Karácsony este bukott le a pasim, egyedül kezdem az új évet

Borítókép: Karácsony este bukott le a pasim, egyedül kezdem az új évet Forrás: Getty Images
Az év legcsodásabb időszaka, a szeretet ünnepe - mondják. Igen ám, de mi történik akkor, ha a várva várt karácsony egészen másképp alakul? Vivi elmeséli, hogyan dúlta szét (volt) barátja az idei ünnepet és egyben a közös jövőjüket.

„Azt hittem, én vagyok a nagy Ő az életében, nekem legalábbis Dávid az volt. Tavasszal ünnepeltük a második évfordulónkat és hogy őszinte legyek, titkon én már gyűrűben reménykedtem. Utólag persze nem is tudom, mit képzeltem, nevetséges vagyok” – kezd bele a történetébe az elkeseredett lány.

„Megbeszéltük, hogy a szentestét kettesben töltjük, és december 25-26-án látogatjuk meg majd a szüleinket. Nagyon készültem a közös kis ünnepünkre, annyira szerettem volna, ha minden tökéletesen sikerül. Előre elterveztem a menüt, a terítéket, az ajándékát már előre, gondosan becsomagoltam. A kis karácsonyfánkat is napokkal korábban megvettük már a közelben és a legnagyobb egyetértésben díszítettük fel 24-én délelőtt.

A szinte már giccsesen idilli állapot azonban nem tartott sokáig.

Dávid a nappaliban szöszmötölt valamivel, én pedig kivonultam a konyhába, hogy nekikezdjek a halászlének. Gondoltam, majd karácsonyi dalokat hallgatok, az idő is jobban telik és segít majd még jobban karácsonyi hangulatba kerülni. Mivel a párom iPad-je épp ott hevert a pulton, kézenfekvőnek tűnt, hogy azt használjam.

Ám ahogy bekapcsoltam a tabletjét, értesítések tömkelege villant, éles pittyegések kíséretében. Mondanom sem kell, a Tinder jelzett..gyors egymásutánban, kegyetlenül az arcomba sorozva a valóságot: a párom, akibe szerelmes vagyok és akiről azt hiszem, ez kölcsönös, egy online társkeresőn stíröli a nőket. Teljesen rosszul lettem.

Alig akartam elhinni, hirtelen olyan érzésem volt, mintha egy nagyon rossz szappanopera főhőse lennék.

Nem fért a fejembe, hogy vehettek a dolgok hirtelen 180 fokos fordulatot? Én pedig hol voltam az elmúlt 2, vagy 1 évben? Vagy ki tudja, mióta csinálja ezt Dávid. Vajon csak nézegeti a csajokat, vagy esetleg valakivel találkozgat is? Lehet, hogy meg is csalt? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem, miközben a könnyeim potyogtak a halászlébe.

Nyeltem egy nagyot és elhatároztam, hogy nem érdekel, ez az este még akkor is a miénk lesz, úgy, ahogy én azt elterveztem. Persze hogy is lehetett volna ugyanolyan…akármennyire is igyekeztem leplezni, belül végig sírtam a szentestét. Dávid is szokatlanul távolságtartó és csöndes volt.

Másnap reggelig bírtam, akkor aztán elé álltam a felfedezésemmel és kérdőre vontam. Kiábrándító volt a kezdeti magyarázkodása, azt akarta elhitetni velem, hogy csak azért ment föl a Tinderre, mert egy régi ismerősét akarta megtalálni. Szó szót követett, a kép pedig egyszer csak kitisztult előttem.

Megtudtam, amit akartam, vagyis dehogyis ezt akartam. Értitek.

Dávid fogta magát és december 25-én reggel, egy szál sporttáskával a vállán kisétált a közös lakásunkból. A fürdőszoba napokig őrizte az arcszesze illatát.

Soha többet nem főzök halászlevet.”

Forrás: thesun.co.uk

Galériánkban 6 ember mesél őszintén a pillanatról, amikor rájött, hogy a partnere megcsalja