Mindennek elmondtak, csak mert újra hozzámentem a volt férjemhez

Borítókép: Mindennek elmondtak, csak mert újra hozzámentem a volt férjemhez Forrás: stocksnap.io/Living Together
Bántó dolgokat vágnak a fejemhez, de mégis kinek az élete? Ez az én döntésem, és abban is hiszek, hogy minden jó okkal történt. Elmesélem, miért.

"Nem értem, az embereknek mi kivetnivalójuk van a dologban. Elsőre nem működött, különváltunk, majd később ráébredtünk, mégis egymás mellett a helyünk. El nem tudjátok képzelni, mi mindent kapok azóta a fejemhez" – meséli Georgia Lawrence, aki rendszeresen posztolgat magánéletéről a TikTokon. A fiatalasszony így arról is beszámolt a követőinek, hogy elvált a férjétől, akivel aztán – néhány év elteltével – ismét összemelegedtek, végül újra kimondták a boldogító igent.

Georgia azt is boldogan elújságolta, hogy amíg külön éltek, a volt férjének gyereke is született a másik kapcsolatából. "Imádom azt a kislányt, pontosan ugyanúgy szeretem, ahogy a közös gyerekeinket. Azt hiszem, sorsszerű volt, hogy a kettőnk kapcsolatának szünetre volt szüksége, s hogy ő pedig ez alatt az idő alatt jött a világra!" – vallja lelkendezve a fiatalasszony.

Ő pedig nyert velem egy „bónusz” mamit!
teszi hozzá.

"Meglátod, ennek újra válás lesz a vége" – mondják. Azt is nem egyszer megkaptam már, hogy mennyire nincs önbecsülésem, amiért újra hozzá tudok menni az exférjemhez."

Szerencsére azért olyan kommentelő is akad, aki saját, hasonló sztorijával próbálja lelkesíteni Georgiát. "Ha nekünk sikerült, nektek is biztosan fog! Az én férjem másodjára is megkérte a kezemet, pedig én hagytam el őt és nekem lett közben egy gyerekem, más apától" – osztotta meg történetét egy kommentelő.

El tudod képzelni, hogy adott helyzetben újra hozzá menj a volt férjedhez? Vagy szerinted „felmelegítve” már semmi sem ugyanolyan jó?

Ha pedig válás után új szerelem kopogtat, az alábbi tanácsokat érdemes megfogadnod, hogyan mutasd be őt a gyereknek!