9 történet az első szerelemről óvodáskortól a húszas évekig: van olyan, aki nem ismeri!

Ki ne emlékezne az első szerelemre – feltéve, ha volt neki ilyen? A legtöbbünk szerencsére korán átesett a tűzkeresztségen, és akár már a bölcsiből, de még gyakrabban az oviból őrizget bimbózó romantikus pillanatokat. Olyan is akad azonban szép számmal, aki egészen felnőtt koráig várt az első villámcsapásra.
Megkérdeztem néhány ismerősömet, barátomat, ők hogyan élték át azt a bizonyos első szerelmet. Tipikus és meglepő történetek egyaránt érkeztek.
„A mai napig tisztán emlékszem Attilára az oviból. Egyik nap megkérdezte, viheti-e a játék mackómat, és én abban a pillanatban beléestem. Sokat sétálgattunk kézen fogva, anyám viccesen meg is jegyezte, hogy minden bizonnyal házaspár leszünk. Szavait véresen komolyan vettem, és amikor Attila a nagycsoportból eltűnt, ha jól emlékszem, elköltöztek, darabokra tört a szívem. Többé nem hallottam róla, s mivel a vezetékneve Nagy, még arra se volt esélyem, hogy megtaláljam a közösségi oldalakon.” Veronika, 42
„Ha hiszed, ha nem, én nem ismerem a szerelem érzését. Igen, volt néhány kapcsolatom, de véget is vetettem nekik, mert nem voltam szerelmes egyik fiúba sem. És előtte sem, sem az oviban, sem a suliban, sem kölcsönösen, sem viszonzatlanul. Remélem, ez nem marad így örökké, mert nagyon vágyom rá, és keresem is.” Petra, 29
„Bélusba nyakig belezúgtam az általánosban, ő azonban tudomást se vett rólam. Ez a szerelem évekig tartott, epekedve néztem, ahogy ír, ahogy pingpongozik, fut, nevet az iskolaudvaron, beszélget a haverokkal, focizik… Én egy szemüveges, okostojásfejű kislány voltam, ő meg szőke, kékszemű, délceg sportember. Valószínűleg azt se tudta, hogy a világon vagyok.” Ili, 51
„Én az első viszonzatlan szerelmemnek vallomásoktól hemzsegő, lírai levelet írtam, mire ő kicikizett a suliban, és minden barátnőjének mutogatta nevetve a levelemet. Borzasztóan csalódtam az emberekben, a következő szerelmeslevéllel huszonöt évet vártam, és azt is csak a barátnőmnek mertem megírni.” András, 39
