Érzelem vs. racionalitás: legyen vagy sem még egy gyerek?

„Ahogy szülőkkel beszélgetek, gyakran azt látom, sokukban a vágy évekig ott munkál és folyamatos beszédtéma, hogy bevállaljanak-e még egy gyereket. Többen közülük a negyvenes éveikhez közel járnak, már van egy vagy két gyerekük, de még utoljára felmerül a kérdés: érkezzen-e a családba kistestvér” – kezdi a beszélgetést Deliága Éva.

A szakember szerint gyakori motiváció, hogy a szülők maguk is testvérként nőttek fel, és szeretnék ezt az élményt továbbadni. Másokat a kíváncsiság hajtja, hogy milyen lehet egy másik nemű gyereket nevelni: ha már van két fiú, vágynak egy kislányra és fordítva. Ezekben a családokban általában megvan a stabil háttér is, vagyis minden adott lenne, hogy jöhessen még egy gyerek. Ám itt lép be a racionalitás, ami sokszor éles kontrasztban áll a vággyal.

Amikor a szülő elkezd számolni

Bár a vágy, hogy szülessen egy kistestvér nagyon erős, azt sokszor mégis felülírja a valóság. Mert nem csak az számít, hogy meg tud-e élni a kibővült család, hanem hogy milyen életet tudnak biztosítani a szülők a gyerekeiknek és persze maguknak.

„Ráadásul itt nem csak a pénzről van szó – hangsúlyozza a szakember. – Ha megszületik egy újabb gyerek, az egyik szülő – többnyire az anya – újra, akár évekre is kieshet a munkából. Ez pedig nemcsak anyagi kérdés, hanem logisztika is: ki viszi, hozza a nagyobbakat, hogyan szervezhető újra az egész család élete? Ha megnézzük a magyar családok hétköznapjait: reggel 8-ra be kell vinni a gyereket óvodába, iskolába, és legkésőbb 4-re érte kell menni.

És ha ehhez még hozzájön egy harmadik gyerek, a helyzet még komplexebbé válik.

Sok párnál ott úszik el a második vagy harmadik gyerek lehetősége, hogy várják az ideális élethelyzetet: majd ha előléptetik az apát, biztos állása lesz vagy megvették az új házat. És közben, hiába van bennük a vágy, hogy szeretnének még egy gyereket, szépen lassan kicsúsznak az időből.

Bye-bye intimitás!

A gyermekvállalásnak azonban van egy másik lényeges aspektusa: akárhogy is szépítjük, a gyereknevelés bizony stresszforrás. Sok pár számol be arról, hogy kapcsolatuk hosszú évei alatt mindig abban az időszakban élték át a legnagyobb krízist, amikor megszülettek a gyerekeik. Márpedig nehéz hosszabb távra tervezni, és érzelmileg is stabilan elköteleződni egy újabb gyerek mellett, amikor a jelenlegi terhek is túl nagynak érződnek.

„A kisgyermekes időszak – különösen, ha kis korkülönbséggel születnek a gyerekek – valóban megterhelő. A logisztika, a család napi szintű működtetése nem kis kihívás elé állítja a szülőket. Ilyenkor nem csak az a kérdés, hogy fizikailag és időben hogyan oldják meg a napi szintű feladatokat, hanem az is, hogy a párkapcsolatuk hogyan bírja ezt a terhelést. Egy újabb kisbaba mellett ugyanis a párkapcsolat, az intimitás még inkább háttérbe szorul, hiszen nincs, vagy alig van együtt töltött minőségi idő, a fáradtság, a stressz és a mindennapi terhelés pedig könnyen elviszi a szexuális energiát. A kisgyerekes életszakasz az a pont, amely a leggyakrabban feszíti meg a kapcsolatokat, mert egyszerre terheli a fizikai, érzelmi és kapcsolati erőforrásokat. Ebből fakadhat az, hogy (a statisztikák szerint) a párok közel fele a gyerek hétéves koráig elválik” – mondja a szakember.

Vissza a startvonalhoz – Valóban ezt akarjuk?

Ha egy pár stabilnak érzi az élethelyzetét, az motivációt adhat ahhoz, hogy bevállalja a második, harmadik, vagy többedik babát. A stabilitás azt jelentené például, hogy: „Számíthatok a munkámra, vagy ha mégis elveszíteném, hamar találhatok hasonló feltételekkel új állást.” Ugyanilyen fontos tényező a családi támogatás, főleg a nagyszülőktől érkező segítség. A párkapcsolati szövetség szintén meghatározó. Pszichológiai szempontból is lényeges, hogy a kapcsolat elbírja a kisgyerekes időszak terhelését, mert csakis a stabil, jól működő kapcsolat működhet valódi védőfaktorként.

„Ezt apukáktól is gyakran hallom. Amikor végre kicsit könnyebb lesz – nagyjából a gyerek négy-öt éves kora körül –, már nem akarják újrakezdeni. Mert a verkli minden gyerekkel újraindul, és amikor eljutnak arra a pontra, hogy az édesanya már nem szoptat, nincsenek állandó időszorításban, például nem kell a délutáni alvásra hazaérni, ott van bennük, hogy nem akarnak megint visszalépni a startvonalra. Sokan nem azért nem vállalnak több gyereket, mert nem szeretnének, hanem mert egyszerűen nem bírnák újra végigcsinálni. És persze vannak, akik mégis belevágnak. Látok, ismerek ilyen családokat is és nem bánták meg, mert a negyedik gyerekkel egy új, friss dinamika érkezett hozzájuk: a tesók odavannak a kicsiért, őket fiatalosan tartja, ráadásul jó megtapasztalni az érettebb szülőséget is.”

Megváltozott dinamika

A gyermekvállalással, az újabb gyerekek születésével megváltozik a családon belüli dinamika is. Sok apa megfogalmazza, hogy kizárva érzi magát a gyerek körüli dolgokból, az anya pedig a magánytól szenved, mert nincs kivel megosztani a napi nehézségeket, hiszen a férj fizikailag nincs jelen, dolgozik, későn ér haza.

„Napjaink tipikus jelensége az ún. »zöld özvegység«. Amikor megszületik a második vagy harmadik gyerek, sok család vásárol házat az agglomerációban, »hogy legyen kert, meg nyugalom«. Ami lehet, hogy valóban idilli, ám ezzel az anya fizikailag is elszigetelődik. A férj ingázik, otthon pedig az anya tartja a frontot. Ugyanakkor ezen is sikeresen túl lehet jutni: sok beszélgetéssel, a neheztelés és hibáztatás helyett őszinte kommunikációval, közös tervezéssel és a feladatok újraosztásával” – magyarázza a szakember.

Ilyenkor nagy segítség az édesanyának az is, ha a férj home office-ban dolgozhat, esetleg el tudnak csenni maguknak egy-két órát, mert van bevethető nagymama. Az édesanyák elszigeteltségét enyhítheti egy jó baráti társaság és azok a női közösségek, amelyeket eleinte egy közös hobbi vagy a hasonló élethelyzet tart össze, később pedig akár igazi barátságok is kialakulhatnak. Ma jellemzően elszigetelten élnek a családok, pedig szükség lenne a szociális háló megerősítésére: több kisgyerekes család összefogására, mikroközösségek kialakítására, hogy legyen hova tartozni, legyen kivel megbeszélni a problémákat és legyenek kapcsolódási pontok.

Amikor a vágy felülírja a racionalitást

A szerencse az, hogy a gyermek iránti vágy gyakran elég erős ahhoz, hogy felülírja a racionalitást. Ezért hiába gondolja úgy egy pár, hogy nem akar visszalépni a startvonalra, végül mégis megteszi, mert igenis szeretne még egy vagy akár több babát. Van, aki 6-7 gyerekes családban nőtt fel, ezért számára természetes mindaz, ami a többgyerekes léttel együtt jár, és még ha szerényebbek is a körülményeik, nem élik meg teherként. Ráadásul ahol a testvérek között nagyobb a korkülönbség, már a nagyok is besegíthetnek, ezzel is levéve egy kis terhet a szülők válláról.

„Van olyan kliensem, aki nagyon fiatalon szülte meg az első gyermekét, és a harmincas évei végén nagyon vágyott arra, hogy megtapasztalhassa, milyen érettebben, jobb anyagi körülmények között felnevelni egy csöppséget. És arra is tudok példát mondani, amikor egy betegség döbbentette rá a párt arra, hogy szeretnének még egy kicsit a családba, mert újra jó lenne megélni azt az örömöt, amit egy kisgyerek születése adhat” – elevenít fel pár példát a szakember, melyek azt bizonyítják: amikor két ember szereti egymást, igenis megvalósítható a boldog nagycsalád és igenis érkezhet még egy kistestvér akkor is, ha nem ideálisak a körülmények.