért.
Mindig is sejtettem, hogy elvált, kétgyermekes pasival randizni nem egyszerű feladat. Azzal pedig, hogy egyértelműen a tudtomra adta, hogy nyitott a gyermekvállalásra, máris feladta az első, komolyabb leckét – és nem ez volt az egyetlen. A rákövetkező fél évben pedig sorra jöttek elő azok a nehézségek, amik végül a kapcsolatunk széteséséhez vezettek.
Bárcsak már akkor a kezemben lett volna valamiféle „sorvezető”, amire támaszkodhattam volna ebben a sajátos helyzetben! Valami, ami segíthetett volna felismerni az intő jeleket, elkerülni a hibákat, amiket elkövettem. Okulásul hadd osszam meg Veletek a tapasztalataimat, mik voltak ezek, ha csak egy valakinek segítek vele, vagy elgondolkodik rajta, már megérte.