Egy teli stadion előtt alázta meg a barátját, akaratlan

Borítókép: Egy teli stadion előtt alázta meg a barátját, akaratlan Forrás: Getty Images
Csúnyán felsült az a fiatalember, akit barátnője – hirtelen zavarában - akkor hagyott faképnél, amikor ő féltérdre ereszkedve éppen feleségül akarta kérni. S ha ez még önmagában nem lenne elég; a lány egy stadionnyi ember szeme láttára szaladt „világgá”, amilyen gyorsan csak tudott.

Nem egészen úgy sült el a romantikusnak tervezett lánykérés, ahogyan azt egy amerikai fiatalember eltervezte. Eleinte minden úgy történt, mint bármikor máskor; a fiatal pár ugyanis sokat mászkált ki kedvenc baseball csapatuknak szurkolni. Így történt aznap is, ám egyikük sem sejtette, hogy percek választják el életük egyik legkínosabb pillanatától.

A fiú terve ugyanis az volt, hogy amerikai szokás szerint a baseball mérkőzés teljes közönsége előtt, a stadionban kéri meg a barátnője kezét.

A nagy eseményre ráadásul egy jól látható pulpituson kerített sort; s hogy biztosan senki se maradjon le a nagy pillanatokról; még a stadion óriás kivetítőjén is követhette a történéseket. Így azt is; ahogyan a lány kisebb sokkot kap az előtte térdre ereszkedő, pici ékszeres dobozkát feléje nyújtó barátja látványától.

Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.

A zavarba ejtő fordulatot vett jelenetet ráadásul még videóra is vették a közeli sorokból; kamera rögzítette, amint a lány az arca elé kapja a kezét, majd heves gesztikulálások közepette annyit mond, neki most mennie kell. Majd minél gyorsabban elsiet a „színről”. A leforrázott fiú pár másodpercig reagálni sem tud, néhányan kezet nyújtanak felé és lesegítik az emelvényről. A neten közzétett felvételen még az is látszik, ahogy elviharzik, meglehet, hogy barátnője után. Mindeközben "Ó de sajnálom" kommentárokat lehet hallani.

Arról már nem szól a „fáma”, hogyan alakult mindezek után a pár sorsa.

A közösségi médiában óriási figyelmet kapott esetet követően volt, aki megjegyezte, le kellene állni az efféle, a nagy nyilvánosság előtti lánykérésekről.

Egyrészt azért, mert az túl nagy nyomást helyezhet a másikra, másfelől azért, mert ez egy teljesen bensőséges életesemény: aki pedig ki akarja teregetni többezer ismeretlen ember elé, a másikat „meglepve”, annak ezzel a lehetőséggel is számolnia kell.

Vannak viszont olyanok is, akik tudatosan hajtanak a minél több lájkra. Galériánkban ilyen, különleges lánykérésekből szemezgettünk!