Facér Karantén: Egy egyedülálló anya naplója - 7. rész
Kedves Naplóm!
Azt hittem, azon kívül, hogy elhagy a férjem a karantén első napjaiban és egyedül maradok három fiúgyermekkel, hogy egyedül oldjam meg az összezártáságot, a home schoolingot és még álljak is talpra valahogy, már nem lehet rosszabb a helyzet. De tévedtem!
Mert, ha a férjed beállít egy szép napon a válási papírokkal, a nálad jóval fiatalabb barátnőjével az otthonotokba, amikor a gyermekeitek és anyád is ott van, akkor abból semmi más nem fog kisülni csakis őskáosz!
Miért nem figyeltem fel az intő jelekre, amikor még együtt éltünk? Miért nem vettem észre, hogy a férjem csakis azzal foglalkozik, ami neki jó, és nem számol a következményekkel és mások érzéseivel sem?
Mert oké, hogy engem elhagyott, azt még valahogy beveszi a gyomrom, hogy nem voltam már túl izgalmas neki, valami újra vágyott, hát ment. De azt már kevésbé tudom elfogadni, hogy a fiait is cserbenhagyta és most, amikor alkalma nyílhatna rá, hogy leüljön velük őszintén beszélgetni a kialakult helyzetről, idehozza a macáját is. Mégis mit gondolt?
Így hát félrehívtam Istvánt a konyhába és igyekeztem tőlem telhetően nyugodt hangon megérdeklődni a férjemtől, hogy ezt mégis hogyan gondolta.
Ő persze a legnagyobb természetességgel és lazasággal vágja rá a számonkérésre, hogy szerette volna Barbit – merthogy ez a neve a lánynak, aki elvette a férjem maradék eszét – bemutatni a gyerekeknek.
- Nem hiszem, hogy ezt így kellett volna beadni a fiúknak. Így is megviseli őket ez a helyzet. Én igyekszem őszintén beszélni velük, de nem javítasz a helyzeten, hogy ideállítasz a barátnőddel, amikor csak nemrég tudták meg, hogy már valószínű nem fogsz hazajönni hozzájuk.
Persze erre csalfa uram csak hebegni-habogni tud, mindig is ezt csinálta, amikor úgy érezte, hogy kifogyott a nagyszerű észérvekből.
Amikor is belibeg az Anyám a konyhába, és miközben előveszi a bort a hűtőből csak úgy elkottyintja a köztünk beálló csendbe:
István szeme akkorára kerekedik, mint egy tányér, én pedig meg tudnám fojtani abban a pohár borban anyámat, amit éppen haláli nyugalommal tölt magának.
- Te Rolanddal kavarsz? Azzal a majommal??
Bár a kérdése abszolút jogos, úgy érzem semmi köze hozzá, hiszen Ő döntött úgy, hogy kilép a házasságunkból, mégis felhúzom magam és azt hiszem, hogy az elmúlt hónapok sőt, talán a házasságunk évei alatt felgyülemlett feszültség robban ki belőlem. Nem kiabálok, tudom, hogy a gyerekek és a fiatal csaj is a nappaliban fülelnek.
- Na idefigyelj István! Egyik napról a másikra leléptél tőlünk, a fiúk hónapok óta várják a magyarázatodat, de azt hiszem már kezdik elfogadni, hogy az a férfi, akire egész életükben felnéztek igazából egy töketlen nyúl, mert nem mer eléjük állni és a szemükbe nézni. Ezek után idehozod az otthonomba a barátnődet és még te vagy meglepődve, hogy nem áll meg az élet nélküled? Ha egy majommal, de akár egy egész állatkerttel kavarnék, ahhoz sem lenne ezek után semmi közöd, mert képzeld még az állatokba is több gerincesség szorult, mint beléd! Úgyhogy most fogd meg szépen a csajod kezét, és húzzatok innen, mert nem vagyok rátok kíváncsi. Ezek után pedig mindent az ügyvédem intéz majd veled!
Azt hiszem férjem egyáltalán nem szokott hozzá, hogy az éveken át oly szófogadó kis feleség kiáll magáért, mert ledöbbenve és sértődötten fogja magát kivonul a konyhából. Fél füllel hallom, hogy motyog valamit a fiúknak, majd a bejárati ajtó záródik.
Én pedig végre kiengedem a levegőt és a könnyeimet is.
Kicsit később bemegyek a nappaliba, ahol anyám és a fiúk valami akciófilm első képkockáit nézik. Édesanyám mindentudó mosollyal néz rám, és én már egyáltalán nem haragszom rá, mert tudom nem akart rosszat. Ő is azt akarta, hogy végre védjem meg magam és ne engedjem, hogy István mindent megtegyen velem.
A moziban reklámszünet, majd a tévé képernyőjén bemondó arca tűnik fel, aki a következőket tudatja a nézőkkel:
Pár nap múlva vége a szigorításoknak, a karanténnak vége lehet hamarosan.
Ezzel egyidőben pedig jelez a telefonom, hogy üzenetem érkezett.
Roland csak ennyit ír:
Én pedig nem tudom, hogy ennek most örüljek vagy sem, féljek vagy sem, mert az életem éppen fenekestül felfordult, és nem tudom, hogy akarok-e bele egy pimaszul mosolygó személyt is.